A lovasképzés rendkívül hosszú folyamat. Egy-két év alatt nem lehet lovast kiképezni. A dologban az a legnehezebb, hogy a korszellem nem kedvez ennek a nagyon nagy kitartást igénylő folyamatnak. Mindenki mindent gyorsan és komoly energiabefektetés nélkül szeretne megkapni. De ez nem megy!

A napokban jött haza Gutrai Verus dániából (gyakornokként hat hetet töltött Bent Branderupnál) és mesélte, hogy az utolsó napokban találkozott egy lovassal, aki piaffe vizsgát tett a mesternél. Kérdeztem, hogy mennyi ideje tanítványa a mesternek. Verus úgy tudta, hogy tizennégy (!) éve. Hmmm. Nem ez a korszerű, de mégiscsak azt kell állítani, hogy ez és csak ez az út juttathat el bárkit a szaktudáshoz. Persze a dolgot egyszerű úgy letudni, hogy vetetnek egy kiképzett lovat a tanítványnak és mindenki (a lovas, a lovastanár, a körülállók) megelégszenek a tudás látszólagos elsajátításával. Mindenki úgy tesz, mintha minden rendben lenne. Sőt, a tanítványokon túlmenően egyfajta divat lett a professzionális lovasok között is más tollával ékeskedni, így-úgy tehetséges, más által kiképzett lovat szerezni, azzal versenyeredményt elérni, majd erre, mint a szakmai tudás igazolójára hivatkozni.

A lovasképzés rendkívül hosszú folyamat. Azonban ezt nem csak a tanulónak, hanem a lovasoktatónak is figyelembe kell vennie. A tanulásnak a maga lassúsága ellenére van egy bizonyos sebessége. Ha ennél az előrehaladás lassabb, akkor unalmassá válik a képzés, ha viszont gyorsabb akkor megalázóvá. Ha a túl gyors előrehaladás miatt a lovas állandóan saját korlátaival szembesül, akkor a képzés számára vállalhatatlanná válik.