Nagyon sokáig kellett várnom, de végre ismét itthon vagyok: a nehézosztályban. Zita nevű lovam egyértelműen „felérkezett” a nehéz kategóriába.
Általában középosztályúnak nevezik azt a lovat, amelyik középosztályú díjlovas feladatokat végre tud hajtani (ügetésben vállat be, farat be, féloldalazás, vágtában ugrásváltás), nehézosztályúnak pedig azt, amelyik vágtában is féloldalaz, legalább a félperdülést megcsinálja és képes a sorozatos ugrásváltásra minden negyedik, esetleg harmadik vágtaugrásra.
Ez a megközelítés azonban téves, a nehézosztályt az iskolaegyensúly jelenti!
Iskolaegyensúlyban akkor van a ló, ha önmaga és lovasa súlyának többségét hátulsó lábain hordja. Kezdő osztálytól a középosztályig elegendő a vízszintes egyensúly, amikor a teher egyenlően oszlik el a ló elülső és hátulsó lábain, ám a nehézosztályban az iskolaegyensúly alapvető követelmény.
A feladatok puszta végrehajtása megfelelő egyensúly nélkül mosolyt fakasztó, néha elszomorító. Az ilyet ahhoz lehet hasonlítani, mint amikor valaki rossz helyen, rossz értelemben használ idegen szavakat.
A könnyedség, az egyszerűség, az együttműködő készség az iskolaegyensúly következménye. A nyögvenyelős perdülés, a robbanékonyság hiánya, a lassú, szorgalmasság nélküli jármódok előlovaglása az összeszedett jármódok helyett, a cikk-cakk oldaljárások végrehajtásának nehézségei, mind-mind az elégtelen egyensúlyi helyzetre vezethetők vissza.
Az egyetlen kivétel talán a sorozatos ugrásváltás, azt akár vízszintes egyensúlyban is végre lehet hajtani különösebb probléma nélkül. (A kellő egyensúly hiánya legtöbbször csak a minden egyes ugrásra történő ugrásváltás esetében jelentkezik: a ló „valamiért” képtelen azt megtanulni.)
Szóval, mindezek figyelembe vételével írom: haza érkeztem.