Binder Ottó huszár tábornokról írt blogbejegyzésem kapcsán (a cikket ide kattintva találod) volt, aki fanyalgott, hogy hát az régen volt és azóta hihetetlen "fejlődésen" ment keresztül a lovassport, a lókiképzés. Én az ehhez hasonló megjegyzéseket a tudatlanság és a hozzá nem értés számlájára írom.

Az akadályok leküzdése kapcsán meg kell különböztetni a campagne ugrást az iskolaugrástól. A campagne ugrás során a ló a hátulsó lábakról elrugaszkodva az elülsőkre érkezik, míg az iskolaugrásnál négy lábra, vagy a hátulsókra. Ha csupán a leküzdendő akadály mérete a fontos, akkor természetesen capmagne stílus a célravezető, rövid kengyelcsatolással, előredőlve, könnyített üléssel. Ha azonban a biztos talajfogás, a befolyás fenntartása, az akadály leküzdése utáni azonnali manőverezőképesség a szempont, akkor iskolaugrásra kell törekedni a hozzá tartozó testtartással. A modern lovassport térnyeréséig az utobbi volt a katonák prioritása, ezért a katonai szabályzatok az iskolaugráshoz közelítő stílust és testtartást írtak elő.

Nekünk, a XXI. század lovasainak meg kell jegyzenünk, hogy egyik stílus sem előrébbvalóbb a másiknál. Éppen ezért botorság lebecsülni elődeink lovastudását és pár ezer év lókiképzés után azt gondolni, hogy a XX. század lovasa bármi újat is tudott kitalálni ezügyben. Hozzá kell tenni, hogy nagy bátorságra vall azt gondolni, hogy napjainkban bárki is csak megközelíthetné a huszár tábornok (!) tudását, szakmai hozzáértését. Binder Ottó és kortársai egyebek mellett abban is nagyok voltak, hogy a katonai szempontok háttérbeszorulásával, a sport térnyerésével egyszerre tudták mindkét szempontot érvényesíteni. Ezért övezte őket az európai lovaskultúra összes szakemberének feltétlen tisztelete és megbecsülése.