Sajnos a magyar szaknyelvnek nincs tömör kifejezése a groundwork/bodenarbeit fogalomra. A földről történő munka kifejezés kissé körülményes, mégis magában foglalja a hosszabb és rövidebb szár használatával történő futószárazást és a vezetőszáron, valamint a kantár használatával történő kézen végzett munkát.
A lovat lehet nyeregből és földről is idomítani. A földről történő munka során megkülönböztetjük a kézen történő munkát és a futószárazást. A kétfajta munka között az a különbség, hogy a futószárazás során a ló körön dolgozik, a kézen történő munka során nem, a kézen történő munka során a lónak a kiképző sebességéhez kell igazodnia, a futószárazás során nagyobb sebességgel is haladhat.
A ló földről való képzése egyidős a lókiképzéssel. Erre vonatkozólag már a görögöknél találunk feljegyzéseket. Ők oszlop körül jártatták lovaikat. Az első részletes írás a pilárról Pluvinel könyvében van, de a földbe vert oszlop használata annyira természetes, hogy a pusztai népek mindenhol, akár egyástól kultúrálisan függetlenül is használták a lovakkal való munka megkezdéséhez. Oszlopot leverni, vagy egy erősebb fát találni ugyanis sokkal egyszerűbb, mint karámot készíteni a kiképzés kezdeti lépéseihez, a bizalom megteremtéséhez, a kiképző ménesvezéri pozíciójának kialakításához.
De a földről végzett munka nem csak a kiképzés legelső, úgynevezett szoktatási szakaszban segítség a lókiképző számára. A földről végzett munka során kell kialakítani a ló és lovas közötti kommunikáció alapjait, megtanítani a lónak a későbbiekben, a lóháton alkalmazott segítsgeket. Ez azt jelenti, hogy a különböző szár is csizmasegítségeket már a felülés előtt el kell sajátíttattni a lóval. Sőt! A földről végzett munka tulajdonképpen a teljes kiképzést végig kell, hogy kísérje. A mozgáskultúra, a ló ügyesebbé és ügyesebbé tétele szinte megkerülhetetlenné teszi azt, hogy a képzés minden szakaszában az újabb és újabb feladatokat először lovas súlya nélkül, földről végzett munka során próbálja végrehajtani a ló. Tovább menve, a földről végzett munka változatosságot tud biztosítani, valamint alkalmas a képzés folytonosságának fenntartására a ló, vagy lovas bizonyos sérülései esetén is.
Felszerelés
A kézen történő munka alapfelszerelése a kapicán. Kezdetben lehet ugyan kötőféket használni, de a koponya precíz oldalirányú hajlításához nem lehet megkerülni a kapicán használatát. A ló koponyáját ugyanis csak előről lehet precízen oldalra hajlítani, a kötőfék áll alatti csatlakozása erre nem alkamas, az a koponyát pont az ellenkező irányban hajlítja. A zablakarikában csatolt vezetőszár, vagy furószár az állat csak oldalirányba mozdíja, az szintén alkalmatan a ló koponyájának oldalirányú hajlítására.
Az oldalirányú hajlítás eredmnye az, hogy a külső oldalon a ló izmai megnyúlnak a belső oldal izmaihoz képest. A fix kikötőszár ezt megakadályozza. Továbbá, a hajlítás hatására, a lókiképző szándéka szerint hol tágabb, hol szűkebb keretet vesz fel a ló, amit a változatlan hosszúságú kikötőszár szintén nem enged meg. Ezért a kikötőszárak használata inkább ellenjavallt, mint ajánlatos. Alkalmazásuk minden esetre nagyon nagy szakértelmet kíván. A kikötőszárakat a magam részéről a ló lehetőségeinek korlátozására, balesetvédelmi okokból tudom javasolni. Például egy erős egyéniségű ló kiképzésének kezdetén, amikor felmerülhet, hogy a lovas nyomására a ló visszanyom, akár visszatámad. Az biztos, hogy a ló nyakának ilyen, vagy olyan formába való rögzítése kifejezetten káros a ló számára. Ha valaki mégis kikötőszárat használ, akkor azt a felsőhevederen minél magasabbra rögzítse!
A kézen törétnő munka során ugyan azt a kantárt kell használni, mint amit majd lovaglás során használni akar a kiképző. Ez nyilvánvaló, hiszen nem szabad feledni, hogy a fölről történő munka nem lehet öncélú, az a hátasló kiképzését, a nyeregből történő munkát kell, hogy előkészítse.
