Nem egyszerű a válasz, ám korrektül azt kell válaszolni, hogy az jóval, de jóval kisebb annál, mint amit napjainkban gondolnánk. A sport, a teljesítményszemlélet ugyanis jóval magasabb lovat présel a köztudatra, mint amit valóban ideálisnak tekinthetünk, mint amivel harmóniára juthatunk. És ez nyilvánvaló: ha irdatlan nagyot akarunk ugratni, ha azt akarjuk, hogy lovunk olyan nagyot mozogjon, hogy a díjlovas aréna lelátójának legfelső sorában is elaléljanak tőle, akkor a régiek által ideálisnak tartott magasságoknál határozottan nagyob lovat célszerű választani. Viszont ha a természetes egyszerűséget, a harmóniát, a lókiképzésre való tényleges alkalmasságot tekintjük célnak, akkor határozottan kisebb magasság az ideális. A magas lovat nemcsak nehezebb kiképezni, nehezebb ügyessé tenni, de sérülékenyége is nagyobb. Bent Branderup az ideális lovat legalább 20 (!) centiméterrel kisebbnek írja le lovasa magasságánál. Azért, hogy a minőségi ló- és lovasképzésben megkerülhetetlen kézen történő munka során a lovas földről is láthassa lova gerincoszlopát, meg tudja állapítani a hajlítás helyességét, vagy pontatlanságát.

A fenti fotón Gazsó Dani barátom látszik kunfakó lován. Érdekes, hogy ló és lovas méretei pont az aranymetszés szabályainak megfelelőek, a lovon ülő lovas fejmagassága (227 cm) úgy aránylik a marmagassághoz (140 cm), mint a marmagasság az ülőmagassághoz (87 cm). És hát hogy, hogy nem hasonló, a mai szemnek kissé furcsa arányokat lehet felfedezni a legnagyobb magyar, Széchenyi István közismert lovasábrázolásán is...