A piaffe, mint a díjlovaglás egyik csúcsfeladata, igen összetett kihívás elé állítja lovat és kiképzőjét. Összetettségében mutatkozik meg a kiképző szemlélete és éveken át végzett munkájának minősége: maga a kiképzés módszere és menete, valamint annak precíz végrehajtása. De pont az összetettsége miatt nehéz megítélése, bírálata is.

Nemo perfectus souls deus

Senki sem tökéletes, csak az isten, ezért mindenekelőtt azt kell megállapítani, hogy tökéletes performance nincs. A lovaglás művészete mindig jelen idejű, így apróbb-nagyobb tökéletlensége mindig lesz, ezért adott lónál egyszeri megfigyeléssel legtöbbször nehéz következtetést levonni a piaffe minőségére vonatkozólag.

Másrészről azt is előre kell bocsátanom, hogy bár általában azt gondolják, hogy van jó piaffe és rossz piaffe, mégis a különböző lótípusok, különböző képpen hajtják végre helyesen a feladatot: különbözőségük nem jelent minőségi különbséget, nem lehet azt mondani, hogy ez jobb, az meg rosszabb. Az ibériai lovak ágyéka nem annyira kötött, ezért medencéjüket könnyebben „maguk alá fordítják”, míg például a magyar fajták inkább a csípőízületüket szeretik meghajlítani, de vannak olyan lovak is, amelyek a térd- és csánkhajlításban erősek. Ezek más és más végeredményre vezetnek, amelyek egyformán jónak nevezhetők. Persze a versenyeken egyfajta piaffe feladatot preferálnak, de ennek nem kell bedőlni, mert ez sportpolitikai érdekeket, pontosabban fogalmazva, a német és észak-európai lótenyésztés érdekeit szolgálja. Ezzel szemben a ló alapadottságát és piaffe stílusát nem csak azért kell megfigyelni, hogy azt az adott lónál jellegzetességként elfogadjuk, hanem azért is mert a négy ízületet külön-külön kell hajlékonnyá tenni és így fel lehet fedezni, hogy melyiket egyszerűbb, melyiket nehezebb hajlítani, hogy végül a lehető legtökéletesebb konchajlításhoz jussunk.

A piaffe célja

A piaffe nem más, mint ügetés végletes összeszedettségben. A végletesség hosszadalmas előkészítést igényel a ló ügyességének fejlesztésével, az izmok, a szalagok és inak tudatos, éveken át tartó nyújtásával, ami végül kellően erőssé és hajlékonnyá teszi a lovat. Az összeszedettség pedig tényleges, azaz helyes összeszedettséget jelent, nem pedig összehúzottságot, kráglit. A helyes összeszedettség az, amikor a ló hátulsó lába összes ízületének meghajlításával (a konchajlítással) saját és lovasa súlyának többségét felveszi, ennek következtében vállai megkönnyülnek, hogy fordulékonysága drasztikusan erősödjék. Ha az összeszedettség feltétele nem teljesül, nincs konchajlítás és a vállak nem könnyülnek meg, akkor nem beszélhetünk piaffe-ról csupán állóhelyben végzett mozgásról.

A piaffe a ló vágtában történő összeszedettségét készíti elő. A lókiképzés végén ugyanis mindenre vágtában kell képesnek lennie a lónak, mert vágtában mindent gyorsabban tud végrehajtani a ló, például gyorsabban tud megfordulni, mint ügetésben, vagy lépésben. Azért kell piaffe-ozni, azért kell ügetésben végletesen összeszedni a lovat, mert ami összeszedettséget nem tud elérni a lovas ügetésben, arra vágtában sem képes. A piaffe párjai vágtában a kétütemű iskolavágták: a redopp, a terre a terre és a mezair. (A passage párja a négyütemű iskolavágta.)

