Minden sporttevékenység – a kezdőtől a legmagasabb professzionális szintig – az izmok nyújtásával kezdődik és fejeződik be. Ez a lókiképzésénél is így van. Az izmok nyújtása a kiképzés kezdetétől megkerülhetetlen része a napi munkának. Ez az egyik jellemzője a szakszerűségnek. Az izmok nyújtása a lókiképzésben a ló hajlításával történik. Természetesen a fiatal ló hajlítása a kiképzés kezdetén mozgás közben szinte lehetetlen: a ló sem nem elég ügyes, sem nem elég hajlékony, de legfőképp nem érti a kiképző elvárását. Ezért a klasszikus kiképzés, hagyományosan, állóhelyben kezdi hajlítani a fiatal lovat.
Mielőtt azonban a kérdés kifejtéséhez kezdenék, pontosítani szeretném a hosszhajlítás kifejezést. A szaknyelv ugyanis kétfajta értelemben használja a hajlítás, illetve a hosszhajlítás kifejezést és ez akár zavaró is lehet. Összefoglalva a vállat be, vállat ki, farat be, farat ki és az oldaljárás feladatokat nevezzük hosszhajlításoknak. A feladatok közös jellemzője egyebek mellett az, hogy ezeket a feladatokat nem két, hanem három vagy négy patanyomon hajtja végre a ló. Azonban a hosszhajlításnak olyan értelme is van, amikor a ló gerincoszlopának meghajlításáról beszélünk. Ez természetesen nincs összefüggésben azzal, hogy a ló hány patanyomon halad, ezért elképzelhető az, hogy a ló hosszhajlításban van (gerince a tarkótól a farokrépáig hajlításban van), ám két patanyomon mozog, azaz lovaglási értelemben egyenes! A ló körön, íveken, fordulatokban hajlított, azonban két patanyomon jár, azaz egyenes. Lovas szaknyelvünk érdekes része tehát az, hogy bár a hajlítás, a hajlítottság és az egyenesség kifejezések formálisan egymásnak ellentétei, mégis ha a hajlítottságról, hajlításról, hosszhajlításról beszélünk, akkor vagy egy feladatcsoportról, vagy a ló gerincének hajlítottságáról beszélünk, míg ha az egyenességet említjük, akkor az elülső lábak és a hátulsó lábak haladását vizsgáljuk egymáshoz képest. Az egyenesség ellentéte nem a hajlítottság, hanem a ferdeség, vagy a több patanyomon járás!
Szintén megjegyzendő, hogy a magyar szaknyelv hosszhajlítás kifejezése nem világít rá az oldalirányú és hosszirányú hajlítás különbségére, nem különbözteti meg a laterális és longitudunális hajlítást. Ez azért fontos, mert a klasszikus kiképzés általában az olalirányú hajlítást használja, a ló hosszirányú hajlítása nem a célja, hanem csupán eredménye a kiképzésnek! Ennek megfelelően az alábbiakban kizárólag az oldalirányú hajlítás egyes feladatait, illetve kritériumait tárgyalom.
A gerincoszlop oldalirányú hajlítása során megkülönböztetjük az állítás és a hajlítás fogalmát. Az állítás a fej oldalirányú elfordítása (a lovas a nyeregből a ló "belső szemboltját látja), a hajlíáts pedig a teljes gerincoszlop meghajlítása. Meg kell jegyezni, hogy egyes iskolák végeznek feladatokat állításban, más iskolák viszont nem, ezek, a kiképzés során elvárják a lótól, hogy állítás hatására teljes testük hajlításával reagáljanak azonnal. Érdekes, hogy a kellően elengedtetett lovak természetes módon ajánlják fel gerincoszlopuk hajlítását a legkisebb állításra, azaz a ló természeténél fogva nem „ismeri” az állítást, csupán a hajlítást! Ezt mindenki leellenőrizheti saját lován, a ló fejének olalirányú oldalrafordítására lova ugyan abba az irányba mozdítja csípőjét!
Az álló helyben végzett hajlítások közül a legegyszerűbb feladat a ló nyakának oldalra történő hajlítása. Ha a ló kellően laza, egészen kis erő hatására elhajlítja nyakát jobbra vagy balra. A hajlítással a ló testének külső oldalán elhelyezkedő izmok megnyúlnak. A hajlítás, azaz az izmok ilyen nyújtása során könnyen megtapasztalható a két oldal izmainak minőségi különbsége. Az egyik oldalt a kiképző merevebbnek, nehezebben nyújthatónak fogja találni. A legtöbb lónál a jobb oldal izomzata erősebb, de merevebb, a bal oldali izmok hosszabbak, de gyengébbek, jobbra ezért általában könnyebben lehet hajlítani a lovat, mint balra.
Ha a ló merev, illetve izmai nem nyújthatók kellő mértékben, akkor a kiképző azt tapasztalja, hogy a ló a külső oldali izmok nyújtásának ellenáll: nyakát szeretné kiegyenesíteni, vagy farával az ellenkező irányba ellép. A kellően kimunkált izomzatú ló nyakának hajlítását elfogadja, a nyak oldalirányú hajlítását kiváltó erő beszüntetésével hajlításban marad, vagy akár magától „tovább fordul”, önmagát még erősebben meghajlítja.
A ló nyakának olalirányú hajlításával tehát a külső oldal izmai megnyúlnak. A nyak hajlításának csökkentésével, a nyak „egyenesítésével” a ló azonnal (!) lemélyíti tarkóját, nyakát hosszan és mélyen előre nyújtja. (Ekkor lehet megérteni, hogy a hosszú és mély nyak a megnyújtott izomzatot jelzi és mindez az olalirányú hajlítás eredménye!)
