Kedves Gyuri!
Legutóbbi blogbejegyzésedben (a cikk ide kattintva olvasható) azt latolgatod, hogy vajon Fazék akadémista stílusban ugrat-e, vagy sem az emlékezetes burgenlandi militaryversenyen.
Mindenek előtt meg kell, hogy jegyezzem, az akadémista szó hallatán egyrészről olyan vagyok, mint a helyőrségi paripa (hegyezem a fülem, mint katonaló a trombitaszóra), másrészről olyan vagyok, mint az illetékes elvtárs (értem a viccet, csak nem szeretem). A cikk, illetve a felvetett téma kapcsán viszont olyan vagyok, mint a székely góbé, akit hegedűtudásáról kérdeznek ("Valószínűleg tudok, csak még nem próbáltam").
De mit tesz ilyenkor egy elhivatottságáról közismert, tudásában a mélységeket ostromló, tekintélyében pedig az egekig törő szakértő? (A félreértések elkerülése végett jelzem, hogy most magamra céloztam.) Álláspontja végleges kialakításához természetesen áttanulmányozza a fellelhető forrásokat. Szerencsére most sem volt nehéz dolgom, hiszen tudtam, hogy mit keressek: egy fotót, ami perdöntő lehet felvetett kérdésedben. (Figyelem: óvatosan kóstolgassatok, mert fejből vágom a teljes magyar lovas szakirodalmat, a vonatkozó képanyaggal együtt!)
Szóval a fenti képre alapozott álláspontomat az alábbiakban olvashatod:
Fazék a perfomansza legutolsó momentumáig akadémista stílusjegyeket hordoz, kivéve a legutolsó pillanatot, amikoris eleresztette a szárakat.
Éppen ezért szeretném felhívni Gyurikám a figyelmedet és rajtad kereszül Fazék, valamint az érdeklődő olvasó figyelmét is, hogy lóról esés közben semmilyen körülmények között sem szabad elengedni a szárat, különben a szárakkal együtt nemzeti hagyományainkat is elengeditek!
További blogírási sikereket kívánva, maradok barátod és tisztelő híved:
István