A lovasrézés megkerültetetlen probléma a lovasképzés során. Lovasérzés, pontosabban helyes lovasérzés nélkül ugyanis nem lehet lovat képezni, azért mert a ló hátáról nem látszik a ló és a lovas csak az érzésein kereszül tud információt szerezni a lóról, annak jó, vagy rossz állapotáról, arról, hogy mit és mikor kellene tennie.

Sokan azt állítják, hogy a lovasérzés a lovas adománya, azzal az egyik lovas a születésétől fogva rendelkezik, a másik nem. Szerintem ez nem igaz, én ennek az ellenkezőjét állítom - a lovasérzés tanulható, maga a tanulás technikája pedig nem különösen bonyolult:

Legelőször a földről, látvány alapján kell képesnek lenni a ló állapotának megítélésére, arra, hogy az jó vagy rossz. Ehhez komoly elméleti ismeretekkel kell rendelkezni, mert a lovaglásban a "jóhoz közel áll a rossz" és gyakran a látvány, az egyes feladatok puccos végrehajtása megtévesztheti a szemlélőt. (Attól például, hogy egy ló sorozatus ugrásváltát végez egyáltalán nem biztos, hogy jó állapotban van.) A megítélést tovább nehezíti, hogy tökéletes állapot nincs, az adott helyzetben mérlegelni kell az állapot jó és kevésbé elfogadható elemeit.

Másodszor a földről végzett munka során össze kell hasonítani a kezünkben tapasztalhatő érzést a látottakkal. Amikor jó állapotban dolgozik a ló, a kéz érzését kell figyelni és a kettőt össze kell kapcsolni. Ez az a pillanat, ami biztosítékot ad lovasnak és a lovas képzőjének arról, hogy ténylegesen is hasonló érzéseket éreznek. Az érzéssel ugyanis az a probléma, hogy hiába beszélünk róla, nem biztos, hogy ugyan azt az érzést érezzük. De a kézen végzett munka során a lovas képzője és a lovas akár felváltva is kézbe vehetik a szárakat, az saját érzéseiket össze tudják hasonlítani.

Harmadszor, ha kialakul a lovas kezének az érzése, a kéz "okos" lesz, a lovasnak lóra kell ülnie és ott is ugyan azt az érzést meg kell keresnie. Ha nem találja, lóról kell szállnia és földön ismét meg kell keresnie az érzést.

Negyedszer, az okos kéz a ló hátán előbb utóbb "okos" csizmát "csinál". A lovas az "okos" kéz birtokában tanulja meg a csizma használatának érzését és módját.

Ötödször, az "okos" kéz és csizma lehetőséget ad a lovasnak, hogy ülésével is megkeresse az elsajátítandó érzéseket.

Mindebben az az érdekes, hogy míg a lovaglás során az ülés számít elsődleges segítségnek, a kéz és a csizma másodlagosnak (a kéz és csizma segítségeit csak akkor kell alkalmazni, amikor az ülés segítségére nem reagált a ló), addig a tanulás folyamata ezzel pont ellentétes: előbb lesz okos a kéz és a csizma, csak azután az ülés.