A konchajlítás határa

A piaffe kapcsán meg kell jegyezni, hogy a konchajlításnak van fizikai határa. A hátulsó láb inai és szalagjai nem nyújthatók a végtelenségig, ezért minden ló csak bizonyos mértékig tudja hátulsó lábának ízületeit behajlítani. Ha ezt a határt a ló elérte, akkor hátulsó lábait már nem tudja felemelni a földről és azok mozgása leáll – optimális esetben – iskolaálljba (féllevede-be), vagy levade-be megy át.

Átmenetek lovaglása

A piaffe másik célja a ló tornáztatása iskolaegyensúlyban. A képzett ló képes a piaffe feladatot úgy hajlítottan egyenes, mint vállat be és farat be helyzetben végrehajtani, valamint perdülésben bemutatni. A hajlítás nélküli piaffe feladatra elvileg csak az összes hajlított helyzetben való feladatvégrehajtásra már kiképzett ló alkalmas. Mindezeken túlmenően a piaffe-ból az összes átmenetre képesnek kell lennie a lónak: az állj, iskolaállj, lépés, iskolalépés, ügetés, iskolaügetés, passage és az iskolavágták különböző formáiba való átmenetre. A jó piaffe javítja a ló alapjármódját ügetésben, míg a rossz piaffe lerombolja azt. 

A piaffe

„A magasiskola alapját képező piaffe fokozottan ültetett, helyben végzett, tagolt iskolaügetés, amelynél az elülső lábak alkarjai megközelítik a vízszintes vonalat, míg a mély konchajlítású hátulsók a teher nagyobb részét viselően csupán csűdízületig emelkednek. A lábsorrendje kifejezett, tiszta és az iskolaügetésnél lassúbb ütemű. Az egyik harántellenes lábpár egyidejű földhöz érésekor a másik harántellenes lábpár pontosan egy időben emelkedik. A felemelt lábpár a levegőben kissé kitart és az ezáltal előállott lassúbb ütemű tagoltság egyformán állandó. A ló törzse – a hát határozott felemelkedése mellett – a mozdulatlanság látszatát kelti, felső vonala előről hátrafelé lejt, a ló eleje megnőttnek tűnik, nyaka és feje a fokozott konchajlítás következtében feligazított, a torokél a függőlegest közelíti. A törzs nyugalma a hátulsó ízületek nagyfokú hajlítottságának következménye. A ló lábai puhán, gyengéden emelkednek és ilyen módon hangtalanul érnek földet.” – írja a Lovaglás és hajtás című könyv.

A piaffe igen összetett feladat, ezért sokfajta helytelen piaffe létezik:

• A ló vonal mögött van és nem lehet, vagy nehézkes az előre indulás. A ló ilyenkor túlságosan hátradől, a csizmával szemben ellenkezik.
• A ló nem nyugodt.
• A ló nem ütemes, vontatott, vagy ütem felett mozog, esetleg üteme változó.
• A ló mozgása nem tiszta kétütemű, járása nem az ügetésre jellemző. A tiszta járáshoz nem csak a lábsorrend, de súlypontjának ütemes megemelése is hozzátartozik.
• A ló nem lendületes, a keret szűk, nyaka nem nyújtható, azaz nem „előrefelé” van.
• A ló a zablára dől.
• A ló oldalirányba imbolyog.
• A ló túlmegy a vállán, földön lévő patájánál válla előrébb van. Az ilyen piaffe még akkor is helytelen, ha a feladat végrehajtása során ültetettsége látványos.
• A ló túlságosan feligazított, földön lévő patájánál válla hátrébb van, aminek következtében marja lenyomódik, hátulsó lábai kimaradnak.

A jó piaffe során a konchajlítás határozott, a ló hátrafelé „lejt”, a hát megemelkedik, a vállak megkönnyülnek, az elülső lábak a ló adottságainak megfelelően magasabbra (optimális esetben vízszintesig) emelkednek, a konchajlítás eredményeként a ló erősen feligazított.