Mészáros Eszter sikeres elméleti vizsgát tett, amihez szívből gratulálok. A fotón, oktatójával Nyárasdi Janával láthattok minket a vizsgát követően. Közösségünk címmel rendelkező tagjainak aktualizált névsorát ide kattintva találjátok.

Rák Edina írása:

Nem csak hogy örömünk leljük a jól képzett ló hátán, hanem akár gyógyulhatunk is általa! Már önmagában a lóval való foglalkozás ( ápolás, gondozás), pozitív hatást gyakorol az emberi pszichére! Munka-, illetve összeszedett lépésben pedig kiváló fizikoterapeuta! A lóval mediált fizikoterápia lényege abban rejlik, hogy úgy mozgatja az alsó végtagot mintha sétálna az ember. Ebből kifolyólag a hibásan használt (pl: baleseti sérülés okán) megváltozott izomzatot vissza hozza a normál használati szintre. Így megakadályozható a rohamos romlás, sorvadás az izomszövetekben! Ráadásul kimozgatja a kötött, feszes izomzatot. Nem újkeletű találmány ez, hiszen már Xenophon idejében is rehabilitáltak így harcban sérült katonákat! Végeredményben ha lovunk van, vagy lovagolunk sokkal többrétű dolgokat ad, mint azt először gondolnánk! Hálás vagyok a sorsnak hogy lovagolhatok. Nincs ennél jobb dolog az életben!

Az iskolaállj a klasszikus lókiképzés évezredek óta ismert és alkalmazott feladata. A feladat nemzeti lovaskultúránknak is szerves része, annak ellenére, hogy végrehajtásával magyar lovas évtizedek óta nem próbálkozott, sőt ott tartunk, hogy magát a feladatot sem ismerik még a legképzettebb lovas szakemberek sem.

Az iskolaállj általam kreált megnevezés. A hagyományos magyar szakirodalomban iskolaállás, vagy féllevade néven írják le. Az iskolaállj a magyar lovaslkultúra része, annak ábrázolásával sok helyen, például a komáromi huszáremlékművön lehet találkozni.

A piavei és az isonzói csatákban elesett Radetzky huszárok emlékművén első ránézésre furcsa, szinte érthetetlen mozdulattal került ábrázolásra a huszárló. Olyan, mintha megijedne valamitől, vagy ellenkezne. De nem, a ló pozíciója egyértelműen az iskolaállj feladatot ábrázolja! Az emlékmű Szentgyörgyi István alkotása, 1931-ben került felállításra. Alig nyolcvan évvel ezelőtt az ezred lovaskultúráját a magasiskola „belépő” feladatával, az iskolaálljjal fejezték ki! Megismétlem még egyszer: a feladat, az iskolaállj, a kultúrát, a szakmai hozzáértést jeleníti meg.

Az iskolaállj már az ókorban ismert feladat volt. Maga Xenophon is, az időszámításunk előtti negyedik évezredben értekezik a lovak állóhelyben történő képzéséről, a hátulsó láb ízületeinek fokozott terheléséről, hajlításáról. Ez a klasszikus lovaskultúra jelenik meg Bizánc eleste után, nápolyi közvetítéssel az európai királyi udvarokban, majd a kor egyes lovasábrázolásain is.

Az iskolaállj végrehajtása során a ló határozottan hátulsó lábaira veszi súlypontját. A feladatot legtöbbször álljból, vagy piaffe feladatból indítják. Az iskolaállj, illetve annak gyakorlása arra való, hogy a ló tökétesen megértse, hogyan kell súlypontját fokozottan hátrafelé mozdítani, annak érdekében, hogy lovasával közös testsúlya egyre nagyobb mértékben a hátulsó lábaira terhelődjön. A feladat a lovat ügyesíti, erősíti, hátulsó lábainak ízületeit hajlékonyabbá teszi.

Az iskolaálljnak a modern lókiképzésében is fontos szerepe van. Segítségével lehet kialakítani és tökéletesíteni a magasabb díjlovas kategóriákban elvárt iskolaegyensúlyt. Gyakorlásával magabiztossá lehet tenni a lovat saját és lovasa súlyának hordására, melynek eredményeként még a szerényebb alapadottságokkal rendelkező lovak mozgása is felfényesedik, könnyeddé és légiessé válik, a külső szemlélő pedig úgy érzi, hogy a ló a végletekig engedelmes, lovaglása gyerekjáték.

A száronlét a magyar lovaskultúra központi gondolata.

Édesanyám tavaly előtt távozott közülünk. Hagyatékából - egyebek mellett - a fenti kis jegyzetfüzet is előkerült: 1980 és 1996 között minden rám vonatkozó lovas adatot feljegyzett. A fenti fotó az 1984-ben, elsőként ifjusági európabajnokságon résztvett csapat "kalandos" utazásáról és eredményeiről leírt részlet látható. Egy helyen Steve néven szereplek úgy, ahogyan Dallos Gyula nevezett el és ahogyan az idősebb generáció ismer.

A fiatalok talán nem is értik a szöveg egyes részleteit, illetve utalásait ("saját kilopott pénz", stb.), ehhez csak annyit fűznék magyarázatul, hogy az írás még a kemény kommunizmus alatt született, nem sokkal azután, hogy Brezsnyev elvtárs feldobta a pacskert. Minden esetre akkor is Bordalt, a verhetetlen magyar díjlovagló bajnok lovat lovagolhattam, amiért mindmáig hálás vagyok. Valóban én lettem a legjobb magyar lovas - hátulról a negyedik...

Az emberiségnek évezredes tapasztalata, hogy a jólképzett, együttműködő ló bizonyos fej- és nyaktartást vesz fel. Ezt nem csak a lovasemberek, de a kívülállók is pontosan tudják, mert a helyesen mozgó lóról alkotott elképzelésünk mindannyiunk kultúrájának része. Belső elképzelésünkben a jólképzett ló és a délcegen ívelődő nyak egymástól elválaszthatatlanok és ez így van rendjén.

De ez a belső kép a felelős azért, hogy a lovasok döntő része azt a bizonyos fejtartást és nyakformát erőlteti. Holott a nyakforma az elengedettség, az egyenesség és a kívánatos egyensúly eredménye, ezért szárakkal való mindennapos küzdelem, a fej és a nyak erőszakos pozícionálása során nem az okkal, hanem az okozattal foglalkozik a lovas. Így pedig eredményre nem juthat.

Török Gyuri a Motorizált Ménesvezér! :)

Salute Master Sabine Oettel after the course.

A szár ravasz szerszáma a lovaglásnak. :)

Kőhalmi Kálmán fotója

A száronlét a hagyományos magyar lovaskultúra központi gondolata. Akkor van száron a ló, ha a lovas által meghatározott keretet önként és puhán kitölti.

