Néhány nappal ezelőtt rövid polémia zajlott a Fiatal lovak kiképzése című blogbejegyzés-sorozatom legújabb része kapcsán arról, hogy az első felülés során vajon be kell-e törni a lovat, vagy sem. A hozzászólások kapcsán ismét azt szeretném aláhúzni, hogy sok út visz Rómába. A lókiképzés során különösen így van ez. Nincsenek, nem is lehetnek kőbe vésett szabályok.

Az alábbi történetet csupán egy anekdotának szánom, amelyből kiderül, hogy az első lóra ülés sokféle lehet. A sztorit egyébként magától Balázstól hallottam – remélem pontosan adom vissza.

Kajzinger Balázs, a magyar lovasok legbátrabbika. (Lehet, hogy merész a megállapítás, de én nem ismerek nála bevállalósabb lovast.) Mindez történetünk szempontjából nem lényegtelen körülmény. Ifi lovasként edzője a legendás és rendkívül nagy tiszteletnek örvendő, azóta már elhunyt Léber József volt a kaposvári lovardában.

Libus, ahogyan az edzőt ismerősei nevezték, egy alkalommal szólt Kajzinak, hogy két új lovat hoztak az istállóba, az egyiket hozza ki. (Csak, hogy egészen világos legyen a helyzet, akkor még az ilyen ”kéréseket” visszautasítani nem lehetett.) Balázs negyed óra múlva megjelent a lovardában a felnyergelt lóval, nyeregben.

Libus kimeresztette a szemét: „Ember, mit csinálsz? Ezek a lovak most jöttek a ménesből, délelőttig talán embert sem láttak, te meg felülsz!? Azt akartam, hogy kézen hozd a lovat, nem azt, hogy felnyergeld, sőt ráüljél!” Erre Kajzi:”Éreztem, hogy valami furcsa. Amikor ráültem nagyon púpolt!”

Szóval előképzés nélkül is fel lehet ülni bármilyen lóra, csak feltétlenül ez a követendő példa.