A napokban, a lovardában (Kajászó-Szentpéterpuszta Lovarda) megkérdezték, hogy Zita nevű lovammal miért nem gyakorlom már a sorozatugrásváltást. A kérdés első pillanatban meglepett, azután arra jutottam, hogy a felvetés bizonyos szempontból szokványos volt.

A hazai díjlovasok szemlélete ugyanis alapvetően feladatcentrikus, legtöbben a képzés célját az egyes feladatok elsajátíttatásában, begyakorlásában látják, ami látszólag helyes, hiszen a versenyeken bizonyos feladatokat kell végrehajtani. Ennek ellenére ez a megközelítés alapvetően mond ellent a klasszikus megközelítésnek, ami célként a ló úgynevezett állapotának elérését tűzi ki, az egyes feladatok végrehajtását csupán eszköznek tekint a cél elérése érdekében.

Talán szőrszálhasogatónak tűnik a különbségtétel a két megközelítés között, mégis ez az alapvető oka annak, hogy hazai versenyeken csak elvétve lehet nehéz osztályú állapotban lévő lovat látni. A lovak az előírt feladatokat ugyan végrehajtják, de a néző számára nyilvánvaló a nehézkesség, a ló ellenállása, az izzadságszag. A fiatalon tehetséges lovak a nehéz osztályba feljutva „nehezen lovagolhatóvá” válnak, lovaglásuk „különös” lovaglási tapasztalatot kíván – még lovasaik beszámolója szerint is, ahelyett, hogy a képzés előre haladtával egyre inkább összecsiszolódna ló és lovas, a napi munka, vagy a versenyzés egyre inkább élménnyé válna.

Mindez, a feladatok önmagukért történő lovaglására vezethető vissza. A ló klasszikus kiképzése során minden egyes feladatot a helyes egyensúly, az egyenesség és a fesztelenség elérése érdekében kell végrehajtani. Az a lovas, aki az egyes feladatokat cél nélkül, vagy csupán a versenyeken való megfelelés miatt gyakorolja, az eltéveszti a képzés tényleges célját. Nem véletlen, hogy az Irányelvek részletes útmutatást ad az egyes feladatok végrehajtásának céljairól! A feladatok végrehajtása nem cél, hanem eszköz!

Szintén nem véletlen, hogy a nehéz osztályú képzettséget a „néző” szíve mélyén az állapottal azonosítja, és nem azzal, hogy a ló milyen feladatokat sajátított el a képzés során. Nem véletlenül! Mindannyian a harmóniát keressük – éppen ezért, ha az egyszerűség, a könnyedség, a fordulékonyság, a robbanékonyság nem nyilvánvaló, akkor nem nevezhető a ló nehéz osztályúnak, még akkor sem, ha a nehéz osztályban előírt feladatokat így-úgy végre is tudja hajtani.

Szóval ezért nem gyakorlom még a sorozatugrásváltást. Kiképzett lovat szeretnék magamnak, nem cirkuszi bohócot.