A nyak oldalirányú hajlítása során nem lehet megkerülni azt a problémát, hogy a ló nyakának marhoz közelebbi részét könnyebben hajlítja meg, mint tarkóhoz közelebb részét. A tarkóhoz közeli rész oldalirányú hajlítását sokszor kézzel kell „megsegíteni”, hogy a hajlítás szerinti külső oldalon a tarkóhoz közeli izmok is nyúlni kezdjenek. A ló mellé állva a ló fejének lovas felé történő hajlítása során a nyak elülső részét tenyérrel kifelé meg lehet nyomni, illetve ellent lehet tartani, hogy a hajlítás a nyak elülső részére is kiterjedjen. A tarkó olalirányú hajlítását a ló először csak mélyre leeresztett tarkóval képes végrehajtani! A képzés előrehaladtával a tarkó oldalirányú hajlítására a ló egyre magasabb tarkóhelyzetben is képessé válik, ám ez tornáztatás kérdése!
A tarkóhoz közeli nyakrész hajlítása kulcskérdés. Vannak olyan lovasmesterek, akik azt állítják, hogy magát a hajlítást a tarkótól kell kezdeni. Ők csigolyánként haladnak a hajlítással és apránként haladnak a ló nyakának teljes hosszban történő meghajlításáig.
A helyes hajlítás egyik ismérve az, hogy a nyakél úgymond oldalra leborul. A hajlítás irányának megváltoztatásával, az áthajlítás során a nyakél szinte átpattan a másik oldalra. Megjegyzendő, hogy bár az ide-oda pattintgatás rendkívül látványos, gyakorlása szakmailag mégsem helyeselhető, hiszen a „feladat” közben a ló nem tudja hasonló gyorsasággal teljes gerincoszlopának hajlítását egyik oldalról a másikra áthajlítani! (Ez az állítás természetesen csak akkor áll, ha a lótól elvárjuk azt, hogy nyakának állítására feltétlenül testének hajlításával reagáljon!)
Az álló helyzetű hajlítások gyakorlásával azonban nem csak az izmok nyújtására, hanem a ló súlypontjának áthelyezésének gyakorlására is lehetőség nyílik. A nyak hosszan, mélyre való nyújtásával a ló súlypontja előrébb, a tarkó magasabbra és hátra igazításával a ló súlypontja hátrébb kerül. A ló nyakának bármelyik irányban történő elhajlítására a súlypontja értelem szerűen ugyan abban az irányba tolódik. Mindezeket figyelembe véve a kiképzőnek lehetősége van arra, hogy a hosszhajítások segítségével súlypontjának áthelyezésének képességére – jobbra-balra, előre hátra – tanítsa lovát. A súlypont oldalirányú áthelyezése első megközelítésben nem tűnhet szokványosnak, pedig az! Már a fiatal lónál is elvárás a paták felvétele, márpedig ez csak akkor lehetséges, ha súlypontját oldal irányban elmozdítja, súlyát teljesen a másik lábára terheli.
Az álló helyzetű súlypontáthelyezés során a figyelmes szemlélő azt fogja tapasztalni, hogy a vállak és a csípők enyhe elmozdulással, de követik a súlypont elmozdulását! Ha a vállakat vizsgáljuk, azt fogjuk tapasztalni, hogy a ló nyakának befelé történő hajlítása során nem csak a súlypont tolódik a belső oldalra, nem csak a belső elülső láb terhelése növekszik, hanem a vállak is a belső oldalra tolódnak. (A súlypontáthelyezésnek pont ez a lényege! A súlypont áthelyezése csak a vállak elmozdításával lehetséges!) Ha a ló nyakának hajlítására teljes testének hajlításával reagál és vállait eközben befelé mozdítja, akkor az álló helyzetű vállat be feladathoz jut. A nyak befelé és mélyen előre nyúlik, a súlypont is ennek megfelelően előre és befelé tolódik.
Ebből a helyzetből a súlypontáthelyezés, a súlypontnak a másik elülső lábra való terhelése két módon lehetséges. A ló áthajlításával, másik irányba történő álló helyzetű vállat be feladat végrehajtásával. A súlypont ilyenkor csak oldalirányban tolódik el, a súlypont hátrafelé nem mozdul el, elöl marad. Az áthajlítás során a ló teljes gerincoszlopát a másik irányba hajlítja át, vállai látványosan a másik irányba tolódnak, nyaka most a másik irányba hajlik befelé és mélyen előre.
Ám a súlypont oldalirányú áthelyezése történhet az eredeti hajlítás megtartásával is, hiszen az nem a hajlítás irányától, hanem a vállak (és a nyak) helyzetétől függ! A hajlítás fenntartása mellett a ló képes vállait kifelé mozdítani. Ha ez együtt jár a ló nyakának és tarkójának hátra és feligazításával, akkor a kiképző azt fogja tapasztalni, hogy nem csak a ló vállai mozdulnak kifelé, hanem, a hajlítás fenntartása miatt, a ló csípői befelé mozdulnak! A ló álló helyzetű farat be pozícióba kerül. A külső elülső láb fokozott terhelése mellett, azaz a súlypont kifelé történő elmozdulása mellett a súlypont látványosan hátrafelé fog tolódni! Olyannyira, hogy ha a súlypont túlságosan hátra kerül, akkor a ló akár megkísérelheti a hátralépést is.