A futószár nem kell, hogy különösebben hosszú legyen. A futószárazó munkát ugyanis olyan közelről kell végezni, hogy a lovas fenntarthassa befolyását a ló fölött. A lovaglás során mindenki számára evidens, hogy ha elfogyott a lovas befolyása a ló fölött, akkor rövidebb szárat fog. Ugyan ez az elv a futószárazás során is. Ha kevés a befolyás, akkor rövidíteni kell a szárat. Sokan félnek a megfelelően rövid szártól a futószárazás során, mondván, hogy a túlzottan kis körön tönkre megy a ló lába. Részben igazuk van: a kör sugara meghatároz egy bizonyos iram maximumot. A kis körön egyszerűen lassabban kell mennie a lónak és akkor fel sem merülhet a sérülésveszély. Azonban, ha valaki még tovább kételkedne a futószáras kör szűkíthetőségében, legyen elég itt csak arra hivatkozni, hogy a díjlovasoknál már A (!) osztályban, lovassal együtt kell ügetésben 10 m-es kiskört végrehajtania a lónak, L osztályban pedig az átváltásban, vágtában kell ugyan ezt a fordulatot végrehajtania!
A magam részéről általában nem használok ostort a futószárazáshoz, csak pálcát. A pálca a lovas kezhosszának, illetve testméretének megnövelésére való. Az a ló, amelyik megértette a pálcasegítseket és arra enged, annak elegendő optikai segítséget adni, elegendő messziről a pálcával oda mutatni, ahol segítséget szeretnénk a lónak adni. Az ilyen lónál fölösleges az ostor haszálata. Ha az optikai segítség nem elegendő, azaz a ló nem reagál úgy, ahogyan a kiképző szeretné, akkor csökkenteni kell a ló és lovas távolságát. A kézen történő munka során viszont különböző hosszúságú pálca használatára kerülhet sor. A pálcahosszat annak megfelelően kell változtatni, hogy a kiképző elérje a ló külső csípőjét, ezért ha a ló vállánál állva folyik a kiképzés, akkor egészen rövid pálca használata a célszerű.
Az elsődleges segítség
Ugyan úgy, ahogyan a lovaglás során, a földről történő munka során is megkülönböztetünk elsődleges és másodlagos segítséget. A lovaglás során az elsődleges segítség az ülés. Azért, mert a többi segítsggel ellentétben azt nem lehet abbahagyni. Ehhez hasonlóan a földről végzett munka során a testbeszéd az elsődleges segítség. A testtel történő kommunikációt leegyszerűsítve úgy lehet megfogalmazni, hogy a segítségadás során lehet a ló felé lépni, illetve távolodni tőle. Ilyenkor a kiképző belső energiája az, ami eldönti, hogy a lónak kell-e tartani a távolságot, növelni kell-e azt, vagy csökkenteni. A segítségadás során lehet a ló válla elé és mögé helyezkedni. Míg az előző lassítja a lovat, az utóbbi általában előrehajtólag hat. A segítségadás során nem mindegy, hogy a kiképző válla milyen irányban áll, mert a kiképző vállainak előre, vagy hátra fordításával erősíteni tudja az előzőekben leírt segítségeket. Negyedszer megállapítható, hogy amelyik testrészére néz a lónak a kiképző, a segítség arra a testrészre fog elsődlegesen hatni.
Másodlagos segítség
A vezetőszár és a futószár a nyeregből végzett munkához hasonlóan sohasem feszülhet meg. A ló az erőhatásra erővel válaszol, izmait megfeszíti, merevebbé válik. A ló és kiképző közötti helyes kapcsolat a szár súlyának megfelelő. A kiképző öklének határozott mozdulatával hullámmozgást indít a száron. A szár enyhe előrelendítése előrefelé, hátralendítése rövidítőleg, vagy megállítólag hat. A szár hosszirányába szaladó hullám a lovat távolítja.
A hátra és lefelé mutató pálcasegítség a lovas felé eső, azaz belső csizma segítségét jelzi, az csípőt kifelé vezeti. A hátra és felfelé álló pálcasegítség a külső csizma segítségét jelenti, az a csípőt befelé vezeti. Ezekben az esetekben a pálca mutathat úgy a csípő és mind a csizma helyére. A belső vállra mutató pálca a belső szár idirekt segítségét jelzi és a ló vállát kifelé vezeti, míg a mar felé mutató pálca, végét felfelé állítva a külső szár indirekt segítségét jelzi, a ló vállát befelé vezeti.
A teljes képzés lehetősége
A belső oldal “birtoklása”, azaz a ló vállainak és csípőjének kifelé való vezetése viszonylag könnyen érthető a ló és lovas számára. Ám, ha a kiképző a külső oldalt is “birtokolja”, a vállakat és a csípőt maga felé is tudja vezetni, akkor lovának teljes képzést tud adni földről. Olyan, mintha lovát lovaglás közben a két csizmája és a szárak között tudná tartani. Ilyenkor a legbonyolultabb feladatok és átmenetek végrehajtásárais képes, mind futószáron, mind vezetőszáron, mind a kézen végzett munka során. A külső és belső oldal “birtoklására” először kapicánon, rövid vezetőszáron álljban, vagy lépésben lesz képes a kiképző, majd egyre magasabb jármódokban, egyre távolabbról.
