Napjainkban az az általános megközelítés, hogy a minőségi lovaglást a versenysport jelenti. Az a jó lovas, aki versenyeken vesz részt, aki saját és lovával közös teljesítményét más lovasokkal, ló és lovas párosokkal méri össze. Pedig mindez nem kézenfekvő. Ha valaki zongorázni tanul, akkor nem lesz zongoraversenyző. Ha nyelveket tanul, akkor sem fog versenyekre járni. De más példát említve, a macska, vagy kutyatartók állatszeretetét, hozzáértését sem jellemzi, hogy versenyeznek-e családtagként szeretett állataikkal, vagy sem. És hát a lovaglásban sem volt ez mindig így. A versenyzés, a versenysport a XX. század találmánya. Persze korábban is szívesen megmutatta minden jó lovas a tudását, a közös lovaglás, különösen az előre megbeszélt figurákból összeállított karusszelek mindig is a társasági események fénypontjai voltak. De a versenyzés teljesen megváltoztatott mindet. Sőt, a lovas versenyek még a többi versenysportok között is különlegesek. Jó lóval ugyanis még a kevésbé tapasztalt lovas is eredményes lehet. Pénzzel, drága, értékes ló megszerzésével sikerhez és dicsőséghez jut még a szerényebb képességű lovas is. De boldogsághoz nem!
A XXI. század lovasa
A XX. század alapvető fordulatot hozott a lókiképzésben. Míg az azt megelőző évezredekben a lókiképzés célja a ló végletes együttműködési készségének, azaz együttműködési szándékának és együttműködési képességének kialakítása volt, addig ez a XX. század elején megváltozott. A ló elvesztette katonai és gazdasági jelentőségét, felhasználásának új területe a versenysport lett. Ezzel együtt a teljesítmény végletes fokozása vált a lókiképzők legfontosabb szempontjává. Mégpedig mindenáron. Sutba dobták a lótenyésztés évezredes eredményeit. A nagy szervezeti szilárdsággal, ellenállóképességgel, hosszú élettartammal rendelkező, intelligens és együttműködésre szelektált tiszta fajták helyett a speciális teljesítmények elérésére alkalmas hibridnek minősíthető fajták váltak divatossá. A versenysport résztvevői között bevett szokássá vált a teljesítményfokozók, fájdalomcsillapítók használata, mégha az a ló egészségének rovására is vált, és mindennapossá lett az egyébként megengedhetetlen “kiképzési” módszerek alkalmazása, a lovak bántalmazása is.
A XXI. század lovasa ezzel szemben saját és lova boldogságát keresi, így minden edzés és közös munka után joggal kérdezheti magától, hogy az aznapi együttlét vajon örömet okozott-e vagy sem, aznap a harmónia keresése zajlott-e, vagy sem. Persze nem minden nap lehet optimális, nem minden nap lehet tökéletes. De általában annak kell lennie.
A XXI. század lovasa nem a versenyeken látható teljesítményeket célozza lova kiképzése során. Azok már amúgy is olyan végletesek, hogy sokszor már a lovas szakemberek számára is lehetetlenségnek tűnnek. A modern lovas nem úgy akar eljutni a lókiképzés legmagasabb fokát jelentő feladatokig, hogy annak végrehajtása láttán minden nézőnek elakadjon a lélegzete. Ezeket a legmagasabb feladatokat a maguk egyszerűségében, békességgel kívánja végrehajtani és tudja, hogy erre minden egészséges ló (a sajátja is) képes. Azért egyszerűségben és békességben, mert a célja nem az, hogy más teljesítményenél kiválóbb legyen, hanem az, hogy lovát a legteljesebb mértékben kiteljesítse, a lehető legtökéletesebb mentális és fizikai kondícióba hozza, mert tudja, hogy ez szolgál leginkább lova javára. Ezzel tudja leginkább óvni egészségét, karbantartani testét, elméjét. Ez lesz az alapja lova hosszú használati élettartamának. A XXI. század lovasa nem a versenylovas, hanem az önmaga örömét, szórakozását, szépségre, harmóniára való vágyát kereső élménylovas.
A szakma ismerete
Minden lovas lókiképző is egyben. Amikor a lovas lovával foglalkozik, lovagolja, akkor minden cselekedetével vagy javít lován vagy rontja azt. De ez pedagógiai szempontból nem ilyen egyszerű, mert, ami az egyik helyzetben helyes, az a másikban nem feltétlenül az. Mindenek előtt az adott szituációt, a ló viselkedését kell helyesen értékelni. A helyzetről a lovas az érzékszerveivel “szerez tudomást”, ezt nevezzük lovasérzésnek. Lovasérzés például az, amikor futószárazás közben oda néz a lovas, ahova kell. Van, például hogy a patanyomvonalat, azaz a ló egyenességét kell figyelni, van, hogy a gerincoszlop egyenességét, ferdeségét, vagy hajlítottságát, de van, hogy mást. Néha erre kell nézni, néha arra. De lovasérzés az is, hogy a lovas a nyeregben ülve meg tudja különböztetni, hogy éppen melyik hátulsó lábával lép a ló. Ezekre az érzésekre azonban csak az elméleti ismeretek alapján tehet szert a lovas. A lovasérzés tanulható, az igényes élménylovas pedig pont ezeket az érzéseket keresi, ezeket az érzéseket kívánja elsajátítani. De ez csak szakember segítségével lehetséges!
Sok mindent el lehet lesni más lovasoktól, sok mindent meg lehet tanulni könyvekből, dvd-ről, a lovas sok mindenre rávezetheti lova és sok mindenre rájöhet magától is. De a lovasérzésre, azaz olyan tudásra, amellyel lovában rejlő lehetőségeket végletesen “elő tudja hozni”, csak mestertől lehet megtanulni. A mestert arról lehet megismerni, hogy ő maga is mestertől tanult. Vannak kiváló és eredményes lovasok, akik nagyon komoly eredményekig eljutnak a maguk erejéből, de a mindenre kiterjedő szakértelmet csak mestertől lehet eltanulni. A mester ugyanis nem csak az adott helyzetre tud gyakorlati tanácsot adni, hanem a lókiképzés elméleti kérdéseinek ismerete alapján az általános összefüggéseket is érti és ezek ismeretével a lovas olyan helyzetekben is megoldást talál, amire egyébként nincs tapasztalata, továbbá az általános összefüggések ismerete segít abban, hogy a kiképzés helyes útjáról ne térjen le a lovas.
