Sok lovon ültem életemben, pontosabban nagyon sok lovon ültem életemben, egészen pontosan nagyon-nagyon sok lovon ültem életemben: különböző szakágak, sokszor teljesen különböző módon kiképzett lován, a legeredményesebbektől, a különböző szakágak bajnokaitól (díjlovaglás, díjugratás, military, barrel raceing, cutting, reining) a kiképzés kezdetén álló lovakig. De az öt legemlékezetesebb és érzésem szerint legjobban képzett ló közé feltétlenül odaszámítom emlékeimben Kesergőt, Szűcs András, mindannyiunk Bandójának lovát.

Nem véletlenül. Szűcs Bandó, Magyar Imre tanítványaiként a kortárs magyar lovaskultúra megkérdőjelezhetőenül kiemelkedő alakja, elismertsége azonban - bár nagyon sokan szeretjük és tiszteljük - koránt sincs arányban tudásával. Talán azért, mert mesteréhez hasonlóan lovaiban, lovaglási körülményeiben sokkal nagyobb lehetőségeket érdemelt volna.

Emlékeim szerint Kesergőt a nyolcvanas évek végén volt módom személyesen is kipróbálni, lovagolni. A teljes képzettségű(!) lovon először lovardában a nagydíj összes feladatát végigpróbáltam (piaffe, passage, cikk-cakk vágta olraljárás, sorozatos ugrásváltás minden egyes ugrásig, perdülés). A ló könnyedségével, egyszerű lovagolhatóságával, magas (teljes) képzettségével életre szóló élményt adott. Majd Bandó megendedte, hogy terepen is kipróbálhassam. Életem legkellemesebb kilovaglása volt a debreceni nagyerdő, homokos, ligetes, kies környezetében. Terepen érezhettem igazán meg Szűcs András lókiképzői nagyságát, Magyar Imre örökségét, illetve lovas mesterének Hazslinszky-Krull Géza lovaskultúráját.

A mellékelt fotón Szűcs András látható. Kesergőről sajnos nem találtam fotót, ha valaki küldeni tud, akkor kicserélem a fentit.