A díjlovas versenyek egyik legfontosabb kérdése, hogy vajon a ló alapadottságainak bemutatása, vagy a képzés eredményeként megnyilvánuló együttműködőkészsége a fontosabb szempont. A térölelő mozgás, „a lendület” bemutatása érdekében lehet-e engedményt tenni az elengedettség, az egyensúly, vagy az egyenesség hagyományos elvárásaiból. A külső szemlélők elvárásait, vagy a lovasérzést kell preferálni.

Néhány nappal ezelőtt otthonában, Hecker Walternak vetettem fel ezeket a kérdéseket, aki egyből hihetetlenül terjedelmes szakkkönyvtárának polcaihoz lépett és mosolyogva mondta, hogy a polémia nem újkeletű. Wolfgang Niggli könyvét, a Guideline for Riders and Judges-t emelte le a könyvek közül és mesélni kezdett a Magyarországon is rendkívül nagy tekintélyű díjlovas bíró megalkuvás nélküli küzdelméről, amit a klasszikus elvek megkerülhetetlenségének érdekében fejtett ki. Nigglit sem a laikus közönség, sem a sprotpolitika gazdasági érdekei ettől eltántorítani nem tudták.

Nem csoda: Wolfgang Niggli a lovasemberek még abból a generációjából volt való, akik a lovaglás mindhárom szakágában eredményesen versenyeztek, mindezzel együtt végigjárták a klasszikus lovasképzés (ő jelesül a francia lovasképzés) minden grádicsát.