A száronlét azért a legfontosabb gondolata a magyar lovaskultúrának, mert a száron lévő ló bizotsan együttműködik lovasával. A keret, más megfogalmazással a szabályok elfogadásával együttműködés, sőt a vezetőt követő magatartás alakul ki az élőlényekben. És ezt a különböző közösségekben természetszerűen alkalmazzák. Érdekes a helyzet például az iskolában, amikoris az első osztályban, szeptember elsején mondjuk harminc, egyébként egymást és az iskolát nem ismerő kisdiák reggel nyolc órakor bemegy a tanterembe. A tanító szintén bemegy és megkezdi a tanítást. Fel lehet tenni a kérdést, hogy mitől lesz rend a tanteremben, miért tartják tiszteletben a tanítót a gyereket, miért kezdik követni utasításait, miért akarják megérteni gondolatmeneteit. A válasz tulajdonképpen egyszerű: be kell ülniük az iskolapadba, csak engedéllyel állhatnak fel, mehetnek ki a táblához, stb. A tanár az, aki keretek kijelölésével meghatározza, hogy a tér melyik részében, mit csináljon a kisdiák. Az élet törvénye az, hogy közösségekben az lesz a vezető, aki a csoport, a közösség tagjai számára különböző tevékenységeket tud meghatározni, aki viszont azokat elfogadja abban együttműködési vágy, a vezetővel való kooperációra való törekvés, követő magatartásra való hajlam erődödik. A padba való beülés szinte láthatatlan keretként van jelen és ha ezt mégsem fogadja el az elsős kisdiák, akkor ugyanezt erősebben érvényesíti vele szembe a tanító – sarokba állítja. Ha a sarokba beállt a kisgyerek, akkor a vezető-követő viszony eldőlt, hiába zokog esetleg még mindig a nebuló. A sarokban előbb-utóbb elfogadja a rendet és az együttműködés útjára lép. Hasonló a helyzet ló és lovas között is. A keret elfogadásával, a száronléttel a ló együttműködővé válik. Persze száronlét nélkül is lehet(!), hogy együttműködő a ló. Hányszor láthatunk csodálatosan együttműködő lovakat szabadonidomítók munkája során. De a száron lévő ló biztosan(!) együttműködő. Sőt nem csak együttműködő, de az együttműködésre, ha nem is hosszú időre, ám mégis csak a jövőre nézve engedelmességi “igérvényt ad lovasának”, hiszen az együttműködés beszüntetése során először a száronlétet adja fel a ló, csak azután szűnik meg a lovassal való együttműködés.

A fentieken túlmenően meg kell állapítani, hogy a száron lévő ló optimálisan használja saját testét, mert az együttműködő ló elengedett, azaz mentes a feszültségtől, az ellenállástól, a feszességtől: a ló külső elengedettsége (izmainak, inainak nyújthatósága, ízületeinek hajlékonysága) és belső elengedettsége (lelki fesztelensége) a ló képzettségéhez viszonyítottan a lehető legjobb, ezért a száron lévő ló használati élettartama hosszabb, sérülésére kisebb az esély. A száron lévő ló a szabályzatok által ideálisnak leírt boldog atléta, a happy athlete.

A keret

Száronlét előfeltétele a lovas által meghatározott keretet. Keret hiányában nincs mit kitöltenie a lónak, a keret meghatározása nélkül a ló nem lehet száron. A keret viszont ténylegesen keretet jelent, tehát a kerettel minden oldalról "körbe" kell vennie a lovat: elöről, hátulról, oldalról. Így, a keretet csupán szárakkal nem lehet meghatározni. Lényeges különbség van tehát a támaszkodás és a száronlét között. A támaszkodás kapcsolatot fejez ki a lovas keze és a ló szája között, a száronlét kifejezés pedig a ló állapotát határozza meg.

Itt kell külön beszélni a támaszkodásról. A támaszkodás nem a szár feszességét jelenti, a helyes támaszkodás során a szárba nem kerülhet súly. A lovaglás közben a permanensen feszes szár a ló helytelen egyensúlyát jelzi. A helyes támaszkodás a szárfeszesség és a “semmi” közötti állapot, amikor a lovas keze a szár különleges súlyát érzi, olyan állapot, amikor a száron “átmegy” az információ, a lovas keze érzi a ló állapotát, de a ló is hírt kap a lovas szándékáról, azaz a szársegítségek eljutnak a lóig.

A ló oldalról történő bekeretelése tulajdonképpen a vállak és a csípők helyes vezetése a ló lábainak egyenletes terhelése érdekében. (Világosan beszé erről Josipovich.) Ez (másodlagos segítségként) a szárakkal történik. A vállaknál ez könnyen belátható, de a csípők helyzetét is meg lehet határozni a szárakkal, a hajlítás egyik lényeges célja az, hogy a hajlításban lévő ló vállának jobbra, vagy balra vezetésével a csípő ellentétes irányba mozdul. Ezt a hatást Bent Branderup a banán a falnál hasonlattal írja le: “ha a banán egyik végét a fal felé nyomjuk, akkor a másik vége távolodni fog a faltól és fordítva”. A szár tehát nem csak elöről (hosszirányban) tudja a keretet megmutatni a lónak hanem oldalról is: vagyis a keret meghatározása során a szár hol a zablára hat, hol a vállra, illetve a csípőre, ezért a száronlét kifejezés sokkal találóbb, mint az angol on the bit. A ló állapotát ténylegesen nem a zabla hatása, hanem a szár hatása alakítja! Ugyan így sokkal precízebb a szár mögött van kifejezés, mint a behind the bit.

A keretet hátulról (másodlagos segítségként) a csizma (az alsó lábszár) határozza meg. A keretet meghatározó (a száronlét kialakítását célzó) csizmasegítség nem előrehajtó segítség, hiszen annak nem célja a ló iramának fokozása, hanem a keret meghatározása! Ez azért fontos, mert az ilyen csizmasegítség használata mellett a szár hatásbahelyezése nem fog egybevágólag hatni. Ezért van az, hogy a magyar hagyomány nem fogadja el a szár-csizma, csizma-szár nélkül történő lovaglás elvét. Ezt Kókay Pál huszár ezredes fejtette ki.

Önkéntesség

A száronlét önkéntes, az a ló tanult tulajdonsága. A ló legjobb tulajdonsága. A száronlét a lónál olyan, mint a jólneveltség az embernél: tanítása igen hosszú időt igényel. Előfeltétele az elengedettség, az egyenesség és a helyes egyensúly. Önkéntesség nélkül nincs száronlét, hiszen ha példálul a keretet elöl nem tölti ki önként a ló és a lovas keze "keresi" meg a ló száját, a lovas keresi meg a kapcsolatot, akkor nem beszélhetünk a lovas által meghatározott keretről, hiszen a lovas ilyenkor a ló által felajánlott kerethez igazodik. Másrészről a hátramozduló kéz akadályozni fogja a ló hátulsó lábainak előrelendülését, így akadályozni fogja a keret másik végének, a ló hátulsó lábainak keretet elfogadó szándékát is. Mindez azt is jelenti, hogy a száronlét szorosan kapcsolódik a hátulsó láb tevékenységéhez. Ha a ló nem vesz támaszkodást, akkor a ló hátulsó lábának előrelendülése (azaz a lendület) kevés, ha túl erős a támaszkodás, azaz a ló úgymond túlmegy a zablán, akkor a ló háulsó lábainak hátralendülése túl nagy, a ló elvesztette az egyensúlyát. Az előbb esetben előre kell lovagolni a lovat, az utóbbiban fel kell venni.

Puhaság

Puhaság nélkül nincs önkéntesség. A puhaság az önkéntesség maga. A puhaságot a lovas leginkább az ülésében érzi, a kényelmesen lengő hátban.

Az alábbiakban közlöm dr. Thomas Ritter 2009-ben írt gondolatait: 

Karl Philippe legutóbbi, Twisted Truths of Modern Dressage című könyvében, a 62. és 63. oldalon két, nagyon érdekes piaffe-ozos kép látható. Az előbbin látható lónak nagyon nagy erőteljes nyaka van, aminek kicsit rövid a felső vonala. A másiknak szintén széles nyaka van, mély nyakillesztéssel, de maga a nyak hosszabb és vékonyabb a tarkónál. Mindkét ló példamutató piaffe feladatot mutat be, jó lendülettel és ültetetten. Az első lónak, amelyiknek rövidebbb és felül vastagabb a nyaka, annak a homlokvonala határozottan a függőleges előtt van, a másik jóval erősebben közelíti a függőlegest. Mindkét ló hasonló feligazítottságban és konchajlításban van, de a nyakak és a tarkók különböző hossza és formája különböző fejtartásokhoz vezet. Ezt azért fontos érteni, mert különben azt hihetnénk, hogy az első képen látható ló szár fölött van.

