A mozdulatok tökéletes végrehajtását, hibátlan begyakorlásukat, motorizációjukat minden sportágbanlassú mozgás közben gyakorolják. Az elv nem a modern kor találmánya, évszázadok, évezredek óta így csinálják. A régi lovas mesterek éppen ezért tekintették a lépést a kiképzés legfontosabb jármódjának.

A hibátlan mozdulat igen sok gyakorlást, ügyességet és megfelelő erőnlétet kíván. A mozdulat tökéletesítésének régóta ismert elve, hogy a mozdulatot először lassan gyakorolják. A kívánt mozdulatsort a diszkoszvető például még az olimpán is többször elgyakorolja dobást előtt, hogy gyosan, a kívánt sebességgel végrehajtva az tökéletes legyen. Más sportágakban, többek között a küzdősportokban szintén gyakral láni a mozdulatok lassú gyakorlását. De a mozgáskultúra csiszolása a sportokon túlmenően is a lassú mozgás igénybevételével zajlik. A tánctanulás például egyedül, lassú ütemre zajlik. Ha lassan és egyedül már sikeres a mozdulat, vagy a mozgássor, akkor lehet gondolkodni az ütem gyorsításán, vagy a páros végrehajtás megkisérlésén.

A lókiképzésben is ezt az elvet használják évezredek óta, ezért dolgoznak a legnagyobb mesterek kézen és lépésben. Ha a mozgássor, a feladat végrehajtása kézen, lépésben már megy, akkor lehet azon gondolkodni, hogy ugyanazt a feladatot megpróbálja a ló lovassal lépésben, vagy megpróbálkozzon a kiképző ugyanazzal a feladattal kézen ügetésbnen. Ha ügetésben is megy, akkor vágtában is lehet próbálkozni.

Érdekes, hogy ez az egyszerű elv a modern lókiképzésben kevésbé érvényesül. A díjlovas feladatok szinte egyáltalán nem tartalmaznak lépésben történő feladatvégrehajtást, ennek megfelelően a lókiképzők nem fektetnek hangsúlyt a ló lépésben történő képzésére. Csak annyit gyakorolják, mint amekkora súllyal szerepel a lépés az egyes díjlovas feladatokban. A sportolók reakciója érthető: hogy ha egyszer nem kívánalom a lépésmunka, akkor minek is gyakorolják! A helyzetet mi sem mutatja kifejezőbben, mint az, hogy a modern lovasok bibliájának számító Irányelvek a lovaglás és hajtás számára című könyv tizedannyi teret szentel a lépés jármódnak mint az ügetésnek, vagy a vágtának!

És hát valljuk be, a folyamat öngerjesztő. Minél kevesebbet gyakorolják a lókiképzők lépésmunkát, annál több helytelen lábsorrenddel lehet lépésben találkozni az egyes versenyeken - még a nemzetközi versenyeken is! Sőt, mi több, a kérdéskörben a bírók is elnézőek, és nem csak külföldön, de hazánkban is. Az elmúlt években nemegyszer lett lépésben tisztátalanul járó  magyar bajnok díjlovaglásban. Ez elfogadhatatlan még akkor is, ha a többi feladatot látszólag tökéletesen végrehajtotta. Látszólag! Mert hát, hogyan is beszélhetnénk a feladat tökéletes végrehajtásról, ha azt a ló  képtelen lassan végrehajtani? Hogyan beszélhetnénk az ügetés és vágta feladatok tökéletes végrehajtásról, ha a ló még lépésben sem elengedett? Hogyan beszélhetnénk tökéletes összeszedettségről, ha a lovat lépésben sem lehet összeszedni? A probléma olyannyira napirenden van a nemzetközi díjlovaglásban is, hogy nemrégen hallottam olyan elképzelést, miszerint a Nemzetközi Lovas Szövetség gondolkodik a lépésmunka eltörléséről a legmagasabb feladatokban.

