A vállbefelé járás a vállat be feladat hagyományos megnevezése nemzeti szakirodalmunkban. Érdekes kifejezés - szeretem. Azért, mert talán jobban kifejezi a vállat be lényegét. Mert a hajlítottság és a három patanyomon való mozgás csak formai követelménye a feladatnak. A lényeg ugyanis nem ez, hanem a vállak vezethetőségének, ezzel együtt könnyedségének kialakítása és a ló figyelmének a lovas felé fordítása. Mindez különösen látszik a futószáron végzett feladatvégrehajtás során.

A vállat be feladatot futószáron végezhetjük direkt szársegítséggel (a futószár bevezeti a ló vállait), indirekt szársegítséggel (a pálca a ló marja fölött a külső vállra mutatva vezeti be a ló vállát) és belső csizmasegítséggel (a pálca a belső csizma helyére, vagy a belső csípőre mutatva kifelé vezeti a csípőt, ami a vállat befelé vezeti). Ez utóbbi azonban csak akkor "működik", ha a ló ténylegesen elfogadja a belső oldalra ható nyomást. Nem fog eredményre vezetni, ha a ló nem enged a nyomásnak (a csípő nem tér kifelé) és ha csak részben enged a nyomásnak (a csípő kitér, de a vállak is kifelé indulnak). A nyomás helyes elfogadása esetén a csípők kitérésével egyidejűleg a vállak a futószárazó felé indulnak (a külső elülső láb nem kifelé, hanem az íven előre, vagy akár kissé a lovas felé lendül). Ilyenkor a ló önmagától helyes hajlításba kerül, fejét, tekintetét és ezzel együtt a figyelmét a futószárazó felé fordítja, a kiképző pedig általánosságban azt tapasztalja, hogy a vállak megkönnyülnek, ló mozgása felfényesedik: nem gyorsul fel, de mégis szinte el akar repülni.