A régi magyar megközlítés szerint a helyes támaszkodásnál a kapcsolat erőssége olyan kicsiny, hogy ha a szárakat elvágnánk és cérnával helyettesítenénk, akkor a cérna nem szakadhatna el. Másképpen a helyes támaszkodás során csupán a szár súlya terhelheti a ló szájszegletét. A csikózabla folyamatos hatásban tartása, ne adj isten a feszítőzabla folyamatos használata helytelen.

Hát persze! A szár súlyánál nem lehet több a lovas kezében, mert ha több van, akkor a ló nincs egyensúlyban. Az erők ugyanis párosával lépnek fel, a ló csak úgy tud erőt kifejteni a szárra, ha előredől, előrenyomja magát. Ilyenkor megszűnik a harmónia, a ló sietni kezd, gyorsabban halad, mint lovasa szeretné, a lovas úgy érzi, hogy folyamatosan lassítania kell lovát és nem tudja előrefelé lovagolni. A folyamat öngerjesztő, mert a szár hatására a ló nem tud saját súlypontja alá lépni (a szár tevékenysége pont ezt akadályozza) és az egyensúly méginkább felborul. Ilyenkor akármilyen puccos mozgást mutat a ló, valójában nem előrefelé mozog, hanem csak szalad.

Erre vonatozik Kordás József, az ismert hortobágyi csikós megjegyzése: "Nem a csizmától megyen - a szártól szalad!"

Mit kell ilyenkor tenni? Fel kell venni a lovat, azaz a súlypontját hátrébb kell igazítani. Persze a feltételt helyesen kell adni, a lónak pedig el kell azt fogadnia.

Ha javasolhatnék valamit, akkor az az lenne, hogy kéreném a tisztelt bíró urakat és hölgyeket, hogy a hétvégi díjlovas országos bajnokságon vegyék figyelembe az öreg hortobágyi csikós figyelmeztetését...