Egy hosszabb közös munkából kifolyólag szakmai levelezében állok Kormos Ferenccel. Ferit gondolom nem kell különösebben bemutatnom, rendszeres szakírója a Lovas Nemzetnek. Igazi írni és olvasni szerető lovasember, azt tippelem, hogy feleségével, Tóth Bettivel a legnagyobb magyar lovaskönyvtár birtokosai. Pedig láttam már egy-kettőt, de a legkomolyabbak is elbújhatnak az övék mellett.

Szóval Feri mai levelében olvastam a következőket:

"Általában, a hosszab idő óta ugyanazon lovas által lovagolt ló edzés után szívesen és zokszó nélkül követi előtte sétáló lovasát, fizikai kontakt nélkül is. Ez azonban nem az amit a lovas szakirodalom „követésnek“ hív, vagy hívhat. A „követés“ az a „nyomás – engedés“ illetve a „közelítés – távolodás“ módszerek a ló mentális állapotára kifejtett olyan hatása, melyek során a ló Téged választ vezetőjének, és azontúl, hogy teljes figyelmével rád hangolódva hajtja végre utasításaidat, ennek legszélsőségesebb bizonyítékaként, vészhelyzetben veled marad, illetve máshonnan hozzád menekül. Ebben több fontos és csodálatos dolog is megtestesül:

1. A ló agyában az ember „ragadozó mivolta“, jó vezetővé íródik át. (Oka: a ló nem a ragadozótól, hanem a ragadozó attitűdtől menekül)

2. Ez a vezető lesz a biztonság, a nyugipont, mint a gyerekjátékban a „ház“.

3. Mindezek által a ló felülírja a legdurvább alapösztönét: a menekülési ösztönt és veszély esetén nem keres „saját megoldásokat“, hanem a „lovasra bízza az életét.“

Semmi kétségem nincs affelől, hogy komoly harctéri, háborús eredményeket - egyesek - csakis ilyen kapcsolat birtokában érhettek el. Ennek ékes bizonyítékát a Branderup könyv elején a „Spirit before body“ fejezetben találtam meg, ráadásul a több csatát megjárt Pluvinelre hivatkozva, aki azt mondja: „ Sosem bízhatsz egy lóban, mely félelemben lett nevelve. Hiszen ezáltal mindig talál nálad félelmetesebbet is. De ha bízik benned, tőled fogja megkérdezni, mit tegyen, ha tart valamitől.“

Ferikém! Ezt olyan szépen írtad!