A valóság ezzel szemben az, hogy a feligazítottság és a konchajlítási ilyen fokánál a rövid és széles tarkóval megáldott ló tarkóját fizikailag lehetetlen annyira meghajlítani, hogy a homlokvonal a függőleges közelébe kerüljön. Az ilyen lovaknál a függőlegeshez való közelítés csak a feligazítottság csökkentésével, a nyak leeresztésével lehetséges, de ez az összeszedettség és a konchajlítás csökkenését is eredményezi, aminek hatására az egyensúly és maga a piaffe is szerényebb minőségű lesz. A lovas tehát válaszút előtt áll: növeli az összeszedettséget és a feligazítottságot, de veszt a tarkóhajlításból, vagy jobban hajlítja a tarkót és akkor az összeszedettségből és a feligazítottságból kell engednie. Nem lehetséges minkét szempont egyidejű érvényesítése. A második lónak jobb a nyaka. Ez egyszerre ad lehetőséget a feligazításra és a tarkóhajlításra.

Tobábbmenve: az erősebb összeszedettség nagyobb konchajlítással és a mar határozottabb megemelkedésével, a nyak erőteljesebb feligazítottságával jár együtt. A magas feligazítottságnál hosszabb nyakra és keskenyebb tarkóra van szükség a tarkó erőteljes meghajlításához. Ellenkező esetben a lónak korlátozott lehetősége van a feligazításra és a tarkóhajlításra egyszerre, az ilyen lovak könnyen a szár fölé kerülnek. Másképp fogalmazva az ilyen lovaknak, korlátos a lehetőségük az összeszedhetőségre. Ezt a sportversenyeken is figyelembe kell venni. A hosszabb nyakú lovaknak könnyebb száron lenni, mint a rövidebb nyakúaknak. Az erőteljes tarkónál az átengedőség az örök kérdés, a hosszabb nyakúaknál a vállvezetés.

Megjegyzésem Dr. Thomas Ritter cikkéhez: A szerző álláspontja tükröződik vissza Hazslinszky-Krull Géza piaffe-ján az alábbi képen.

A lépés a legkevésbé látványos jármód. Mindemellett, sokan a lépést tartják a legnehezebb jármódnak, mert a kiképzés hibái ebben a jármódban látszanak leglátványosabban. Talán ezért van az, hogy egyesek meg akarják szüntetni a nagydíjban, a díjlovaglás csúcsfeladatában a lépés feladatot. Nagy hiba lenne.

Nuno Oliviera, a XX. század egyik legnagyobb lovas mestere a fentiekkel ellenkezően a lépést tartotta a jármódok anyjának. És vitathatalanul igaza volt, hiszen amit lépésben nem tud végrehajtani a lovas, azt sem ügetésben, sem vágtában nem tudja magas minőségben végrehajtani. Ami lassú mozgás közben nem megy, az gyorsan sem fog sikerülni.

A lépés lendülete

Nagy kérdés, hogy van-e lendülete a lépésnek. A Nemzetközi Lovas Szövetség szabályzata egyértelműen azt állítja, hogy csak azoknak a jármódoknak van lendülete, amelyik rendelkezik lebegési fázissal. Mivel a lépésnek nincs, ezért a modernista megközelítés szerint a lépésnek nincs lendülete. Szemben áll ezzel a már fent idézett Nuno Oliviera álláspontja. Szerinte a lépésnek akkor van lendülete, ha átmenet lovaglása során, például ügetésbe való átmenet során, a ló sem nem emeli fel, sem nem süllyeszti le nyakát.

A lépés lábsorrendje, a ló mozgása

A lépés négyütemű jármód. A jobb elülső láb után a bal hátulsó, majd a bal elülső, végül a jobb hátulsó következik. A patadobbanások egyenlő időközökben hallatszanak. Az ilyen lépést campagne lépésnek nevezzük.

Amikor a jobb elülső lábát leteszi a ló, akkor emeli fel a bal hátulsó lábát. Ebben a pillanatban a jobb elülső láb a legelső (megelőzi a bal elülső lábat), a bal hátulsó láb pedig a leghátsó (hátrább van, mint a jobb hátulsó láb).

Amikor a ló a hátulsó lábát felemeli, akkor a csípője is felemelkedik. Amikor a földre teszi, akkor a csípő is lesüllyed. Ugyan így van az elülső lábbal és vállal is. Amikor a ló felemeli elülső lábát, akkor a ló válla felemelkedik. Amikor a földre teszi, akkor a váll is lesüllyed. Amikor a csípő és a váll egymáshoz közeledik (ez az a pillanat, amikor a hátulsó láb előrelendül), akkor a hát az azonos oldalon lesüllyed.

A ló gerincoszlopa mindeközben egyfajta hullámmozgást végez. Ez igen kényelmes. Minél elengedtebb a ló törzse, minél nagyobb a ló lendülete (a hátlsó láb súlypont felé lendülése), annál kifejezőbb ez a hullámmozgás, annál kényelmesebb a ló lépése. A lovas onnan érzi, hogy melyik lábával lép a ló (melyik lába lendül előre), hogy azon az oldalon lesüllyed a ló háta, csizmája a heveder felé lendül.

Ló a lovas ülésén

Amennyiben a lovas a lesüllyedő oldalakon ülőcsontjával felváltva megnyomja a ló hátizmát, azaz arra ütemesen ráterhel, akkor a ló egyre rövidebbet fog lépni, lelassul, végül megáll. A lovas azt tapasztalja, hogy kizárólag ülésével tudja lova iramát szabályozni, a lovat megállítani. Ha álló helyzetben tovább folytatja a hátizmok felváltva történő terhelését, akkor a ló megindul hátrafelé. Ha a lovas minderre képes, akkor azt mondjuk, hogy ülésére vette lovát.

A lovas motoros mozgása

A lépés nem csak a jármódok anyja, nem csak a ló mozgáskultúrájának javítását célozza. A lépés alkalmat ad a lovasnak arra, hogy saját mozgássorait begyakorolja. Adott helyzetben ugyanis szinte önállóan, szinte gondolkodás nélkül bizonyos, akár igen bonyolult mozgássorokat kell végrehajtania a lovasnak. Ez a motoros mozgás. Mindezeknek a begyakorlására leginkább a lépés ad alkalmat, hiszen hasonló helyzetben a lépéshez hasonló mozgássorokat kell végrehajtani ügetésben és vágtában.

A lépés iramai

A lépének négyfajta irama van. Fiatal lóval legegyszerűbb a munkairamot használni, munkalépésben haladni. Vörös László megfogalmazása szerint a munkalépés a ló önmagától felajánlott iramának felső határán van.

A munka iramnál rövidebb az összeszedett lépés, míg élénkebb a középlépés. A középlépésnél egyértelmű kívánalom a hátulsó lábak úgynevezett túllépése, vagyis az, hogy a hátulsó lábak patanyoma megelőzze az azonos oldali elülső láb patanyomát. Ha a két patanyom összeér, akkor azt mondjuk, hogy a ló egy patanyommal lépi túl elülső lábát. Ha a két patanyom közötti távolság egy patanyomnyi, akkor azt mondjuk, hogy a ló két patanyommal lépi túl elülső lábát.

A nyújtott lépés a középlépésnél nagyobb iramú lépés. A hátulsó lábak határozottan nagyobb átlépést kell, hogy mutassanak nyújtott lépésben, mint amit középlépésnél lehet tapasztalni.

Az iskolalépés

A merev ló a hátulsó lábait a tiszta négyütemű mozgáshoz viszonyítva kissé később emeli és lendíti előre. Miután a hátulsó láb lépését az azonos oldali elülső láb követi, ezért késedelem miatt a hátulsó láb az aznos oldali elülső láb lépését kezdi közelíteni. A ló ilyenkor tisztátalanul jár, ami a lehető legnagyobb kiképzési hiba. Szélső helyzetben akár a tiszta kétütemű járás is kialakulhat.

Ennek teljesen ellentettje az, amit a helyesen összeszedett ló mutat. A helyes összeszedés hatására a ló ugyanis szorgalmasan, kissé hamarabb emeli és lendíti előre hátulsó lábait. Azokkal a megelőzően lépő, átlós elülső láb lépését kezdi közelíteni. Ez az iskolalépés. A ló ezt a típusú mozgást önállóan, természetszerűen ajánlja fel kiképzőjének, amit gyakran lehet megfigyelni lépésben végrehajtott farat be, oldaljárás és röviden hátraarc feladatokban. A tiszta négyütemű lépéstől való ilyen eltérés szabályos és kívánatos. Szélső esetben akár tiszta kétütemű mozgás is kialakulhat. A kétütemű mozgás nem feltétele az iskolalépésnek, de az iskolalépés lehet kétütemű is. A hátulsó lábak hamarabb történő előrevitele miatt azt lehet tapasztalni, hogy amikor az elülső lábát a ló leteszi, a másik hátulsó szintén a talajt közelíti, az előrébb van a másik hátulsó lábnál. (Holott normál lépésnél hátrább kellene lennie!) Álló képen a kétütemű lépést és az összeszedett ügetést nem lehet megkülönböztetni!

A hátulsó lábak hamarabb történő előrevitelének eredménye az, hogy a hátulsó lábak több időt “töltenek” a ló súlypontja közelében, ezért azok teherviselése növekszik. A hátulsó lábait jobban terheli a ló. Ezzel együtt az elülső lábak teherviselése csökken, a vállak megkönnyülnek. Ennek hatására a ló lábtöveit magasabbra fogja emelni, délcegebben kezd járni. Ez a délceglépés. Míg a kétütemű lépés tulajdonképpen piaffe lépésben, addig a délceglépés a passage léspésben végrehajtott "testvére".

A délceg lépés nem keverendő össze a spanyollépéssel, amikoris a ló nem azért emeli magasabbra lábtövét mert vállai megkönnyültek, hanem azért mert megértette kiképzőjének szándékát!

Április 24-i kezdéssel, június 9-ig, folyamatosan minden héten hétfőtől péntekig, ötnapos ló- és lovasképzést indítok. A lehetőséget egy időben legfejjebb két lovasnak és lovuknak, vagy egy lovasnak két lóval hirdetem. A résztvevők a hétköznapi napokon elméleti képzésben, valamint saját lovukon gyakorlati képzésben részesülnek.

A KÉPZÉSEN BÁRKI, BÁRMILYEN KÉPZETTSÉGŰ LÓVAL RÉSZTVEHET!

Az esemény a lovak vasárnap délutáni érkezésével kezdődik és péntek délután zárul. Maga a képzés a hétfői napon a lovak és lovasok képzettségének felmérésével kezdődik. Az ötnapos képzés célja:

• a száronlét kialakítása, vagy biztossá tétele
• hosszhajíltások (vállat be, farat be, oldaljárás) megtanítása, vagy gyakorlása
• a félfelvételek megtanítása és gyakorlása
• az elengedettség, egyensúly és egyenesség javítása
• a lovasok számára a klasszikus lókiképzés alapelveinek elsajátítása

A képzés során a résztvevők számára a Kajászó-Szentpéterpuszta Lovarda korlátlan használatát biztosítom, annak teljes szolgáltatásával. A lovak teljes ellátásban (box, almolás, etetés, időjárás függvényében karámozás vagy jártatógépes mozgatás) részesülnek.

Szállást tudok biztosítani.

Érdeklődés, időpontegyeztetés: dr. Gőblyös István (30-3831375)

A hétvégi Sabine Oettel kurzus angol nyelven zajlik, magyar fordítással. Az időbeosztás az alábbiak szerint alakul: 

Szombat délelőtt:
9:00 Kovács Fanni
9:30 Gulyás Eszter
10:30 Ruszák Mátyás
11:00 Gallai Bea
11:30 Cseppentő Réka
12:00 Sárvári Evelin
12:30 Szirtes Bence
13:00 Gőblyös István
14:00 Elméleti előadás a kajászói Községi Közművelődési Könyvtában (!)

Szombat délután:
15:30 Gőblyös István
16:30 Sárvári Evelin
17:00 Cseppentő Réka
17:30 Lukács Lehel
18:00 Ruszák Mátyás
18:30 Szirtes Bence
19:00 Gulyás Eszter
19:30 Kovács Fanni

Vasárnap délelőtt:
8:30 Kovács Fanni
9:00 Gulyás Eszter
9:30 Szirtes Bence
10:00 Ruszák Mátyás
10:30 Gallai Bea
11:00 Cseppentő Réka
11:30 Sárvári Evelin
12:30 Gőblyös István
13:30 Elméleti előadás a kajászói Községi Közművelődési Könyvtában (!)

A Községi Közművelődési Könyvtár címe: Kajászó, Rákóczi u. 122.

Javaslom, hogy az esés mértékegységét ezentúl barátomról, Dörnyei (Döde) Józsefről nevezük el. Tegnap orbitálisat estem, de hát magamról mégsem nevezhetek el mértékegységet. Összehasonlításképpen az alábbi videó mutatja az 1 GDö (egy gigadöde) mértékű esést.

 A döde mértékegységet önmagában is lehet használni, de a kiló (ezer), mega (millió), giga (milliárd), stb előtaggal is használható. Mindezt azért írom, mert a baj hirtelen jön, nem szól előre, hogy "Vigyázz, azonnal érkezem!" Én is egy teljesen ártatlannak tűnő helyzetben fel akartam hasalni Erős hátára. Már nem is tudom, milyen sok alkalommal ültem fel csikóra és hát az egyik első lépés a ló hátára való felhasalás. Erős kiugrott alólam és még reptemben mellbe is rugott. Pár méteres repüléssel landoltam a derekamra. Az esés nagysága közelítette az 1GDö-t, ha meg nem haladta. Ha nincs szerencsém, nagyon nagy baj is lehetett volna. Pedig tényleg ártatlan helyzetként indult a dolog...

Kedves Barátaim! Nagyon vigyázzatok! A lóval való szakszerű munkát leginkább a kockázat minimalizálása jelzi. Ez mindig lebegjen a szemetek előtt. Ha van hasonló, esetleg vicces kalandotok, akkor azt megoszthatjátok velem. 

A napokban megjelent, A három E című cikkemhez (a cikket ide kattintva olvashatod) Iby Zoltán megjegyzést fűzött, amit a Zabla és Kengyel olvasóniak szíves figyelmébe ajánlok:

A ló ferdesége és a vele kapcsolatos lovas érzés vizsgálata során célszerűnek tartom kitérni még a lovas hasonló állapotára, hiszen a legtöbb embernek a bal oldala (bal kéz, bal csizma) gyengébb és némileg ügyetlenebb is, amely hatással van a lovunkra. (Ferdére lovagolt(!) ló, amely persze nem akaratlagos.) Tehát a lovas lóra gyakorolt hatása fokozhatja, jó esetben pedig korrigálja a ló fennálló ferdeségét. A lovas - amennyiben csak arra hagyatkozik -, hogy hogyan érzi a lova működését, csalatkozhat, hiszen érzése szerint egyformán használta a két kezét és két csizmáját. Valójában a lova érzi csak hogy az egyik oldal (bal) kevesebb hatást fejt ki, ami számára azon az oldalon több szabadságot enged. Csak gondolkodó, céltudatos munkával lehet ezen segíteni.

A fotón Iby Zoltán látható, forrás Facebook.

A modern lókiképzés minden helyzetben az idomítási skála alapján értékeli a ló munkáját, képzettségének minőségét. Ezzel szemben a klasszikus álláspont a 3E logikáját követi, a kiképzés minden napját a 3E fejlesztésére, csiszolására fordítja. A 3E az elengedettség, az egyensúly és az egyenesség.

Az elengedettség

Mint minden sportban, a lovaglásban is minden erőkifejtést lazítás előz meg és követ. A lazítás az izomzat nyújtását jelenti. Az izomzat nyújtása nélkül az erőkifejtés nem lesz optimális, a sérülés kockázata jelentősen nő. A lovaglásban az izmok nyújtását, a lazítást elengedtetésnek nevezzük. Ezt a nyújtást az oldalirányú hajlítások segítségével lehet végezni. Az oldalirányú hajlítások során a külső oldal izmai megnyúlnak. Pont ez a különbség az oldalirányú és hosszirányú hajlítás között: a hosszirányú hajlítással az izmok nyújtását elérni nem lehet. Az izmok nyújtása, azaz az oldalirányú hajlítás után végzett egyenesre állítás során a ló (megnyújtott izmai miatt) hátát felemeli, nyakát mélyre és előre nyújtja.

Ebből következően a mélyen és hosszan előrenyújtott nyak, valamint a felemelt hát az oldalirányú hajlítás eredménye! Szintén meg kell állapítani, hogy miután az elengedtetés célja az izmok nyújtása, ezért a mélység önmagában nem „erény”, a mélység csak a hosszú nyakkal együttesen kaphat pozitív megítélést, valójában a hosszan előrenyújtott nyak és a felemelt hát eredményezheti a kiképzés szempontjából helyesnek mondható mélységet.

Az izmok elengedtetése lelki „elengedettséget”, nyugalmat, békességet is eredményez. A megfelelően elengedtetett ló nyugodt, „ágyút lehet mellette sütögetni.” Ezzel szemben a félénk, ijedős ló sem lelkileg, sem izomzatában nem lehet kellően elengedett. Az elengedtetésnek ezért lelki oldala is van, a ló lelki relaxációjának javítása erőteljesen hozzájárul a kellő fizikai elengedtetés eléréséhez. A ló belső elengedettségét leginkább az biztosítja, ha lovasára „ménesvezérként” tekint, biztonságát lovasa nyugodtságából meríti, együttműködő készségét a ménesvezért követő magatartására alapozza. Az ilyen lovas tudja lovát kívülről láthatatlan jelekkel (és nem a látható segítségekkel) lovagolni, az ilyen lovas tudja lovát testével irányítani, az ilyen lovasnak szinte nincs szüksége a szárak és a csizmák használatára. Ezért van az, hogy a klasszikus lovasok, problémák esetén szinte azonnal lóról szállnak és kézen orvosolják a hibát: a ló mellett a testbeszéd és a testbeszéd alapján kialakítható ménesvezéri viszonyrendszer az, amire gondolkodásuk logikáját, befolyásukat alapozzák. Ezért mindenkinek melegen ajánlom a napjainkban egyre divatosabb szabadidomítók munkájának vizsgálatát, eredményeik nagyra értékelését. Ezen a téren nekem Lezsák Levente adott nagy segítséget.

Az egyensúly

A lovaglás kapcsán többféle egyensúllyal kell foglalkozni. Mindenek előtt a lovas egyensúlyával. Az a lovas, aki nem tud helyes egyensúlyban ülni a lovon, annak az ülése nem lesz független. A független ülés lovas szaknyelvünk egyik legszebb fordulata, tömör kifejezés: az ülés független – mármint a kezektől. A független ülésű lovas a saját egyensúlyát a szárakba való kapaszkodás nélkül is minden helyzetben meg tudja tartani. A független ülés kívülről történő megítélése nem egyszerű, mint azt már korábbi cikkemben leírtam, de a lovas, ha kellően becsületes önmagával szemben pontosan érzi ülése minőségét.

A ló és lovas közös egyensúlya közös súlypontjuk helyzetétől függően háromféle lehet. Csikó, vagy remonte egyensúlyról beszélünk, ha a közös súly nagyobb része a ló elülső lábára esik. Ebben az esetben a súlypont az elülső lábakhoz esik közelebb. Vízszintes egyensúly esetén a lábak egyformán terheltek, míg iskolaegyensúly esetén a hátulsó lábakra esik a közös súly nagyobb része, a súlypont a hátulsó lábakhoz közelít. A ló annál robbanékonyabb, fordulékonyabb, együttmúködőbb, minél hátrább tudja helyezni a közös súlypontot, minél jobban közelíti az iskolaegyensúlyt. A súlypont előre-, hátra-, jobbra-, vagy balramozdítását a lónak meg kell tanulnia! Ez nem megy egyik napról a másikra!

A remonte egyensúly helytelen állapot, az az elülső lábak túlterheléséhez vezethet (remontesántaság), de a helyes lovassegítségek alkalmazását is megakadályozza. A helytelen, előreesett súlyponttal ugyanis a ló sem a saját sebességét, sem mozgásának irányát nem tudja kellő mértékben befolyásolni, a ló nem ura a közös súlynak. A tánylegesen tehetetlen ló a lovas számára ellenállónak tűnhet. Valójában nem az, csak nincs abban a helyzetben, hogy a lovas segítségeire reagáljon: a ló elsiet, elrohan, fordulékonysága minimálisra csökken. (Tipikus, hogy a napi munka kezdetén nyugodt ló a munka előrehaladtával egyre idegesebb, végül a munka rendszeresen a szárak rángatásába, fizikai erőszakba torkollik.)

A közös súlypont hátrafelé való elmozdítását a ló kétféle módon tudja elérni. A egyik (mindenki szajkózza) a hátulsó lábak ízületeinek meghajlításával, a hátulsó lábak alálépésével. Az lókiképzés problémája az, hogy a fiatal ló sem nem elég ügyes, sem nem elég erős, ízületei pedig nem elég hajlékonyak ahhoz, hogy az alálépést kellő mértékben és ideig megvalósítsa, arra csak korlátozott mértékben képes. A másik lehetőség a súlypont hátrafelé való elmozdítására (Bodó Imre világosan leírja vonatkozó cikkében) a nyak és tarkó hátra és felfelé való emelésével, azaz feligazodással történhet. (Ezzel minden jobb érzésű urgólovas tisztában van. Sajnos a díjlovasok a környezet megítélésétől tartva teljesen lemondanak ennek a lehetőségnek a használatáról, mindig csak mélyre és mélyre lovagolják lovaikat. Még akkor is, ha problémájuk varázsütésre megoldható lenne a feligazítással.

Itt kell kitérni arra, hogy a lókiképzés legnagyobb ellentmondása az, hogy az izmok nyújtása, a hosszan mélyre előrenyújtott nyak teljes ellentmondásban van az egyensúllyal szemben támasztott elvárásokkal. A napi képzés, a tréning egyik legfontosabb célja az, hogy a megkívánt egyensúlyi helyzet és a megkívánt izomlazaság egyszerre teljesüljön, a kellő feligazítottságot az izmok megfeszítése nélkül tudja végrehajtani a ló!

A súlypont kezelésének tanítására szintén a hosszhajlítások szolgálnak: a vállat be típusú feladatok befelé és előre, a farat be típusú feladatok kifelé és hátra mozdítják a súlypontot. Ezért van az, hogy a vállat be, csizmára való engedés, eleje körüli fordulat inkább lazító jellegű, míg a farat be, oldaljárás, hátulja körüli fordulat inkább összeszedő jellegű feladat.

Egyenesség

Egyenesnek nevezzük azt a lovat, amelyik hátulsó lábaival a súlypont felé lép, elülső lábai a hátulsó lábai előtt haladnak. (A kérdés nem teljesen egyszerű, hiszen a hátulsó lábak szélesebben állnak, mint az elülsők, tökéletesen két patanyomon a ló nem tud járni, de jelen cikk terjedelmi korlátai miatt a témakört nem részletezem.)

A fenti meghatározásból az is következik, hogy a ló fordulatokban, íveken is tud lovasértelemben egyenesen mozogni, akkor ha az elülső lábak a hátulsó lábak nyomvonala előtt mozognak. Ezt relatív egyenességnek nevezzük.

A ferdeség a ló természetes sajátsága, a két oldalra (jobbra és balra) különböző ügyességű, izomzata nem egyforma. Ezt a különbözőséget példázza legjobban az, hogy ha egy feladatot az egyik kézre elsajátított a ló, attól a másik kézre még nem biztos, hogy végre tudja hajtani, azt a másik kézen szintén el kell sajátítania. (Nem az intelligenciája hiányzik a lónak, hanem az izomzata, az ügyessége!)

A legnagyobb mesterek évszázadok óta vitatkoznak azon, hogy a ló jobbra, vagy balra ferde. Lovon ülve általában az az érzés, hogy jobbra ferde. Egyenes vonalon a lovas a ló bal száját merevebbnek érzi, a jobb szárral viszont nehezen tudja felvenni a támaszkodást. A ló jobbkézen, at íveken látszólag könnyebben lovagolható, mint bal kézen. Precízebb lovas azt érzi, hogy jobbra bal indirekt szársegítséggel fordul könnyebben a ló, balra pedig bal direkt szársegítséggel. A jó ugróedző az akadály bal oldalán áll, mert a lovak általában balra törnek ki az ugrás megtagadása során. A díjlovasok azt érzik, hogy balkézen inkább a vállat be, jobb kézen inkább a farat be feladatot könnyebb végrehajtani. Jobbra könnyebb a féloldalazás, a különösen merev lovak inkább a balra való féloldalazás során mutatnak egyenetlenséget, antrittot. Futószáron a bal kézen kifelé, míg jobb kézen befelé törekszik a ló.

Valójában mindez abból fakad, hogy a ló vállai kissé balra tolódnak, szélső esetben balra ki is esnek. A bal oldali izmok alapvetően hosszabbak és gyengébbek, a jobb oldali izmok rövidebbek és erősebbek. A jobb hátulsó lábával a ló kevésbé „szeret” a súlypont felé lépni, mint a másikkal, fiatal lónál még a hátulsó lábak lépéseinek hossza is különböző lehet.

Érdekes, hogy mindezzel szemben kézen dolgozva általában a másik oldalra „ügyesebb” a ló, kézen nem a jobbkézre, hanem a balkézre egyszerűbb dolgozni. Egyes lovas mesterek éppen ezért állítják, hogy a ló balra ferde. Ők azt gondolják, hogy mindez azért van így, mert a ló bal oldalán többet tartózkodik a lovas, az ügyesség ezért aszimmetrikus.

A ferdeség problémája végigkíséri a lókiképzést, azt teljesen megszüntetni talán nem is lehet. Mind a vezethetőség (az elülső lábaknak a hátulsók elé való vezetése), mind a két oldal izomzatának különálló tornáztatása az asszimetria oldása érdekében, az ügyesség egyformára való fejlesztése, a fentiekből következően, a hosszhajlítások végrehajtásával történik.

A hosszhajlítások a lókiképzés legfőbb eszközei.

A Sabine Oettel kurzusán az erdélyi lovastársadalmat Lukács Lehel képviseli: iskolalovammal Fiónával fog a mesterasszony elé állni. Felvidékről is nagyobb számú látogatót várunk a nézők közé. Hát Délvidék, hát Kárátalja, hát Várvidék? Lovas barátaim! Hol vagytok? :)

A lovasrézés megkerültetetlen probléma a lovasképzés során. Lovasérzés, pontosabban helyes lovasérzés nélkül ugyanis nem lehet lovat képezni, azért mert a ló hátáról nem látszik a ló és a lovas csak az érzésein kereszül tud információt szerezni a lóról, annak jó, vagy rossz állapotáról, arról, hogy mit és mikor kellene tennie.

Sokan azt állítják, hogy a lovasérzés a lovas adománya, azzal az egyik lovas a születésétől fogva rendelkezik, a másik nem. (Legtöbbször azok az edzők állítják ezt, “nekem van, neked nincs alapon”, akik valójában maguk sem rendelkeznek helyes lovasérzéssel és ezért nem tudnak beszélni róla, nem tudják azt átadni tanítványaiknak.) Szerintem mindez nem igaz, sőt én ennek pont az ellenkezőjét állítom - a lovasérzés tanulható, maga a tanulás technikája pedig nem különösen bonyolult:

Legelőször a földről, látvány alapján kell képesnek lenni a ló állapotának megítélésére, arra, hogy az jó, vagy rossz. Ehhez komoly elméleti ismeretekkel kell rendelkezni, mert a lovaglásban a "jóhoz közel áll a rossz" és gyakran a látvány, az egyes feladatok puccos végrehajtása megtévesztheti a szemlélőt. (Attól például, hogy egy ló sorozatus ugrásváltást végez egyáltalán nem biztos, hogy jó állapotban van. Szintén meg kell jegyezni, hogy azért mert valami divat még attól sem biztos, hogy jó.) A megítélést tovább nehezíti, hogy tökéletes állapot nincs, az adott helyzetben mérlegelni kell az állapot jó és kevésbé elfogadható elemeit. Ezért kell ismét és ismét hangsúlyozni az elméleti képzettség fontosságát.

Másodszor a földről végzett munka során (futószárazás, veszetőszáron végzett munka, kantárral végzett munka, hosszúszáron végzett munka) össze kell hasonítani a kezünkben tapasztalhatő érzést a látottakkal. Amikor jó állapotban dolgozik a ló, a kéz érzését kell figyelni és a kettőt össze kell kapcsolni. Ez az a pillanat, vagy ez az a helyzet, ami biztosítékot ad lovasnak és a lovas képzőjének arról, hogy ténylegesen is hasonló érzéseket éreznek, ugyanazokról az érzésekről beszélnek. Az érzéssel ugyanis az a probléma, hogy hiába beszélünk róla, nem biztos, hogy ugyan azt az érzést érezzük. De a kézen végzett munka során a lovas képzője és a lovas akár felváltva is kézbe vehetik a szárakat, az saját érzéseiket össze tudják hasonlítani.

Az érzés persze csak többé-kevésbé lesz ugyanaz, mert a két személyhez, a lovashoz és a lovas képzőjéhez nem teljesen egyformán viszonyul a ló, például a ménesvezéri helyzet és ezzel együtt az elfogadás nem teljesen azonos, de az adott érzés annyira mégiscsak egyfoma, hogy beszélni lehessen róla, annyira mégiscsak egyforma, hogy a két személy érzéseit hasonlónak lehessen tekinteni.

Harmadszor, ha kialakul a lovas kezének az érzése, a kéz "okos" lesz, a lovasnak lóra kell ülnie és ott is ugyanazt az érzést meg kell keresnie. Ha nem találja, lóról kell szállnia és földön ismét meg kell keresnie az érzést.

Negyedszer, az okos kéz a ló hátán előbb utóbb "okos" csizmát "csinál". A lovas az "okos" kéz birtokában tanulja meg a csizma használatának érzését és módját.

Ötödször, az "okos" kéz és csizma lehetőséget ad a lovasnak, hogy ülésével is megkeresse az elsajátítandó érzéseket.

Mindebben az az érdekes, hogy míg a lovaglás során az ülés számít elsődleges segítségnek, a kéz és a csizma másodlagosnak (a kéz és csizma segítségeit csak akkor kell alkalmazni, amikor az ülés segítségére nem reagált a ló), addig a tanulás folyamata ezzel pont ellentétes: előbb lesz okos a kéz és a csizma, csak azután az ülés.

Lovasérzés nélkül nincs lókiképzés. Lovasérzés nélkül csak bizonyos formákba lehet kapaszkodin: ilyenkor legjellemzőbb a ló nyakának nézése. Az érzés nélküli lovas, vagy bíráló számára, ha kerek a nyak, akkor minden rendben van, akármi is történik és kész. A másik lehetőség az, amikor a lovas bizonyos feladatokba menekülve próbálja érzéseinek hiányát pótolni. Legjobb példa erre a sorozatos ugrásváltás: ha a ló valahogy képes végrehajtani, akkor nehézosztályú versenyeken lehet résztvenni, tehát a kiképzés jó úton halad és pont. De ugyan ez a helyzet a középügetéssel is. Ha a ló puccosan dobálja előre a lábait, akkor mindent rendbenlévőnek gondol az érzés nélküli lovas. Csodálkoznak ugyan, hogy a ló sérülékeny, vagy különböző betegségek kapcsán elveszti ellenállóképességét, de ez a "ló hibája". Csodálkoznak ugyan, hogy a ló egyre ellenállóbb, de hát ez a ló sajnos “buta”, “nehezen lovagolható”. Gyenge az ellenálló képessége? Buta? Sebaj, lecseréljük. Lovasérzés nélkül nincs lókiképzés.

Az érzés ráadásul különös dolog. Ha valaki az adott érzésssel még nem találkozott, akkor még csak azt sem érti, hogy környezetében egyáltalán miről beszélnek. Sőt, gyakran el sem tudja képzelni, hogy az a dolog egyáltalán létezik, vagy másképp létezik, mint ahogyan ő azt gondolja. Akkor viszont, amikor a lovas találkozik az érzéssel, minden a helyére kerül, minden értelmet kap. Az érzés birtokában annyira pofonegyszerű lesz a dolog, hogy inkább azt nehéz elfogadni, hogy a környezetben ugyanezt miért nem érzi, miért nem látja mindenki! Lovasérzés nélkül nincs lókiképzés.

Logikailag persze felvethető, hogy miből tudhatja az a lovas, hogy az adott helyzetben rendelkezik-e a szükséges érzéssel, vagy sem. Hiszen pont az előbb fejtegettem, hogy ha valaki, valamit nem érez, akkor az számára nemlétező dolog! Erre való az alázat. Az alázat a lovas egyik legfontosabb tulajdonsága: nyitottságot jelent arra, hogy új érzéssel találkozzon. Ez a nyitottság (ez az alázat) minden ló és lovas felé fenn kell, hogy álljon, még a mester - tanítvány viszonylatban is! Miért? Mert mindenkinek, minden lovasnak más és más az egyéni tapasztalata és akár saját lovasától is tanulhat újabb és újabb érzéseket az oktató. Lovasérzés nélkül nincs lókiképzés.

A lovasképzés során tehát a legfontosabb a lovasérzés átadása, megtanítása, hiszen lovasérzés nélkül nincs lovaglási technika! Érzés nélkül lehetetlen jó pillanatban, jó segítséget adni! Az érzés tanulható, az érzés tanítható! Ha a lovas akarja (!) az érzést elsajátítani, akkor képes rá. Egy lovasoktató, egy tanítványa kapcsán sem indokolhatja sikertelenségét lovasára mutogatva. Persze a lovsérzés átadására csak olyan oktató képes, aki saját maga is birtokosa az érzésnek. Lovasérzés nélkül nics lovasképzés!

Okmánszki Tamás beszámolt a ménkörungról: beszámolt mindenről... :)

Hosszú Katinka mondása: "Küzdj, amíg ők alszanak. Tanulj, amíg ők buliznak. Élj úgy, ahogy ők álmodnak." Tisztelem Hosszú Katinkát: nagyon-nagyon sok munkával, küzdelemmel, akarással, kitartással, de elérte azt amire vágyott. Azonban a mondása csak félig igaz. Helyesen így hangzik: "Lovagolj, amíg ők alszanak. Lovagolj, amíg ők buliznak. Lovagolj úgy, ahogy ők álmodnak." :)

Háromfajta szártartás közül lehet választani: a szártartás ugyanis egyrészről kifejezi nemzeti hagyományainkhoz való ragaszkodást (és hát a huszárruhába öltözve ez kötelező), másrészről a szártartással ki lehet fejezni ló képzettségét.

A kiképzés alatt álló lovon két kézben vannak a szárak: jobb kézben csak a jobb csikószárat tartja a lovas a kis- és gyűrűs ujja között. Bal kezében marokra fogja a bal csikószárat, a bal feszítőszár a kis- és gyűrűsujj, a jobb feszítőszár a gyűrűs- és a középső ujj közé kerül.

A szárakat egykézbe véve a jobb csikószár is bal kézbe, a középső- és a mutatóujj közé kerül.

A kiképzett lónál egykezes lovaglással kell a szárakat tartani úgy, hogy a csikószárakat hosszúra eresztik, a vezetés kizárólag a feszítőszárakkal történik.

Édes "tezsvíreim"! Ha csákót húztok ragaszkodjatok hagyományainkhoz! :)

Sziráki Ancsa tegnap sikeresen bemutatta a futószárazás tesztjét. Kimagasló teljesítményéhez ezúton is gratulálok, remlem, hogy eredménye másokat is motivál nemzeti lovaskultúránk minőségi művelésére. Közösségünk ranggal és vizsgákkal rendelkező tagjainak aktualizált névsorát ide kattintva találhatjátok.

A piaffe a minőségi lókiképzés kulcsfeladata. A piaffe szerszám, mondhatnánk munkaeszköz: olyan mint villanyszerelőnek a csavarhúzó, ácsnak a szekerce. 

Mindezzel együtt még a legmagasabb szintű versenyeken is általában hibás piaffe feladatot lehet látni. Az ugyan, amit a lovasok bemutatnak hasonlít a piaffe-ra, de mégis valahogyan életidegennek, „műanyag” mozgásnak hat. Ilyenkor úgy tűnik, mintha a piaffe feladat természetellenes lenne, ami természetellenesség egyben a díjlovasok kiképzésének végső pontját jelenti, hiszen – gondolhatnánk – hová is lehetne onnan továbbhaladni. Sok lovastól pont azért áll távol a díjlovaglás, mert a sportágat ezzel a természetellenességgel azonosítják, és pont a hibás feladatvégrehajtás miatt elfogadhatatlan számokra a lókiképzés célja, vagy ilyen végeredménye. Pedig valójában a díjlovasok pont az ellenkezőjére törekszenek.

Azt gondolom, hogy mindez a hibás szabályzatokból, a pontatlan elvárásokból következik, mert egyébként, pusztán a formájukat tekintve, az előírásoknak tökéletesen megfelelnek a versenyeken bemutatott piaffe-ok. A díjlovagló szabályzat például így fogalmaz: „A piaffe nagymértékben összeszedett, kadencírozott, a lábak átlós emelésével végrehajtott mozgás, ami azt a benyomást adja, hogy a ló egyhelyben mozog.“ Ugyanezt erősíti meg a német és ezzel a nemzetközi megközelítést alapvetően meghatározó Irányelvek is.: „(A piaffe) ütemes, emelkedett mozgás, csaknem helyben. Az átlós lábpár ügetésszerűen egyidejűleg lép talajra és emelkedik fel, de lebegési fázis nélkül.“ Mindkét meghatározás valamiféle kétütemű, az átlós lábak egyidejű felemelésével végrehajtott mozgást ír le. Megjegyzem, hogy ezekből a definíciókból nem derül ki, hogy pontosan mi is a piaffe. Mindkét leírást csak az érti, aki tudja, hogy miről van szó, akinek van elképzelése a piaffe feladatról, aki már látott piaffe-ot! Ha valaki nem tudja milyen a piaffe, akkor az ezekből a leírásokból nem értheti meg!

Érdekes, hogy nemzeti hagyományunk a fentiektől határozottan eltérő meghatározást követ. A magyar szerzők a piaffe-ot egybehangzónan nem valamiféle mozgásnak, hanem határozottan ügetésnek tartják! Alistai Nepomuk János a XIX. század elején így ír: "A fellebbi oskolában a' lónak ügetésbéli helyben való mozdulása (Piaffe-nek) neveztetik." De ugyan ezt állítja Kókay Pál is a XX. század elején: „A piaffe nem más, mint ügetés helyben. Más szavakkal: Az ütem teljes függetlenítése a tempótól.“ A magyar megközelítésben tehát a piaffe ügetés!

A szabályzat és az Irányelvek zavara persze érthető, ugyanis a piaffe-nak nincs kifejezett lebegési fázisa. Márpedig az ügetésnek van. Az ügetés kétütemű, lebegési fázzissal rendelkező jármód. Ezt az ellentmondást oldja fel Keméry Pál meghatározása a múlt század ötvenes éveiben kiadott Idomítólovaglás című könyvben: „A piaffe az iskolaügetés lábsorrendjében végzett ügetés helyben.“ A piaffe tehát ügetés, de mint iskolajármód nem rendelkezik kifejezett lebegési fázissal! Keméry megfogalmazása borotvaélesen pontos és a magyar hagyományokat követi. Ugyanezt állítja egyébként Kókay Pál is, amikor a piaffe legfontosabb szempontjáról, mondhatánk a piaffe „szívéről“ ír: „Jól véssük emlékezetünkbe, hogy a piaffe iskolázásának lényege és éltető eleme az előrefelé történő mozgás!” Itt kell megjegyeznem, hogy annak idején, amikor lovagolni kezdtem, az Intermediaire II.-es feladatban és a Nagydíjban volt feladat a piaffe és Intermediaire II-es feladat a piaffe-ban kötelező előrehaladást írt elő. Nem véletlenül!

Szóval a piaffe ügetés és ennek megfelelően nem a kiképzés természetidegen végcélja, hanem a kiképzés természetes eszköze. Segítségével lehet igazán ügyessé és fordulékonnyá tenni a lovat ügetésben. A mozgáskultúrát ugyanis mindig lassú mozgás közben lehet fejleszteni, ennek megfelelően először piaffe feladatban, vagy az úgynevezett féllépésben (egy patanyomnyi előrehaladás) képes a ló iskolaegyensúlyban ügetni.

A piaffe végletesen tisztázza a ló számára az ütem és az iram közötti különbséget. Az egyes jármódokban a ló ütemének állandónak kell lenni, függetlenül az iramtól, vagyis a ló haladási sebességétől. Az iram és az ütem függetlenségét lépésben, az iskolalépéssel is lehet gyakorolni, de ügetésben mindez jóval kifejezettebb a ló számára.

A piaffe erősíti és hajlékonnyá teszi a lovat. A rövid, iskolaügetésben végzett munka igen nagy erőt igényel. Nem csak a hátulsó lábakra esik többletteher, hanem a törzsizmokat is erősen igénybe veszi. A piaffe gyakorlása során a ló gyorsan „megszuszogósodik“. A hajlékonyság növelését a piaffe-ban szükséges végletes elengedettség biztosítja.

A piaffe előkészíti a passage feladatot. A passage nem más, mint iskolaegyensúlyban végrehajtott ügetés, a passage nem más mint piaffe előre. Hát persze! Csak az a ló képes mozgás közben is megtartani iskolaegyensúlyát ügetésben, amelyik állóhelyben, vagy közel állóhelyben már képes rá. Passage-hoz hasonló mozgást persze más módon is lehet tanítani, de az nem vezet helyes végeredményre. Jó piaffe nélkül nincs jó passage, a rossz piaffe viszonyt a helytelen passage jele bármit mutasson is a ló passage-ban!

A piaffe előkészíti az iskolavágtát, a redoppot és a terre a terre-t. A mozgáskultúra iskolázásának alapszabálya az, hogy mindent először lassú mozgás közben kell begyakorolni. Ezért először mintent álljban, vagy lépésben kell kell elsajátítania a lónak. Ha lépésben megy, akkor lehet ugyanazt ügetésben is megpróbálni, ha pedig ügetésben is megy, akkor lehet vágtával is próbálkozni. Ezért van az, hogy a vágta iskolaegyensúlyban végrehajtott feladatainak előkészítője a piaffe.

A piaffe végletesen fokozza a lendületet. Hogyan is van ez? A piaffe? Igen, mert a lendület a hátulsó lábaknak a súlypont felé való lépését jelenti és a lendületnek semmi köze a ló sebességéhez, iramához. A piaffe feladatban a hátulsó lábak végletesen a súlypont felé lépnek, ezért a jó piaffe az egyik leglendületesebb feladat. Nem véletlenül hangsúlyozza a lendület fontosságát a díjlovagló szabályzat.

A piaffe fokozza az összeszedettséget. A piaffe feladatban a lónak össze kell tolódnia, fel kell igazodnia, figyelmével a lovas felé kell végletesen fordulnia.

A piaffe fokozza az átengedőséget. Az átengedőség fokozódása miatt van az, hogy a jó piaffe az élénk lovat nyugtatja, a lomhát élénkíti. A piaffe szorgalmassá teszi a lovat.

Végül, de nem utolsósorban a piaffe a lovast is segíti. Az Irányelvek világosan ír erről: (A piaffe értéke) a ló gimnasztikai kiképzésének tökéletesítésén túl abban rejlik, hogy továbbképzi a lovast a lókiképzés művészetében. A lovasművészet ezen koronájának művelése közben felbecsülhetetlen értékű új ismeretekhez jut és képességei a lovaglás minden területén megszilárdulnak.