Nemzeti szakirodalmunk nem egy helyen ír a jó lovas azon képességéről, amellyel a ló súlypontjának helyzetét tudja megváltoztatni. E képesség hijján komoly lovaglásról nem lehet beszélni

De vajon hogyan kell ezt elképzelni? Azt viszonylag könnyű, hogy a lovas súlypontjának változása a ló súlypontjának elmozdulása nélkül is megváltoztatja a közös (!) súlypontjuk helyzetét. Ám hogyan lehet magának a lónak a súlypontját jobbra-balra, előre-hátra mozdítani?

A szituáció hasonló a nagy labdán álló artistáéhoz. Ha a súlypontok egymás fölé kerülnek, ha az artista a gömb súlypontja fölé helyezkedik, akkor súlypontjának egészen kicsiny változtatása a labda súlypontjának hasonló elmozdulását eredményezi: ha az artista előre billenti magát, a labda is előre mozdul, ha hátra, akkor hátra, ha oldalt, akkor oldalt. A dolog azonban nem ilyen egyszerű, hiszen túl erős mozdulat esetén a gömb az ellenkező irányba mozdul. Az artista súlypontelmozdításának mértéke limitált, ha azt túllépi, a labda szándékával ellentétesen fog mozogni.

Az ügymenet teljesen hasonló a lovaglásban is. Mindenek előtt a ló súlypontját kell megfelelő viszonylatba hozni a lovaséval. Világosan írja le ezt a Irányelvek lovaglás és hajtás számára című könyv: „A testsúlysegítségek különösen akkor hatékonyak, ha a lovas súlypontja lehetőleg közel és függőlegesen a ló súlypontja felett helyezkedik el. A ló mozgása követésének művészete abban a képességben rejlik, hogy a lovas saját súlypontját a ló mindig változó helyzetű súlypontjával összhangban tudja tartani. Így tudja a ló is legkönnyebben a súlyt hordani. Az a lovas, aki a ló mozgását követni nem képes, helytelenül elhelyezett súlyával zavarja a ló mozgását és tartását.” Klasszikus lovasként az idézett gondolatokat annyiban kell kiegészítenem, illetve magyaráznom, hogy első modata minden lovasra vonatkozik, a többi viszont modernista szemlételet tükröz, a hagyományos megközelítésben nem a lovas igazodik a ló súlypontjához, hanem az az elvárás, hogy a ló igazodjék a lovas súlyponti helyzetéhez, annak változásaihoz. Ez a klasszikus lókiépzés alapelvárása.

A ló és lovas súlyának helyes viszonylatba hozása szárraállítással történik. A szárraállítás során a ló egyrészt hátulsó lábaival súlypont felé mozdul, másrészről a szárraállítás által megkövetelt mértékben feligazodik – a szárraállítás mindkét mozzanata a ló súlypontjátnak hátramozdítását eredmnyezi. A száraállíással tudja a lovas a ló súlypontját saját súlypontja alá igazítani. A ló súlypontjának megfelelő helyre való elmozdulását a lovas úgy érzi, hogy a ló szinte olyan lesz mint a mérleg, a lovas súlypontjának bármely irányban való elmozdítására a ló határozottan reagál. A lovas súlypontjának előremozdítására a ló is előre helyezi sajátját, amit nyakának előre és lefelé való nyújtásával kezd meg. (A nyak előrenyújtását és ezzel együtt a támaszkodás kialakítását a vonatkozó szakirodalom döntő része előrehajtó lábszársegítséghez köti, ami természetesen igaz, de csak másodlagos segítségként. A nyak előrenyújtásának elsődleges segítsége az üléssel, ezen belül a lovas súlypontjának (köldökének, vállának, stb.) előremozdításával történik.) A súlypont hátramozdítására a ló hátrahelyezi súlypontját, csípője hátra és lefelé mozdul, ennek eredményeként válla megkönnyül, a mar megemelkedik, nyaka feligazodik.

A lovas ez utóbbi képessége az alapja a hátulról előre lovaglásnak. Az előrelovaglás uganis nem feltétlenül jelent nagy iramú lovaglást. Az előrelovagás kifejezés nem a ló teljes testére vonatkozik, hanem csak a hátulsó lábak előrelovaglását jelenti. De honnan tudja a ló, hogy a lovas az iramot akarja növelni, vagy csak a hátulsó lábakat akarja előrelovagolni, azaz a hátulsó lábakat akarja erőteljesebben a súlypont felé léptetni? Hát a lovas súlyponti helyzetéből! Kissé egyszerűen megfogalmazva csizmasegítség a lovas előremozduló testsúlyával a nagyobb sebességet kéri a lótól, csizmasegítség mozdulatlan, vagy akár enyhén hátrevett súlyponttal csak a hátsó lábak akitvitását fokozza. Mindez persze csak akkor működik, ha a lovas súlypontjára a ló hasonló súlypontváltással reagál.

Az egész „játékot” az nehezíti, hogy a lovas csak nagyon kis mértékben mozgathatja súlypontját. Nagy súlypontváltásra a ló pont ellenkezőleg fog reagálni, mint ahogyan azt a lovas elvárja. Bár sokszor látszik az, hogy pont ezt az ellentétes hatást használja ki a lovas. Hányszor látni oldaljárást a külső oldal terhelésével. Jobbra való oldaljárásnál a lovas súlypontját jobbra kell helyezni. De akkor is jobbra indul el a ló, ha a lovas erőteljesen balra dől, a ló (mint az artista alatt a labda) jobbra fog megindulni. De számtalanszor látható a közép-, vagy nyújtott ügetés lovaglása a lovas súlypontjának hátravételével. A lovas súlypontjának túlzott hátravételével kiszalajtatja maga alól a lovat. Az ilyen lovaglás persze hibás. A helyzet hasonlít ahhoz az anyukához, aki nem tudja magához hívni gyerekét és pont az ellenkezőjére kéri, a gyerek ellenkezésére apellál, hogy bizonyos célokat elérjen. Az ilyen nevelés természetesen káros, hiszen ellenkezésre neveli a gyekeret/a lovat.

Nehézség persze, hogy ha a testsúlysegítségre nem reagál a ló, akkor a lovasnak nem szadad növelni a segítségadás mértékét, bármennyire is erős vágy indul fel benne. A limitált üléssegítséget ilyenkor másodlagos segítséggel (a szárakkal, vagy a csizmákkal) kell érvényesíteni.

A két súlypont helyzetének összehangolását és a lovas súlypontjának mozgatását először állóhelyben célszerű gyakorolni. Ha állóhelyben a lovas előre-hátra, jobbra és balra is el tudja mozdítani lova súlyontját, ha képes állóhelyben vállat be és farat be pozíciókat változtatni mindkét kézre, akkor érdemes ugyanezt a gyakorlatot mozgásban is megkisérelni. Először persze lassú lépésben, majd ügetésben, végül vágtában. Mindez azonban igen fáradságos és hosszadalmas munka. Ne rettentsen senkit vissza az, hogy lovasként az első időben nem csak lova, hanem saját ügyetlenségével, testének esetlenségével szembesül. Módszeres gyakorlással bárki képes ülésre venni lovát.