A héten nagy pofont kaptam. Igaz, hogy tulajdonképpen nem én kaptam, hanem az, ami a szívem közepén van: a magyar lovaskultúra. Történt ugyanis, hogy egyik bértartóm egy üzletasszonyt hívott a lovardámba (Kajászó-Szentpéterpuszta Lovarda). A meghívás kapcsán a hölgy első kérdése az volt, hogy kell-e gumicsizmát húznia! Hosszasan kellett magyarázni, hogy a lovaglás fehér sport, nyugodtan, akár magas sarkú cipőben is érkezhet. A kérdése azonban híven tükrözi a hazai lovaskultúra imázsát.
És hát valljuk be – nem véletlenül. A jó lovardához négy dolog szükséges.
1. Anyagi erő: A modern lovarda komoly befektetést igényel. A kellő méretű területen túl, a megfelelő méretű boxokon, takarmánytárolókon, a rendszeres talajcserével karbantartott fedett lovardán keresztül, a jártatógépig, a karámokig, a kellően megbecsült és megfizetett munkaerőig mindennek meg kell lennie.
2. Szakmai tulajdonos: A lovarda – bár működtetési technológiája egyszerűnek tűnik – csak nagy szakértelemmel működtethető. Azt pénzügyi befektetőként, lovasapukaként, még szakértő segítségével sem lehet hosszú távon üzemeltetni. (Kivéve, ha folyamatosan döntik bele a pénzt, de az nem működtetés, hanem hobbizgatás, passzió, a pénz örömteli elköltése.)
3. Igényesség: A katonai rend, a tisztaság, a technológiai rend precíz betartása jelzi azt, hogy a lovak milyen elbánásban részesülnek akkor, amikor tulajdonosaik nincsenek jelen. De ez a megállapítás fordítva is igaz! A rend és a szolgáltatás színvonala olyan, amit a lovak tulajdonosai elvárnak. Az igényesség nem csak a lovarda tulajdonosát, hanem a lovasokat is minősíti. A lovaglás fehér sport. Ha belép bárki egy lovardába, az legyen az első gondolata a környezet kapcsán, hogy ez lehetne-e vitorlás klub, vagy tenisz klub. Szívesen mutatná-e komolyabb ismerőseinek, barátainak azt a környezetet, ahol szabadidejét tölti, legkedvesebb barátját (lovát) tartja, vagy pedig szégyenkeznie kellene?
4. Lovaskultúra: A környezetkultúra alapvetően befolyásolja a lovas teljesítményét! A környezetkultúra nivellál. Az alacsonyabb kultúrájú lovast felhozza, a magasabb kultúrájút silányítja! Előbb-utóbb minden résztvevő belesimul a lovarda lovaskultúrájába! Nem véletlen, hogy napjaink szinte összes komolyabban jegyzett lovasa valamelyik „kenelben” (a Budapesti Lovas Klubban, a Honvédban, Kiskunhalason, Mezőhegyesen, stb.) kezdett lovagolni! Az sem véletlen, hogy a „kenelek” feloszlásával egyértelműen esett a magyar lovaskultúra színvonala az elmúlt két évtizedben.
Az az igazság, hogy napjainkban jó lovardának számít az, ahol a négy feltétel közül kettő jelen van. Soroljam a példákat? Minden esetre azt tudom tanácsolni, hogy
1. Ha csak egy feltétel teljesül: menekülj lovaddal!
2. Ha két feltétel teljesül: gondolkozz lovad helyett!
3. Ha három feltétel teljesül: nem rossz!
4. Ha négy feltétel teljesül: saját és lovad boldogsága minden pénzt megér!
Ez a blogbejegyzés azonban igazságtalan lenne a lovardatulajdonosok felé, ha nem ecsetelném a lovardák működtetésének nehézségeit. Ma Magyarországon csak igen nagy elhivatottsággal lehet igazán jó lovardát működtetni. Meggyőződésem, hogy hosszan fenntartható, színvonalas szolgáltatást csak 80-120 ezer forintos havi tartásdíjért lehet biztosítani. Lehet, hogy ez első nekifutásra soknak tűnik, de én akkor is ezt gondolom. Ügyeskedni persze lehet: kicsit olcsóbban szerezni az esetleg nem is tökéletes minőségű takarmányt, esetleg spórolni a takarmány mennyiségégén, a kelleténél ritkábban cserélni a lovarda talaját, éhbérért alkalmazni képzetlen, akár külföldi munkaerőt, kicsit vendéglátózni, stb., stb. De ez így nem kerek!
A lovaskultúrához az alábbi videót szeretném mellékelni azzal, hogy lovardát nem felépíteni nehéz, hanem működtetni! A Kajászó-Szentpéterpuszta Lovarda tíz éve működik. Az alábbi videó tegnap készült 9:40-kor! (Délelőtt 10 óra előtt: rend tisztaság, nyugalom, meszelt falak, gondozott park, locsolt és boronált lovarda, csak, hogy ne csak nézzetek, hanem lássatok is!) Ezúton szeretnék köszönetet mondani az elmúlt tíz év munkájáért Édesapámnak és munkatársaimnak!