A kapicán a klasszikus lókiképzés egyik legfontosabb szerszáma. Alkalmazásának alapvetően két célja van, egyrészről a kiképző befolyását biztosítja fiatal lovak, vagy erős mének esetében a száj presszionálása nélkül, másrészről a fiatal lovak helyes hajlítását biztosítja a száj, a nyelv és az állkapocs fölös tortúrája nélkül.

A kapicán használata nem újkeletű, alkalmazását a legnagyobb lókiképző mesterek évszázadok óta megkerülhetetlennek tartják a helyes egyensúly, az összeszedettség, a hajlíthatóság, valamint a nyak és a fej helyes pozíciójának tanítása során. Sőt azt is állították, hogy a kapicán használata nélkül nem lehet a támaszkodást, a szabályos lábsorrendet, a nyugodtságot és a könnyedséget megfelelően kialakítani.

A kapicánt napjaink általános gyakorlatával szemben nem csak futószárazás, hanem lovaglás során is alkalmazták. A fiatal lovat (!) a mai nagykantárhoz hasonló szerszámmal szerelték fel azzal a különbséggel, hogy kantárjukban nem használtak csikózablát (alátétzablát), azaz a ló szájába csak a feszítőzabla került, az orrszíj viszont kapicánszerűen karikákkal került kialakításra, melybe két szár csatlakozott. A fiatal ló lovaglása kizárólag a karikákba csatolt szárakkal kezdődött és folytatódott mindaddig, míg a ló meg nem tanulta a helyes önhordást. A feszítőzabla csupán szoktatási céllal, illetve a lovas kontrolljának végső esetben történő fenntartása érdekében került a ló szájába.

A kapicán és a zabla együttes használata a napjainkban használt kiskantárnál jóval szélesebb lehetőséget biztosít a fiatal lovak képzésére, ugyanis hatásuk nagyon különböző. Mindez nem csoda, hiszen a kapicán az orra, a zabla a szájra fejti ki hatását: a kapicán felfelé igazítja, a zabla mélyíti a ló nyakát és tarkóját.