A magasabb ugró kategóriák szinte kivétel nélküli része. Néhány éve, amikor a Kajászó-Szentpéterpuszta Lovardában (www.goblyos.hu) elhatároztam építését komoly fejtörést okozott méretezése.

A frontszélesség nem volt kérdéses: legalább 4 méter, a mélysége sem: egy tenyérnyi, azonban a hosszúsága, mármint, hogy mekkora ugrás kelljen rajta a lónak végrehajtani azt sokáig nem tudtam eldönteni. A versenypályák legkisebb ugrásmérete vizesárok esetén 3,5 méter, ami ugyan megfelel egy átlagos vágtaugrásnak, azaz tulajdonképpen nem feladat, fiatal lóval azonban szinte képtelenség átugrani, annak legkisebb hezitálása esetén. A vizesárok gyakorlása abból állhat, hogy a lovat „át kell ijeszteni” az akadály túloldalára. Ezt nem gondolom szerencsésnek.

Végül majdnem egy méterrel, 2,8 méterre csökkentettem a lovadra vizesárok méretét. Fiatal lónak is barátságos kihívás, ha mégis versenyméretet szeretnénk gyakorolni, akkor az elugrás oldalára rudat fektetünk a földre, vagy kis ikszet építünk. Otthon az alapcél a típusugrással való megismerkedés, nem pedig a méret.
Két oldalra sövényt telepítettem, hogy megmutassam Európának, hogy mi is a térképen vagyunk. (hahaha) Míg a vizesárok jól működik, a sövényt két év ápolgatás után az idei cudar tél szinte teljesen „hazavágta”. Az újratelepítési project megindult, mert Európából nem engedünk, vagy idézhetném idős ismerősömet: „a stílus maga az ember, a környezetkultúra, maga a lovarda.”