A féloldalazás a díjlovaglás egyik leglátványosabb feladata. Először ügetésben, a közép osztályban, illetve a 6 éves lovak versenyében elvárás. Hazai versenyeinken a 6 éves lovak a F.E.I. 5 éves lovaira kiírt versenyszámokat teljesítik, ezért tőlük a féloldalazás még nem elvárás! A vágta féloldalazásra pedig csak a nehéz osztályban kerül sor, így a legtöbb díjlóval azt meg sem próbálják, mivel nem jut el eddig a kiképzési színtig.
Mindez annak ellenére van így, hogy a féloldalzás, illetve annak tanítása a klasszikus megközelítés szerint a lókiképzés legelső feladataihoz tartozik. Igaz, először csak lépésben. Annak idején, amikor versenyezni kezdtem és még nem vettük át a német és nemzetközi programokat, már a könnyű osztályban elvárás volt lépésben a féloldalazás, azaz a féloldalazást négy és öt éves lovakkal kellett bemutatni a versenyeken! A nemzeti elvárások akkor nyilvánvalóan a klasszikus megközelítéshez igazodtak: a féloldalazások lovaglása ugyanis igen nagy segítséget jelent az életkornak megfelelő összeszedettség kialakításához.
Kézen és lépésben
Az összetett mozgások tanításának és begyakorlásának igen régi módszere a feladatok könnyített körülmények között történő, valamint kezdetben lassú mozdulatokkal történő végrehajtása. A feladat lovas nélküli gyakorlása a ló számára nyilvánvalóan könnyebbséget jelent. Ilyenkor nem csak a többletteher számít, hanem az is, hogy még a legképzettebb, legnagyobb rutinnal rendelkező lovas sem tudja súlypontját teljes mértékben változatlan helyzetben tartani a lóhoz képest. A mozdulatok lassú tanítása a lépésben történő gyakorlást jelenti. A kiképzés logikája az, hogy ha a feladat kézen és lépésben már megy, akkor lehet arra gondolni, hogy megpróbálja a kiképző lovas alatt is, vagy ügetésben végrehajtani. Mindez persze nincs kőbe vésve, lehet nyeregben ülve és akár egyből ügetésben is próbálkozni, de a kézen és lépésben történő tanítás egyértelműen segíti a ló gyors megértését, ügyessége kezeti hiányosságainak orvoslását.
A farat be és az oldaljárás
Az oldaljárás a farat be feladat változata. Mindkét feladatban a hajlítás szerinti külső hátulsó láb lép a ló súlypontja felé. A ló arra a pontra néz, ahová halad, elülső lábai szinte nem lépnek keresztbe, a külső hátulsó lába a belső elülső patanyomán halad, illetve annak irányába lép. Ha a ló az elülső lábaival is keresztbe lép, akkor nem három, hanem négy patanyomon halad. Ebben az esetben a külső hátulsó láb nem a súlypot felé lép, hiszen a külső hátulsó láb nem a belső elülső felé lép, ezért a feladat nem fog összeszedőleg hatni a lóra.
A farat be és farat ki feladatot a kiképző általában a lovarda falai mentén hajtja végre, a különbség csupán az, hogy a fal a hajlítás melyik oldalán van. Az oldaljárás csupán abban különbözik a farat be feladattól, hogy azt átló vonalon hajtják végre. Mindebből az következik, hogy amelyik ló képes a farat be végrehajtására, az képes az oldaljárás végrehajtására is, ezért az olaljárás tanítása tulajdonképpen a farat be feladat tanításával kezdődik. A farat be feladat annyival könnyebb az oldaljárásnál, hogy végrehajtása során a fal segít a lónak a három patanyomon történő haladás fenntartásában, a ló vállainak és csípőinek vezetésében. A tanításra az alábbiakban három módszert, az oppozíciós segítség módszerét, a vállat be - farat ki módszert és a csizmára való engedés módszerét írom le.
Az oppozíciós segítség módszere
A kiképző a belső szárat fogva, vagy a kapicán középső karikájába csatolt veszetőszárat fogva a hosszú fal elejére vezeti lépésben a lovat. Néhány méter megtétele után a menetiránnyal ellentétes irányba fordul (szembe fordul a lóval és hátrafelé kezd haladni) és a ló belső combjára enyhe pálcasegítséget ad, miközben indirekt szársegítséggel a ló vállát kifelé vezeti. A ló a pálca nyomására ellenyomással fog reagálni, csípőjét határozottan befelé fogja mozdítani (oppozíció), három patanyomon kezd mozogni, a külső hátulsó láb a belső elülső nyomába lép. Kezdetben mindezt gerincoszlopának hajlítása nélkül teszi, de maga a mozdulatra, a három patanyomon való mozgásra minden ló már az első próbálkozások alkalmával is képes. A ló indirekt szársegítséggel egybekötött hajlítására is egészen hamar sor kerülhet, de kezdetekben nem kell a tökéletességet elvárni a lótól. Amikor a ló ezzel a módszerrel megtanulta a farat be feladatot, a lovas már igen közel van ahhoz, hogy ugyan ezt átlóvonalon is megkísérelje, a maga felé hajlított lóval féloldalazásba kezdjen.
A vállat be - farat ki módszer
A lovas a hosszú fal elejére vezeti a lovat. A belső szárral befelé hajlítja a lovat, miközben a külső szárral a ló vállát befelé vezeti, hogy az három patanyomon kezdjen járni, azaz vállat be helyzetbe kerüljön. Néhány lépés megtétele után a kiképző a lovat a patanyomvonal fentartásával a külső szárral áthajlítja. A ló így farat ki helyzetbe kerül. A patanyomvonal fentartása a külső szárral, azaz a vállaknak a lovarda belseje felé való vezetésével, valamint a csípő kifelé való vezetésével történik. Ha a vállvezetés és a kifelé történő hajlítás helyes, akkor a ló szinte “magától” tartja a farat ki pozícitót a feladat végrehajtása során.
A csizmára való engedtetés módszere
A lovas a lovarda középvonalára fordítja a lovat. A lovas vállait a ló gerincével párhuzamos irányba fordítja és a ló felé lépve, hajlítás nélkül a ló hozzá közelebb eső vállára és csípőjére nyomást gyakorol. Ennek hatására a ló csizmára való engedés szerűen elülső és hátulsó lábaival keresztbe lépve a hosszú falat kezdi közelíteni. Néhány lépés után a lovas a lovat menetirányba hajlítja a mozgás fenntartása mellett és így a ló oldaljárásba kezd.
A kezdeti lépések során igen lassú haladást, igen rövid iramot kell kérni a lótól és akár egy-egy lépés megtétele után is meg kell állni és dícséretet kell adni. A megállás egyben rendezi is a lovat, lehetőséget ad a további lépések helyes megtételére. Szintén fontos, hogy eleinte meg kell elégedni a patanyomvonal helyes fenntartására, arra, hogy a külső hátulsó láb a belső elülső nyomán halad, a precíz hajlítottság csak a gyakorlás előrehaladottabb fásisában megkerülhetetlen követelmény.
