A jó lovast a mestertől az különbözteti meg, hogy a jó lovas mindent meg tud tanítani lovának, a mester mindezt hosszú nyakkal. A rövid nyak legtöbbször a “túl sok kéz” eredménye.

“Sok a kéz, sok a kéz” - gyakran hallja ezt a lovas, de sokszor nem egyszerű változtatni rajta. Például azért, mert erősen támaszkodik a ló (helytelen az egyensúlya, az elején jár), vagy, ami még rosszabb, egyszerűen a kéz ellen megy. A lovas ilyenkor érzi, hogy sok a kéz, de hát hogyan is tudna engedni? Hogyan tudna engedni, addig amíg a ló nem reagált  a szár segítségére? A lovas tudja, hogy a támaszkodás erősebb a kelleténél, de azt érzi, hogy inkább erősíteni kellene a szársegítséget annak érdekében, hogy a ló reagáljon arra.

De van olyan helyzet is, amikor a ló nem, hogy nagyot támaszkodik, hanem pont ellenkezőleg, kitér a szár segítsége elől és azért nem reagál a lovas segítségére. Ilyenkor a lovas azt érzi, hogy a szár nincs is hatásban, mégis azt hallja, hogy sok a kéz. Ebben az esetben is azt gondolja a lovas, hogy erősíteni kellene a szársegítséget, annak érdekében, hogy a ló reagáljon arra. Ez a második helyzet “lelkileg” nehezebb a lovasnak, hiszen kezének érzése ellentmond a külső szemlélő kritikájának, ezért azt sokszor nehéz elfogadnia.

A problémát mindkét esetben a száronlét hiánya okozza. De miért is kell annyit foglalkozni a szárakkal, ha elvileg üléssel szeretnénk lovagolni? És igen, nem egyszer látni kiváló lovasokat, akik akár szár nélkül is, csupán üléssel kiválóan lovagolják lovukat. Ám ezekről a lovakról azt kell állítani, hogy azok száron vannak! Szár nélkül és mégis száron? Hogy is van ez? Szóval a szár több okból fontos:

A szár a másodlagos segítség eszköze

Kezdhetjük azzal, hogy a szár, másodlagos segítségként az ülés jelzését erősíti akkor, ha az ülés segítségére nem reagál kellőképpen a ló. Persze csupán a szár (mint kisegítő eszköz) jelzésére is reagálni kell a lónak, hiszen ennek hiányában nem tudja a lovas érvényesíteni akaratát akkor, ha a ló az ülés segítségére (az elsődleges segítségre) nem reagál helyesen. Ezért van az, hogy a szár nélküli lovaglás csak a kiképzés eredménye lehet, csak a végletesen képzett lovon lehet szár nélkül lovagolni, a kiképzés során mindenképpen szüksége van a lovasnak a szárak segítségére. Hiszen, ha nincs, ami megerősítse az ülés segítségét, akkor előbb-utóbb az ülés segítségére sem fog reagálni a ló, akármilyen helyesen is adja azt a lovas. Sőt, a legtöbb lovas, amikor végül szárak nélkül lovagol, akkor is használ szárat helyettesítő eszközt, például egy, vagy két pálcát, stb. (A pálcával a vállakat lehet oldalra vezetni, vagy akár előről, a szügyön, vagy a vállak előoldalán nyomást lehet gyakorolni a lóra és így helyettesíteni a szárakat.)

A szár információt ad

Másfelől a szárak adnak információt a lovasnak a ló állapotáról, arról, hogy van-e valahol blokk a lóban, van-e kellő lendület, illetve, hogy a váll és a csípő helyes pozícióban van-e, azok nem estek-e ki valamelyik oldalra. Az információ “beszerzésére” való az egynyolcad felvétel. Az egynyolcad felvétel tulajdonképpen egy igen kicsi felvétel. Először Tuska Palitól hallottam róla, ő mindig azt kérte tőlem, hogy a terepakadályok ugratása előtt 10-12 vágtaugrásnyi távolságban lovagoljak egy szerény felvételt és győződjek meg a ló “becsületességéről”. Na, hát ez az egynyolcad felvétel! Ha az egynyolcad felvétel során a szárak ellenállásba ütköznek, akkor valahol blokk, merevség van a ló testében. A kéz meg tudja érezni, hogy a merevség, hol található: a tarkóban, a vállaknál, esetleg a hátban, stb. Ezt az érzést viszonylag egyszerű megtanulni, azt a lovas könnyen el tudja sajátítani - nem tehetség, hanem figyelem és igényesség szükséges hozzá. A blokk, a merevség hatására a felvétel nem halad végig a lovon, a lovas úgy érzi, hogy bár a szárak hatásban (esetleg erős hatásban vannak) a ló mégsem reagál a szárakra. Ilyenkor fogja hallani azt, hogy sok a szár, ami csak részben igaz, valójában a ló fejt ki túlságosan nagy erőt és nem a lovas.

