Arra már nem emlékszem pontosan, hogy mikor készült. De arra igen, hogy Szentirmay István, a kép festője, egy olyan versenyre ajánlotta fel az első helyezett számára, ahol szinte biztos volt, hogy Dallos Gyula nyer. Neki készült. A képen három legidősebb tanítványa (akkor még csak mi voltunk azok): Pachl Péter, Bodó Gábor és – középen – jómagam.

Mindez kb. harminc évvel ezelőtt volt. Péter azóta az egyik legjobb díjlovas edző lett, Gábor Svájcban lódoktor, Szentirmay István az ország talán legszínvonalasabb magánménesét alakította ki, belőlem pedig lovardatulajdonos lett. Három barátommal már régen beszéltem, de minden áldott reggel gondolok rájuk. A festmény, illetve annak kópiája lovardám klubhelyiségének legszembetűnőbb falán lóg.

Nem tudom a többiek, hogy vannak, én még a zsebemben érzem a marsallbotot…