Az egyes feladatok lépésben történő végrehajtása nemcsak a ló ügyességéről, mozgáskoordinációjáról, mozgáskultúrájáról tesz tanúbizonyságot, hanem arról is, hogy megértette a feladat lényegét. Ráadásul mindez lépésben rendkívül látványos! Látványos azért, mert a ló legapróbb ügyetlensége is látványosan jelentkezik a lábsorrend tisztátalanságában. A nem kellően ügyes, vagy merev, vagy egyensúlyhibás ló hátulsó lábai lelassulnak: a tiszta négyütemű járás helyett (amikor is egyenlő időközönként hallatszanak a patadobbanások) egy rövidebb és egy hosszabb időköz hallatszik, és az egyoldali lábak hajlandóságot mutatnak az egyidejűség közelítésére. Megszűnik az egyoldali lábak oldalról látható V alakot formáló mozdulata, az egyoldali lábak párhuzamosságukat megtartva lendülnek előre, szélső esetben kétütemű mozgás alakul ki, az egyoldali lábak egyszerre érnek talajra. Mindez hibás lábsorrend, azonnali beavatkozást igényel.

A kellő egyensúlyban és elengedettséggel járó ló hátulsó lábai viszont felgyorsulnak. A ló az iramváltoztatások során sem veszti el tiszta négyütemű jellegét, ha igen, akkor azért, mert a rövidítés során hajlandóságot mutat az átlós lábak egyidejű lépésére, az összeszedettség önálló felajánlására. Ez az iskolalépés, ez minden iskolajármód alapja. A kétüteműség kialakulásával - ami az iskolalépés szélső esete - a lovas a piaffe határára kerül! Ekkor a ló összeszedetté és nem összepréseltté válik!

De az iskolalépés kialakulásával nemcsak a hátulsó lábak lépnek kicsit hamarabb, hanem ennek eredményeképpen a ló jobb egyensúlyi helyzetbe kerül, vállai megkönnyebbülnek. Ez az elülső lábak mozgásán szintén azonnal látszik. A ló az elülső lábainak lábtövét határozottabban emeli, járása délceggé válik. Ugyanez lesz majd tapasztalható ügetésben a passage meglovaglásánál. A helyesen piaffe-ozó ló ezért ajánlja fel lovasának önmagától a passage-t: az összeszedettségből és az iskolaegyensúlyból fakadóan a ló vállai megkönnyülnek, a lábtövek emelése, az eleváció fokozódik. Ekkor van lehetősége a lónak a tolóerő hordozóerővé való átfomálására. Ezért van az, hogy a hagyományos magyar szakszöveg a passage-t délcegügetésnek nevezte. Persze csak akkor délcegügetés a passage, ha a megkövetelt ütemlassulást a ló nem a földön, hanem az iskolaegyensúyból és a megnövekedett hordozóerőból következően a levegőben tölt el.

Azonban a lépés gyakorlása nem csak a ló mozgáskoordinációjának javítását szolgálja! Lépésben a lovas is könnyebben gyakorolhatja a segítségadást, lépésben a lovas is könnyebben alakíthatja ki motorikus (automatikus) mozgását: a jobb és bal ülést, a vállainak, csípőinek elhelyezését, testsúlyának szabályozását, keze elhelyezését, annak legapróbb mozdulatait.

Ám a lépés gyakorlása közben sohasem szabad feledni, hogy mindez a magasabb jármódok tökéletes végrehajtását szolgálja. A jó lókiképző nem lépésben kíván dolgozni egész életében! A cél az, hogy a lépésben elért állapotot, az elengedettséget, az egyensúlyt és az egyenességet a ló ügetésben, legvégül vágtában is produkálni tudja. Ennek eredményeképpen pedig a ló képes legyen arra, hogy minden, lépésben begyakorolt feladatot vágtában is végrehajtson: minden hosszhalítást, azaz a vállat be, farat be, olaljárást, és mind az eleje, mind a hátulja körüli fordulatot a hajíltás irányától függetlenül. Ezt erősíti Moys Elemér is, aki a következőket írja: “Egyedül csak az iskolalépés által tudja a lovas elérni azt, hogy az ügetés minden fajtájában a ló helyes, szabályos, de emellett szép, lendületes, könnyed mozgást fejtsen ki. Hasonlóképpen a vágtatásban is a 3-as ütemű és a 4-es ütemű (iskolagalopp, galoppád), valamint a 2-es ütemű (redopp) vágtatást az iskolalépés érleli meg. Ugyancsak az iskolalépés iskolázása eredményezi azt, hogy a ló állandóan hátból járjon, ami már azért is döntő tényező, mivel rugalmasan és biztosan jármi csak hátból járó ló tud.”