Ha viszont az egynyolcad felvétel azért nem megy át a lovon, mert a ló kitér a szárhatás elől, akkor két eset lehetséges. Ha a ló a szár hatására megrövidíti a nyakát, akkor a ló lendülete elégtelen. Ha viszont a szár hatására a lovas azt érzi, hogy a vállak, vagy a csípők oldalirányú mozgást kezdenek, akkor azok nem voltak helyes pozícióban, a ló ferde volt. (Ebben az értelemben a hosszhajlításban mozgó ló is lehet egyenes. Ha vállat be helyzetben az egynyolcad felvétel nem halad végig a ló tesétén és a ló csípője kifelé indul, akkor nem vállat be helyzetben volt a ló, hanem a csípője esett ki. Ha farat be helyzetben az egynyolcad felvétel nem halad végig a lovon, hanem a ló válla kifelé indul, akkor a ló nem farat be helyzetben volt, hanem a válla esett ki.)

A szár a lovasérzés tanító mestere

Harmadszor, a szárak fogják megtanítani az érző ülés használatára a lovast. A helyes érzést ugyanis az érző kéz birtokában tudja elsajátítani a lovas. Az érző, “okos” kéztől lesz “okos” a csizma és csak ezek után lesz az ülés is “okos”.

Relatív feligazítás a szárral

Negyedszer, a szárakkal szerény mértékben bár, de segíteni lehet a ló ültetettségén. A feligazítottság mértékét a csípő lesüllyedése határozza meg. Minél kevésbé ültetett a ló annál mélyebb tarkóhelyzet a helyes, minél ültetettebb a ló, annál inkább feligazodik a ló. Az ültetettségből következő feligazítottság az abszolut feligazítottság. Az abszolut feligazítottság az öntartás. Ettől azonban szerény mértékben el lehet térni mindkét irányban: mélyebb és feigazítottabb helyzetet is lehet kérni a lótól - ez a relatív feligazítottság. Azonban ha a lehetségesnél magasabbra igazítja a lovas a lovat, akkor a marnál blokk keletkezik. Ha a lehetségesnél mélyebbre igazítja a lovas a lovat, akkor a ló az elejére esik. Mindkét esetben megszűnik a száronlét.

A száronlét

A ló akkor van száron, ha a lovas által meghatározott keretet puhán és önkéntesen kitölti - fogalmaz Kókay Pál. Ebből a meghatározásból több minden következik:

• Ha a lovas a szárak hátrahúzásával keresi meg a kapcsolatot a ló szájával (sok a kéz), akkor a ló nincs száron, hiszen ekkor nem a lovas, hanem a ló határozta meg a keretet.

• A keret “elejét”, a támaszkodást a lónak kell felvennie. Ez akkor következik be, ha a hátulsó lábakban ébredő erő végighalad a lovon és az egész a zabláig eljut, azaz az nyak nyújtható helyzetben van. A lovas nem biztos, hogy tágítja a keretet, de annak képessége fennáll. Ez tulajdonképpen a lendület. Ha a nyak nyújthatósága nem áll fenn, akkor vagy nincs kellő lendület, vagy a lendület valamilyen ok miatt nem tud végighaladni a ló testén - a ló ferde, vagy merev.

• Keret nélkül nincs száronlét. A keretet elöl is és hátul is meg kell mutatni a lónak. Azonban a szár nem biztos, hogy megmutatja a lónak a keretet. Erre legjobb példa a szabadlépés, amikor szárak hatása megszűnik, teljes szabadságot adva a lónak. De az ellentettje is igaz. Szár nélkül is lehet keretet mutatni a lónak, az ülés meg tudja szabni a lónak a kitöltendő keretet. Az üléssel fel lehet igazítani a lovat (a keretet lehet szűkíteni) és az üléssel lehet nyújtani a nyakat (a keretet lehet nyújtani). A keretet hátul - másodlagos segítségként - a csizma mutatja a lónak.

• A puhaság az elengedettséget és a helyes egyensúlyt jelzi,

• az önkéntesség pedig a ló együttműködési szándékát.

A magyar hagyományok szerint a száron lévő ló ideális állapotban van, azaz átengedő, vagyis lovasa szándékával együttműködő, de nem csak az adott pillanatban. Ugyanis száronlét nélkül is lehet együttműködő a ló, de azt bármikor beszüntetheti. A száronlét viszont nem csak az adott pillanatban biztosítja az együttműködést, hanem a jövőre vonatkozólag is. Nemzeti hagyományuk ezért tartja kulcsfontosságúnak a száronlét kialakítását. A “túl sok kéz” viszont ezt akadályozza meg.