A fotón nagyanyám, dr. Boór Lászlóné látható lányaival az ötvenes években. (Jobb oldalon édesanyám.) Valaki hiányzik a fotóról - nagyapám. A fotó megtévesztő, hiszen nem érződik, hogy nagyapám azért hiányzott a fotózásról, mert politikai fogolyként éppen Kistarcsán sínylődött. Azután kiengedték, egy ideig munkanélküli, majd favágó lett, végül útépítési írnokként fejezte be. Mindezt két diplomával, két doktorátussal és csupán azért, mert a háború előtt főszolgabíró volt. Miután a börtönből kiengedték pótbüntetésként, egészen a hetvenes évek közepéig (!) ref-es volt, rendőri felügyelet alatt állt, mint a köztörvényes bűnözők, heti rendszerességgel kellett megjelenie a kommunista rezsim rendőrségén, hogy ellenőrizzék napi tevékenységét, tartózkodási helyét.

És hát igen. Ez a nehézség napjainkban nemzeti lovaskultúránkkal: az ötvenes évektől valaki, valakik mindig hiányoznak a fotókról, mégpedig pont azok, akik értettek a lovagláshoz, a lókiképzéshez. Ők nemhogy a fotókra, de a lovak közelébe se kerülhettek. A szabályt erősítő kivételektől eltekintve, építkezéseken tolták a talicskát, kitelepítésekben végeztek rabszolgamunkát, vagy épp, mint a negyvenes évek világklasszisa Bíró József, aki az Andrássy út 60-ban halt meg, ott verték agyon az ÁVÓ pribékjei. A "fotókról való hiányzásuk" miatt nemzeti lovaskultúránk megszakadt, ami ma látszik, az hatezer éves kultúránk töredéke. (Hatezer éves, hiszen mi ott voltunk a ló háziasításánál.) A feladatunk az, hogy legalább lélekben visszahelyezzük elődeinket, szeretteinket a fotókra, visszaállítsuk saját kultúránkat.

Csodálkozhatunk, hogy a versenysportban az olimpiai szakágakban nincsenek eredmények, hivatkozhatunk ellenfeleink jobb körülményeire, anyagi lehetőségeikre - mindez önbecsapás, mindaddig, míg nem állítjuk vissza minőségi lovaskultúránkat. Nem pénz kell, nem körülmények, hanem kultúra - az eredmények azonnal kézzel foghatóak lesznek.

A lenti fotón nagyszüleim eskövői képe: