Ha nem, akkor elárulom: Zsizsik. A négy utolsó ló, ami magyar lovassal vett részt olimpián - Schaller Gáborral, Hercegfalvi Tiborral, Tuska Pállal és Sós Attilával. Soha ne múljon dicsőségük, nevük feledésbe ne kerüljön!

Ez 1996-ban volt, Atlantában, military szakágban. Az utóbbi 5 (öt) olimiára magyar lovas nem jutott ki. Pedig, ha ezekkel a lovakkal el lehetett jutni, akkor más ló-lovas páros is eljuthat! Lump Hercegfalvival és Zsizsik Sóssal kétszer is eljutott, ők Barcelónában is olimpikonok voltak. Persze a "miért nem"-re az indok tengernyi: lótenyésztés, versenylehetőségek, balszerencse, stb., stb. Másra, a körülményekre mindig lehet ujjal mutogatni, de mindez olcsó kifogás. Nagyot kell gondolni, nagyot kell akarni!

Emlékezzetek Albatroszra, Lumpra, Zátonyra és Zsizsikre - no meg lovasaikra!

Bent Branderup szerint, a díjlovas versenyeken napjainkban látható támaszkodás Josipovich Zsigmond (!) félreértése. És hát valóban: minden magyar lovas tudja, hogy akkor támaszkodik helyesen a ló, ha a támaszkodás mértéke a szár súlyával egyezik, vagy a másik hagyományos megközelítés szerint, ha a szárat elvágnánk és cérnával pótolnánk ki, az nem szakadhatna el. És ez nem vicc. Ha a szárakba ennél több erő kerül, akkor a ló nincs egyensúlyban. Az alábbi videón Kovács Nikolett lovagolja iskolalovamat, Fiónát - mintaszerűen. A videó bélyegképéhez összehasonlításképpen közreadom Pados Gusztáv tüzér tábornok, az utolsó magyar díjlovas olimpikon fotóját...

Zilahy István csodálatos fotókat tett közzé a Nemzetközi Lovas Szövetség kongresszusán megjelent nóniusz ötös fogatról. A fotókat ide kattintva láthatod. Persze nekem a nóniuszról a lovasok által talán leginkább lebecsült fajtáról mindig Bordal jut eszembe. Bordal, az F1-es nóniusz, akivel Dallos Gyula verhetetlen magyar bajnok lett, aki a nemzetközi karrierhez segítette és aki engem is munkában és számtalan versenyen oktatott, tanítgatott. Dallost napjainkban Aktionnal azonosítják, pedig az én szememben Bordal előrébbvaló. De hát ilyen a nóniuszok sorsa...

Bordal Mándi Pálon keresztül tulajdonképpen a Josipovich-kultúra utolsó "terméke" volt. Erre már szinte senki sem emlékszik. De hát ilyen a huszártisztek sorsa...

Bordal külföldön is nagy becsületet szerzett a magyar lókiképzésnek, a magyar lovaskultúrának és hát ez is szinte a teljes feledésbe süllyedt, ma "komoly" lovas fel sem ül magyar lóra, különösen nem nóniuszra. De hát ilyen a magyar lovaskultúra sorsa...

Szóval nagyon örültem fotónak, mert úgy érzem ezen "reszelintett" egy kicsit. Köszönöm, Zilahy!

Az alábbi képen bal oldalon vagyok látható Bordallal, Budapest-bajnokként a régi Tattersallban 1982-ben.

Nemzeti lovaskultúránk megújítása szinte megoldhatatlan kihívás elé állít mindannyiunkat - mégis mitől várhatjuk szándékunk sikerre vitelét? A közösségben való gondolkodástól és a mesterről mesterre elv érvényesítéséről, vagyis attól, hogy a szakmát olyan szakembertől kell megtanulni, aki magában hordja a lókiképzés mesreteinek évszázados, évezredes tudását.

Igényesen, valódi minőséget jelentő színvonalon egyetlen egy szakmát sem lehet megtanulni autodidakta módon, ez alól a lókiképzés sem kivétel. Könyvek olvasásával, szakmai videók, filmek megismerésével, ilyen-olyan edzők kurzusaira való járással, tőlük órák vételével ugyan bizonyos tudásra szert lehet tenni, de komoly ismereteket nem lehet ilyen módon szerezni. Ez a módszer nem több annál, mintha a konyhaművészet kapcsán szakácskönyveket olvasgatnánk, tévés főzős műsorokat nézegetnénk és Mári néni, a környék legjobb háziasszonyának tanácsait kérnénk, vele cserélgetnénk különleges recepteket. A főzést, a sütést így ugyan meg lehet tanulni - de nem mesteri szinten. A családunk elismerését biztosan kivívjuk a húsvéti, vagy karácsonyi menünkkel, de ez nem jelenti a konyhaművészet mesteri művelését. Mesterséget csak mestertől lehet tanulni, mestert csak mester tud képezni. Nem véletlen, hogy a szakemberek – gyakololjanak bármilyen mesterséget a cukrásztól az ügyvédig, a szűcstől a mérnökig – okleveleiket, a szakma művelésére feljogosító bizonyítványaikat mindig jól látható módon helyezik el. Mindez azért van, mert ki szeretnék fejezni szakmai hozzáértésüket, ki szeretnék fejezni, hogy nem botcsinálta cukrászok, zugügyvédek, a gerenda, amit terveznek biztosan meg fogja tartani a tetőszerkezetet, ki szeretnék fejezni, hogy tudásukat iskolába, órákra való járással, vizsgák letételével szerezték, tudásukról - az oklevél kiállításával, annak aláírásával - mesterek tesznek tanubizonyságot. A versenyeredményekre való hivatkozást, a „mert nem láttam azt az edzőt, aki azt a célt meg tudta volna velem valósítani, amit én magam kitűztem” szöveget, a ló a legjobb tanítómester hozzáállást jobb ha elfelejti az igényes lovas. Aki ugyanis ezekre apellál az sziplán autodidakta, nagyképű, a szakmával és a lovakkal szemben alázatot felmutatni képtelen, mondhatnánk buta, de mindenképpen alkalmatlan mások képzésére. 

Mesterről mesterre

Sabine Oettel az Academic Art of Riding lovas mestere. Mesterének, illetve mestereinek sora a következő: Bent Branderup, mestere Egon von Neindorf, mestere Richard Wätjen, mestere Otto Lörke, mestere Felix Brükner, mestere Hans von Heydebreck (Josipovich Zsigmond legjobb barátja és legnagyobb tisztelője), mestere Paul Plinzer, mestere Gustav Steinbrecht, mestere Louis Seeger, mestere Maximilian Weyrother, mestere Adam Weyrother (ez utóbbi három mester a bécsi spanyoliskola kapcsán nemzeti kultúránk részeseinek is tekinthető, ezen keresztül kapcsolódik Sabine Oettel hozzánk magyarokhoz), mestere Francois de la Guériniére, mestere M. Wendeuil, mestere Antoine de Pluvinel, mestere Giovanni Pignatelli, mestere Frederico Grisone, az ő mesterei pedig a Bizáncot a török seregek elől itáliába menekülő, ősi lovastudást ismerő és művelő lovas mesterek.

Sabine Oettel közel húsz éve csatlakozott a Bent Branderup által vezetett Academic Art of Riding tagságához. Ez alatt az idő alatt a következő vizsgákat tette le: piaffe (2002), vágta (2003), futószárazás (2004), passage (2005), mestervizsga (2006), levade (2008), courbette (2011), ballotade (2014). 2016-ban megalapította saját iskoláját, az Escuela Equitabilist. 

Escuela Equitabilis

Ha nem is sok, de jónéhény kortárs lovas mester műveli a klasszikus lovaskultúrát, feltehető ezért az a kérdés, hogy miért is élvezhet számunkra priotitást az Escuela Equitabilis. Három érvet tudok felsorolni. A lovas mesterek közül, hozzánk magyarokhoz, gondolkodásunkhoz, az ideálisan képzett lóról való elképzelésünkhöz talán Sabine Oettel áll legközelebb, lévén, hogy osztrák. Ne feledkezzen meg senki a röghatásról, a környezetkultúra fontosságáról! Iskolájában tisztán, világosan és könnyen érthetően áll rendelkezésre a kiképzéselmélet teljessége. Harmadszor, de nem utolsósorban vizsgarendjével az iskola tagjai tényleges tudásukról tudnak nyilvánosan számot adni, lovastanári és mesteri fokozatot megszerezni. A lovastanári fokozat elérésének feltételei: a futószárazó és vezetőszáron végzett munka tesztjének, a kézen történő munka tesztjének, a lépésben és ütetésben végzett hosszhajlítások nyeregből bemutatott tesztjének, a vágta hosszhalításainak nyeregből végzett teszjének és a piaffe tesztjének sikeres bemutatása mellet két lovas kiképzése az előbb felsorolt tesztek közül az első három teljesítésére, valamit az egyszerűsített vágtateszt sikeres bemutatására. A futószáras teszt a teszt magában foglalja a futószáron végzett minden átmenet, valamint futószáron végzett vállat be és farat be gyakorlatok bemutatását. A vezetőszáron végzett munka tesztje magában foglalja a vállat be, farat be, farat ki, oldaljárás, perdülés és a repulon (eleje körüli fordulat farat ki helyzetben) bemutatását. Ugyan ezen feladatok bemutatására kerül sor a kézen történő munka tesztjének bemutatása során, valamit a nyeregben végzett munka tesztjeinek során. A vágtatesztben ezen felül az ugrásváltás bemutatása is kötelező. A nyegerben végzett teszteket egykézbe fogott szárral, vagy három-egyes szármegosztással lehet bemutatni. A piaffe tesztben a feladatot két módon kell végrehajtani: állóhelyből és valamely jármódból való átmenettel kell kezdeni és állásban, illetve az adott jármódba való átmenettel kell befejezni. 

A mester fokozathoz a fentieken túlmenően passage tesztet (piaffe átmenetek, hosszhajlítások passage-ban) és sorozatos ugrásváltás tesztet kell sikeresen bemutatni, valamint egy adott témakörben elméleti előadást kell tartani. 

Sabine Oettel a klasszikus ló- és lovasképzés menetéve, illetve az iskola munkájába enged betekintést elméleti előadásai és gyakorlati foglalkozásai alkalmával a Kajászó – Szentpéterpuszta Lovardában április 1-2-án sorra kerülő kurzusán.

A múlt héten négyen tettek sikeres elméleti vizsgát: Balla Ráhel, Kolonics-Farkas Abigél, Kovács Nikolett és Loparits Kata. Balla Ráhel a vezetőszáron történő munka tesztjét is sikeresen bemutatta. Közösségünk tagjainak aktualizált listáját ide kattintva találhatod.

Lovagolj egy kézzel! című, a Lókiképzés egyszerűen blogon megjelent írásomhoz (amit ide kattintva olvashatsz) Szalontai (Sheriff) Zoltán írt kommentet, amit az alábbiakban közlök:

Western stílusban a 6 éves vagy öregebb lovakat kötelező egykezes szárhasználattal, feszítő zablával lovagolni. Ez nagyon helyes is így, egyetértek Josipovich Zsigmonddal, a kétkezes szárhasználat elfed(het) lovaglási hiányosságokat. Ráadásul a westernlovaglás munkalovaglás, aminek a során bizony nagyon gyakran van szükség egy szabad kézre a szárat tartó mellett, miközben a lovat milliméterről milliméterre kell pozicionálni akár. Ide másolok két linket. Az elsőn cutting versenyszámban láthatjuk a világ jelenlegi legjobbját, s látható rajta, hogy nemhogy egy kezet használ a ló irányítására, hanem gyakorlatilag egyet sem. A borjú kiválasztása során alkalmaz ún. neck reininget, azaz a nyakra fektetett szárral vezeti a lovat a kívánt irányba. A verseny során azonban egyik kezét sem használja, csak láb és testsúly segítségeket alkalmaz.

A második filmecske egy trail versenyt mutat. Itt a lovas extrém hosszú szárral lovagol, egy kézben tartva a szárat, feszítőzablával, miközben a ló végletesen elengedett állapotot mutat.

Mindkét filmecske egykezes westernlovaglást mutat, azaz ugynazt látjuk. Tényleg ugyanazt látjuk? Ez a szép a westernben! Nem kell kompromisszumot kötni, mindenre van példa, lehetőség.

Mindenki vásároljon Lovas Nemzetet! :)

Mélységesen fájlalom.

Igazi magyar ember volt, aki nem köpenyként, hanem szívében viselte a nemzeti érzéseinket - művelte a magyar kultúrát, egyebek mellett a magyar lovaskultúrát. Felbecsülhetetlen az a veszteség, ami korai halálával mindannyiunkat ért.

Sabine Oettel április 1-jén és 2-án Magyarországra jön. Az előadások és a lovas munkák nyilvánosak, de a nézőszám korlátozott. Jelenkezés ide kattintva lehetséges.

A napokban Szokola Csaba barátom videót posztolt Imke Schellekens-Bartelsről, aki előadást tartott Magyarországon. Előre kell, hogy bocsássam: minden segítséget meg kell köszönnünk, mindenkit tisztelettel kell fogadnunk, nekünk magyar lovasoknak. Lovaskultúránk évtizedes mélyponton van, ezért minden segítő kezet meg kell ragadnunk. Sajnálom, hogy nem tudtam jelen lenni.

Azonban a posztolt videót megnézve, azt kell, hogy gondoljam, hogy Csabával nem ugyanazt a "műsort néztük". Számomra ez a lovaglás olyan, mint a díjlovaglás karikatúrája:

1. A ló nem tud állni.

2. A ló nem tud lépni: Olyan durván paszban jár, ami miatt a Tattersallban a nyolcvanas években akkora pofont kaptam volna, hogy...

3. A ló nem tud ügetni: Na, ami itt látszik, az a combbóljárás tipikius péládja. Úgy rázza a ló a lovasát, hogy csak egy dologban lehetünk biztosak - Imke Schellekens Bartelsnek veseköve biztosan nincs. A nyújtott ügetésről pedig ne is kelljen részletesen beszélnem, ha valaki tudni akarja, hogy milyen a cirkusztrott az itt láthatja.

4. Összeszedettséget nem mutat a ló semmilyen jármódban, de hát ilyen hanyattveremmagam üléssel hogyan is lehetne összeszedni a lovat?

Kedves Csaba! Hidd el, hogy ez a lovas egy paraszhajszállal sem jobb nálad! Tisztelheted (és tisztelnünk is kell Imke Schellekens Bartelst eredményei miatt), de ne remegjen a gatyád, ilyen produkcióra Te is képes vagy! És vagy féltucat másik magyar lovast is (Robitól Erikáig, Zsófitól Biankáig) ide tudnék sorolni.

Sziráki Ancsa írása:

Bizonyos körökben azt mondják, hogy nem szabad paskolni a lovat, mert az számára ismeretlen, hisz a ménesben nem alkalmazzák egymás közt a lovak – hogyan is tennék – és emiatt ijesztő lehet számára, félre értelmezi az emberi elismerést. Ez mind igaz, egy csikónál, aki még csak tanulja a közös nyelvet ember és ló között, viszont egy „rutinosabb” ló már tudja, mivel megtanulta, hogy ez is egyfajta dicséret, munkájával szembeni elismerés, egy bizonyos reakciójának megerősítése (persze az engedés után!). Ugyanakkor innen kezdődik, hogy egyedre vetítsük, melyik lónál melyik dicséret alkalmazható, melyiket hogyan értelmezi az a bizonyos ló. A simogatás egy közelebbi kapcsolatot feltételez, ami által – úgymond – beengedem az intim szférámba a jószágot. Ebből viszont egyes, erre hajlamos egyedeknél történhetnek visszaélések, úgymond „ránő az ember fejére”, munka közben kezdi el feszegetni a határokat, „ha ezt lehet, akkor még mit” alapon. Az ilyen jellemű lovaknál vélem úgy, hogy célra vezetőbb a paskolás használata, mert az egy bizonyos távolságot teremt a két fél között, nagyjából úgy, mint amikor a főnök elvi okokból nem tegeződik az alkalmazottjával, egy alá-fölérendelt viszonyt teremtve ezzel. Amelyik ló már érti a paskolás jelentését – és talán azért, mert a ménesben ez ismeretlen – elfogadja, hogy amit csinált az helyes, de nem értelmezi közeledésnek, mint egy simogatást (amelyik ló a ménesben simogat, az arra a bizonyos időre félre teszi a rangsort, bár az is igaz, hogy mindig a rangban magasabb kezdeményez, és – ebben nem vagyok biztos – ő is fejezi be azt). Tehát nem elvetendő egyik dicséreti forma sem, csak meg kell ítélni, mikor, milyen szituációban, és milyen jellemű lónál alkalmazható.

Müseller Vilmos, már ahogyan a háború előtti magyar szakirodalom említi, sok örökérvényű mondást hagyományozott ránk. Íme az egyik kedvencem:

"Mindenféle idomítás végcélja a lovas és ló közötti tökéletes harmónia."

Pontos nem? Csak azért, hogy el ne tévedjetek.

:)

Mindig a halasi lovasbál a legnagyobb!

Emlékeim szerint a kép egy kaposvári ifjusági országos bajnokságon készült. Balról Bazsi, Hansághy Péter, Terék Sándor (az akkori szakbizottsági elnök) és én vagyok látható. Akkor még bíráskodtam: ifi ob-kon voltam vezető bíró, felnőtt bajnokságokon bíráskodtam a bajnoki kategóriában. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy arra kezdtek ösztökélni, hogy a bírói lapon bizonyos sportpolitikai szempontokat is vegyek figyelembe. Erre úgy reagáltam, hogy ez nekem nehezen fog menni (mert azt hittem, hogy a véleményemre kíváncsiak), de jeleztem, hogy szívesen továbbképzem magam: szeretnék nemzetközi kategóriájú bíró lenni - támogassanak. Na, ez az ob-n, amikoris a fotó készült, közölte velem a szakbizottság elnöke, Mándi Barnabással, az akkori legmagasabb minősítésú bíróval és Kövy Andrással, az akkori szövetségi kapitánnyal karöltve, hogy még nem vagyok elég érett a nemzetközi tamunlmányok megkezdésére. Én értettem a kérésüket, de természetesen továbbra sem "álltam be a sorba". A következő évben, valami formai okra hivatkozva kizártak a bírói karból. Mindez több mint tíz éve volt, most meg siránkoznak, hogy nincs tekintélyük a bíróknak, hogy nincs olyan bíró, aki lovagolt volna olyan kategóriában, amit bírál. De hát, mi más volt várható?

Utóirat: Talán három éve megkerestek a szakbizottságtól, hogy vállanék-e bíráskodást. Kértem, hogy állítsák vissza (!) legmagasabb bírói minősítésem és ha esetleg nem azt látom, mint "amit kellene", akkor álljanak ki mellettem. Mindkettőre azt válaszolták, hogy nincs módjukban. Erre nekem sem volt - és ebben maradtunk. :)

Addig, ameddig a lovas szakemberek, a sportvezetők, az oktatási intézmények szereplői nem néznek azzal szembe, hogy mi okozta a hetvenes és nyolcvanas években a magyar lókiképzés kultúrájának összeomlását (a hatvanas években Magyar Imre még kategóriagyőztes (!) volt díjlovaglásban Aachenben és a legkomolyabb európai szakemberek álltak sorban, hogy kiképzett lovat vásárolhassanak tőle), addig elképzelhetetlen nemzeti lovaskultúránk megújítása. A szép szavak, a rózsaszínre festett helyzetértékelés, az "ifiknél már jók vagyunk" szólamokkal tele van a padlás, a valóságban pedig a hazai díjlovaglás évtizedek óta helyben jár, sötétben tapogatózik és képtelen komoly teljesítmény felmutatására - a külfödön tenyésztett, külföldön képzett lovak korát éljük...

A hagyományos magyar álláspont szerint a fiatal ló ideális kiképzési helye a terep. De miért is ragaszkodtak ehhez ennyire elődeink?

Saját kultúránkban evidenciaként gondolunk arra, hogy a fiatal lóval terepre menjünk. De ez nincs mindenhol így. A hagyományos nyugat-európai megközelítás más. Ezt a hagyományt folytatja Bent Branderup, aki szerint a lovat a kiképzés végső fázisában kell a tereplovaglás kihívásaival szembesíteni. Mondhatjuk akkor, hogy van ilyen logika és kiképzési rend és olyan? Mi alapján válasszunk? Az, hogy ilyen, vagy olyan a magyar hagyomány természetesen érzelmi kérdés, de van-e fogódzkodó, ami az érzelmek féltetételével is iránymutatást adhatna a modern lovasnak?

A lendület kérdése

A fiatal ló képzésének egyik legfontosabb célja a lendület kialakítása. A lendület a hátulsó lábak előrelendülésének mértéke. Minél nagyobb a hátulsó lábak előrelendülése, azok minél inkább a súlypont felé lépnek, annál lendületesebb a ló. Az előrelendülés szándék és képesség kérdése. Képesség is, hiszen a hátulsó lábak izmait, inait kellően nyújthatóvá, az ízületeket kellően hajlékonnyá kell képezni a kiképzés során, hogy az az elvárt mértékben előre tudjon lendülni. Ezért van az, hogy a lendület nem a lóval született tulajdonság kérdése, a lendület a ló tanult tulajdonsága. Hiába a puccos mozgás, hiába a látványos könnyedség, a lendület tanult képessége a hátaslónak!

Ez az előrelendülés teljesen független a hátralendülés mértékétől. A hátralendülés mértéke szabja meg a ló iramát, azaz a sebességét. Minél nagyobb a hátralendülés, annál nagyobb sebességgel halad a ló. A ló sebességének lassítása azért bonyolult a szárakkal mert a szárak képzettség nélküli használata nem a lábak hátralendülését (a sebességet) csökkenti, hanem az előrelendülést (a lendületet).  A lendület kifejlesztésének kérdése tehát nagyon szorosan összefügg a ló sebességének szabályozhatóságával. A szárakat a ló sebességének szabályozása során úgy kell használni, hogy az ne rombolja a ló lendületét. 

Mindezt úgy is meg lehet fogalmazni, hogy a fiatal ló sebessége (a hátralendülés mértéke) nagy, lendülete (az előrelendülés mértéke) kicsi, az összeszedettségben pedig a lovas pont az ellenkezőjét szeretné elérni: nagy előrelendülést és kicsi hátralendülést. Ennek elérését a képzetlen lovas először a hátralendülés szögét csökkenti le, addig ügyeskedik, ameddig a hátralendülés szöge kicsi nem lesz. Ennek hatására a ló ugyan lelassul, de ez nem összeszedettség, ráadásul ebből a helyzetből lehetetlen a lendület kialakítása, az előrelendülés fokozása. A ló ilyenkor rövid, feszes nyakkal, merev testtel mozog. A ló nem hátból, hanem combból jár, ráz, kényelmetlen, tönkre teszi saját és lovasa testét. A lovasok hátfájásának oka legtöbbször lovaik helytelen járásában keresendő. A képzett lovas viszont először az előrelendülés szögét növeli, a lendületet alakítja ki és a kiképzésnek csak a későbbi szakaszában kezdi meg a hátralendülés mértékének csökkentését, a ló összeszedettségének kialakítását.

Az ördögi kör

A fenti elvi megközelítést sokan vallják és tanítják is, de a gyakorlatban mégis szinte lehetetlen helyzettel kerül szembe a kiképző. A lendület kialakításához ugyanis a ló sebességének szabályozhatónak kell lennie, amit lovas nyelven úgy fejezünk ki, hogy a felvevő segítségnek végig kell mennie a lovon. Ha ez nem áll fenn, akkor a lovas segítségére a ló a lendület fokozása helyett a sebességét fogja fokozni, nem az előrelendülés mértékét, hanem a hátralendülés mértékét növeli. Erről világosan ír Kókay Pál a Hátulról előre című írásában.

Ahhoz, hogy a ló felvehető legyen előfeltétel az egyenesség. A ferde lovon nem halad végig a felvétel, a lovas hiába is próbálkozik, kísérletei hatástalanok maradnak. Az egyenesség kialakításának feltétele a hajlíthatóság. Csak a hosszhajlításokkal tuja a lovas a ló egyenességét kialakítani. A hajlíthatósághoz viszont lendületre van szüksége a lovasnak, lendület nélkül ugyanis nem nyújtja előre a nyakát a ló és ennek hiányában csak hátraható kézzel lehet megkisérelni a ló meghajlítását. Ez persze lehetetlen, hiszen a toroktáj ilyenkor zárt és a ló képtelen elfordítani koponyáját (állítás), mert az állkapocs a közvetlen mögötte lévő izmokba ütközik és az fájdalmat okoz. Szóval a lovas a kiépzés ördögi körével szembesül: a lendület kialakításához lendületre van szüksége 

A kerti öntözőcső

Josipovich világosan kifejti, hogy hosszhalítások nélkül nem lehet az egyenességet véglegesen kialakítani, de a lendület kialakításáig (mármint addig, hogy a lendület a ló tanult sajátja legyen, a ló önmagától lendületesen mozogjon a lovas alatt) ideiglenes megoldsát javasol: a „vállvezetést” és a terepen történő munkát. A fiatal ló kiképzésének ördögi köréből az egyenesség ideiglenes kialakításáva lép ki.

Szemléletes példája az egyenesség és a lendület viszonyát a kerti locsolócsőhöz hasonlítja. Ha a cső megtörik két módon lehet a vízfolyást biztosítani: a cső kiegyenesítésével, illetve a víznyomás fokozásával. A cső ideiglenes kiegyenesítésére a vállvezetés technikáját javasolja (ezt már korábbi írásaimban részletesen leírtam), a „víznyomás fokozására” a terepen történő, a lovardai iramoknál nagyobb sebességű lovaglást ajánlja. A fiatal ló kiépzése során világosan látszik a ló ferdeségének csökkenése a legkisebb iramnövelés hatására is. 

Lovardában, különösen a díjlovas négyszög kizárólagos használatával azért nehéz a fiatal ló kiképzése, mert a szinte folyamatos fordulók Josipovich egyik javaslatának alkalmazását sem teszik lehetővé. Nem csoda, ha az ilyen körülmények között kiépzett lovak nem lendületesek, ennek eredményeként pedig feszesek, kényelmetlenek, a lovas segítségeire ellenállók. A jó lovardában nem véletlenül alakítottak ki „vágtapályákat”, az a josipovichi, azaz nemzeti hagyományaink megvalósítását biztosította.

A tereplovaglás kapcsán azonban meg kell jegyezni, hogy mindenki szeme előtt elsősorban a biztonság lebegjen. Nem lehet minen lóval, nem lehet bármilyen társasággal terepre menni.

Ebben a hónapban az Első Csütörtök február 2-án este 18:00 kezdődik. Az Első Csütörtök elvevezésű eseményen a lovardában végzett napi munkába kap betekintés a látogató. A munka csupán annyiban tér el a szokványos napi rutintól, hogy könnyű érthetőség kedvéért a nézők számára magyarázatokkal kerül kiegészítésre.

Az est folyamán Fióna Hatvanger Orsolyával dolgozik, Zitával kézen, Zazie-vel nyeregben dolgozom és a két gyakornokkal végzett munkát is meg lehet tekinteni.

Helyszín: Kajászió-Szentpéterpuszta Lovarda, belépő: 2.000 Ft.

Előrebocsátom, hogy utálom. A kantár helyes beállítását Laczi Tibortól volt tüzér századostól, a Budapesti Lovas Klub ifi edzőjétől tanultam: a torokszíj alá három, az orrszíj alá két ujjnak kell beférnie. Így persze az orrzót nem lehet használni. Ahhoz az orrszíjat is meg kell erősen húzni. Persze, amikor a kantár szabályos beállítását tanította Laczi Tibor, akkor még senki sem használt orrzót. És manapság is - ahol legalább a hagyományok formái fennmaradtak nevetségesen hatna az orrzó használata. Látott például valaki csikóst orrzóval lovagolni? A kollégák azt mondanák neki: "Öcsém, ezt neked ki tanította? Menj haza, köztünk így ne lovagolj!"

És hát miért is kell használni? Azért, hogy a ló ne nyissa ki a száját? De hát a tünetet akarjuk orvosolni, vagy az okot? A száj beszíjazásával a probléma megmarad! Éppen ezért számomra az orrzó használata a kihívásokkal való szembenézés elkerülésének beismerése, mondhatnám az igényesség nyilvános elutasítása.

Binder Ottó huszár tábornokról írt blogbejegyzésem kapcsán (a cikket ide kattintva találod) volt, aki fanyalgott, hogy hát az régen volt és azóta hihetetlen "fejlődésen" ment keresztül a lovassport, a lókiképzés. Én az ehhez hasonló megjegyzéseket a tudatlanság és a hozzá nem értés számlájára írom.

Az akadályok leküzdése kapcsán meg kell különböztetni a campagne ugrást az iskolaugrástól. A campagne ugrás során a ló a hátulsó lábakról elrugaszkodva az elülsőkre érkezik, míg az iskolaugrásnál négy lábra, vagy a hátulsókra. Ha csupán a leküzdendő akadály mérete a fontos, akkor természetesen capmagne stílus a célravezető, rövid kengyelcsatolással, előredőlve, könnyített üléssel. Ha azonban a biztos talajfogás, a befolyás fenntartása, az akadály leküzdése utáni azonnali manőverezőképesség a szempont, akkor iskolaugrásra kell törekedni a hozzá tartozó testtartással. A modern lovassport térnyeréséig az utobbi volt a katonák prioritása, ezért a katonai szabályzatok az iskolaugráshoz közelítő stílust és testtartást írtak elő.

Nekünk, a XXI. század lovasainak meg kell jegyzenünk, hogy egyik stílus sem előrébbvalóbb a másiknál. Éppen ezért botorság lebecsülni elődeink lovastudását és pár ezer év lókiképzés után azt gondolni, hogy a XX. század lovasa bármi újat is tudott kitalálni ezügyben. Hozzá kell tenni, hogy nagy bátorságra vall azt gondolni, hogy napjainkban bárki is csak megközelíthetné a huszár tábornok (!) tudását, szakmai hozzáértését. Binder Ottó és kortársai egyebek mellett abban is nagyok voltak, hogy a katonai szempontok háttérbeszorulásával, a sport térnyerésével egyszerre tudták mindkét szempontot érvényesíteni. Ezért övezte őket az európai lovaskultúra összes szakemberének feltétlen tisztelete és megbecsülése.

Az egyik lovas havilap a díjlovaglás kapcsán nagyinterjút közölt. Az utolsó kérdés így hangzott :"Mint már jó néhány éve ebben a sportban tevékenykedő ember, hol látod az előrelépés lehetőségét 2017-ben?" Válasz: "Azt gondolom, ha minden, díjlovaglásban tevékenykedő résztvevő korrektül teszi a dolgát, nem gondolkozva a "hogyan lehetne másképen?", sem pedig a "neki miért lett jobb az eredménye?" mondatokon, van előrelépési lehetőség a szakág összes területén."

Szerintem pedig pont ellenkezőleg: akkor van előrelépés, ha minél többen kezdenek gondolkodni. Azon, hogy hogyan lehetne másképpen. Utoljára olimpián 1936-ban volt magyar díjlovas! Világversenyen utoljára 1981-ben volt magyar csapat. Egyszer mégiscsak el kellene kezdeni elmélkedni azon, hogy hogyan és miért volt képes a negyvenes, ötvenes évek nemzetközileg is elismert helyzetéből ilyen mélységekre leküzdenie magát a hazai lókiképzésnek, lovasképzésnek. Hol vannak azok a lovasok akikre büszkék az edzőik? Hol vannak azok a legendás lovak, akikre évtizedek után is emlékezünk? (Ellenpéldáért kattins ide.) Gondolkodás, az okok feltárása, a jelenkor és a díjlovaglás elmúlt három évtizedének higgadt szakmai értékelése nélkül lehetetlen saját kultúránkhoz való visszatérés, lehetetlen a megújulás, lehetetlen komoly eredmények ismételt elérése.

A díjugrató szakág újra Szotyori Nagy Kristófot választotta a szakbizottság elnökéül. A szakág közgyűlése kétségtelenül jó döntést hozott - Szotyori Nagy Kristóf a magyar lovasélet évtizedes résztvevője, monthatnánk mélyen begyökerezett tagja, lovas szakember, kiváló szervező, és ami számomra talán legfontosabb közösségben, kultúrában gondolkodó lovasember.

Gratulálok!

Lovardatulajdonosként gyakran szegezték már nekem, hogy cseréljek talajt, mert az nem elég rugalmas. Hát igen! A lovarda talaját bizonyos rendszerességgel cserélni kell, az nem olyan, hogy egyszer elékészítik és akkor az jó idők végezetéig. Ám tízből tizenegyszer valójában nem a talajjal van baj. Persze nehéz ilyenkor az igazságot kibökni és elmagyarázni a lovasnak, hogy a merevséget jól érzi, az rendben van, de rossz helyen, azt nem a talajaban, hanem a lovában kell keresnie. Nehéz arról beszélni, hogy míg az ő lova hangosan trappol, addig ugyanazon a talajon a másik ló halkan jár, mint a macska. Nehéz ezt elmondani, mert akkor kiselőadást kellene tartani arról, hogy a hangosan járó ló nem hátból jár, hanem combból és így nem csak a saját, de lovasa testét is rombolja minden egyes lépés során.

A kérdés azért is nehéz, mert a ló formájából nem lehet következtetni arra, hogy hátból jár-e a ló vagy combból. A hátból járás során a ló periodikusan megfeszíti és elengedi izmait. Ennek logikusan kétfajta ellentéte lehet. Az egyik az, hogy például fáradság miatt a ló nem tudja megfeszíteni izmait. Ezt mondjuk úgy, hogy a ló hát nélkül jár. A másik az, amikor a ló folyamatosan feszíti hátizmait. Ez a combból járás. A combból járó ló nem kényelmes, ráz.

De milyen is a jó talaj? A fenti kép Pados Gusztáv tüzér tábornokot (!) mutatja. Ő volt a magyar dílovaglás utolsó olimpiai résztvevője. (Ez 1936-ban volt.) Szóval a természetes talaj megfelel a lókiképzés elvárásainak. A különösen rugalmlasra elkészített talajok a lovak extra mozgását, különleges alapadottságaikat hivatottak biztosítani, aminek persze semmi köze képzettségükhöz...

Az alábbiakban Kristina Winhoz iskolajármódokat mutat be. A videót példaként posztoltam, hogy a természetes körülmények teljesen megfelelőek akár kiugróan magas minőséű lókiképzéshez is. A videón piaffe, iskolavágta és passade (félperdülés végén ugrásváltás) feladat látható. A magasiskola különleges feladatairól ide kattintva olvashatsz továbbiakat.

Szirtes Bence írása:

Oldalirányú tengelynek elől a vállakat összekötő egyenest, hátul a külső csípőszögleteket összekötő képzeletbeli egyenest nevezem. A lovak képzésének egyik fő problémája és egyben motorja a ferdeség. A természetes ferdeség során a ló fara a gerincoszlophoz mérten valamely irányban eltér. Ennek következményeként az átlós vállra többlet teher kerül. Ezt tekintem alaphelyzetnek, kiinduló állapotnak. Az elérni kívánt helyzetben a vállak és a far, a gerincoszlop síkjához egyenesen igazodnak. Ilyenkor a hátsó lábak egyforma súlypont alá lépésén keresztül, a vállak és a két elülső láb terhelése kiegyenlítődik. A ferdeség- egyenesség kérdése napi probléma! Ahhoz hogy a ló teljes testhosszában kiegyenesedjen, nagyon sok gimnasztikai gyakorlat végrehajtására van szükség, mint a napi munkában, úgy a teljes kiképzés ideje alatt. Fiatal, nyers lovaknál ez jelentheti a tágas ívek egyenesek egymásutánját, ( egyenesek, kígyóvonalak, nyolcasok lovaglása stb.) sűrű kézváltásokkal. A képzettebb egyedek esetében a dominánsan az oldaljárások (vállat be, farat be, vállat ki, farat ki, féloldalazás, átmenetek, iramváltások lovaglása) jelentik az egyenesség, majd aztán az összeszedettség elérésének zálogát. Ahhoz hogy bármely gyakorlat végrehajtásához neki kezdhessünk, minden esetben teljesülnie kell 3 alapkritériumnak.

1. szorgalom, feltétel nélküli „előremenetel” 
2. vállak egyenesre igazítása, a ferdeség illetve a kiesőhátsó láb szerint
3. állítás-hajlítás.  

Az 1. pontnál legyen az csikó vagy képzett ló, a lónak mindig feltétel nélkül szorgalmasnak kell lennie. Ez a hátsó lábak szorgalmát és az együttműködési szándék kifejeződésében nyilvánul meg. Tehát a ló, elfogadva lovasa előrehajtó segítségét, feltétel nélkül „megy előre” 

A 2. pontban a vállak egyenesre igazítása, számomra a következő módon fogalmazható meg: Direkt szársegítséggel a nyakán keresztül és elsődleges segítségként a testsúlyommal a ló vállait, a kieső hátsó láb elé vezetem, Ezzel nem csak a kieső hátsó lábat léptetem súlypont felé, hanem némiképp ellensúlyozom a „kieső” vállra jutó többletterhelést is. Ebben az esetben a testsúlyomat mindig a kieső hátsó láb felé terhelem, amerre a vállakat is kívánom vezetni. Tehát ha a kieső hátsó láb a külső oldalon van, akkor kifele terhelve külső direkt szárral korrigálom a ló ferdeségét. Ha viszont a kieső hátsó láb belülre esik, akkor bizony belülre kell terhelni direkt belső szárral vezetve a ló vállait. Ezek a segítségek többnyire a fiatal képzésük elején tartó lovaknál bírnak nagy jelentőséggel. Ez a fázis az útnak még csak a felét jelenti. Nélkülözhetetlen alapja az állításnak-hajlításnak. Azonban figyelemre méltó készültségi foka a ló állapotának, amikor a vállak igazításával már biztosan lehet egyensúlyozni a ferdeséget. Például ilyen állapotban akár, egy ugró pályát is lehetséges eredményesen teljesíteni. 

A 3. pontban az állítás-hajlítás „vezényszó” lép életbe melyet döntően a belső szár és az ülés segítségeivel érünk el. Szerepe a belső hátsó láb határozott súlypont alá léptetése és a vállak valamint a csípő pozíciójának fixálása. Továbbá az egyenesség hiányában, segít a ferdeség szabályozásban, így stabilizálva a ló mozgását. A belső szárral a ló fejét helyesen befelé fordítjuk (most nem kívánom részletezni a pontos segítségadás módját), az ülésünkkel is szintén az állítás irányába fordulunk és súlyozunk. Mindez akkor és csak akkor jöhet szóba, ha az első két pontban foglaltak érvényesek. Tehát a ló szorgalmas és a vállak a „kieső” hátsó láb elé vezetettek. Ahogy a vállak és ezen keresztül a nyak kibillen a helyes pozícióból, máris lehetetlenné válik a ló fejének helyes állítása valamint testének hajlítása. Ilyenkor vissza kell térni pontosan ahhoz a lépéshez ahol sérült a rendszer. A sorrend következetes betartásával mindig a megfelelő korrekcióval rendezhetjük lovunk állapotát az egyenesség felé haladva. Ezzel sok vitát és konfliktust megspórolunk magunk és lovunk számára.

Nem csak a csikó lovaglásában, hanem a képzett lovak esetében is figyelnünk kell a lépcsőzetes tanításra. Hiszen még ha magasabb szinteken is, az újabb feladatok tanításánál ugyanaz az értetlenség és fizikai bizonytalanság jelentkezhet, mint a fiatal lovaknál. Tehát akár a piaffe tanításánál is az 1. lépés a szorgalom a 2. a vállak precíz vezetése a „kieső” hátsó elé, 3. az állítás-hajlítás. Az első két pontban a testsúly mindig a kieső hátsó láb irányába terhel, így csak a 3. pontban érvényes, hogy mindig az állítás- hajlítás irányába súlyozzuk az ülésünk.

Április első hétvégéjén (április 1-2) Sabine Oettel, a kortárs európai lókiképzés egyik legtiszteltebb mestere, az Esquela Equitabilis lovasakadémia alapítója, kurzust tart Magyarországon, a Kajászó-Szentpéterpuszta Lovardában. A mesterasszony a kétnapos rendezvényen elméleti előadásokat és nyolc lovas részvételével edzéseket tart. Az esemény nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várunk. Napi látogatói jegy: 7.500 Ft, kétnapos jegy: 10.000 Ft. Jegyek a helyszínen válthatók.

Program:
Szombat: 8:30 Elméleti előadás, 10:00 Edzések, 15:00 Elméleti előadás, 16:30 Edzések
Vasárnap: 9:00 Edzések, 13:30 Elméleti előadás

Figyelem! Nagy nézőszám esetén a részvétel korlátozásra kerül. Részvételüket előre jelzők természetesen előnyt élveznek. Részvételt ide kattintva lehet jelezni.