Az elengedettségnek négy fokozata van. Az első a lazítottság állapota, ekkor a mozgászervek elengedettek. A második a kezdetleges elengedettség, ekkor már megjelenik a hátulsó lábak tolóereje. A harmadik a fokozott elengedettség, ekkor a törzsizmok is elengedetté válnak. Végül a ló teljes testére kiterjed az elengedettség, ilyenkor a ló átengedővé válik.

A hát elengedtetése a törzsizmokkal együtt történik. Erről leginkább az ülés "ad tájékoztatást" a lovasnak. A lovas azt érzi, hogy a ló megszélesedik és a "csizmák közé dagad". (Ezt megengedendően, óvakodni kell a heveder túlzott megszorításától.) A hát szintén megszélesedik és kényelmessé válik, mozgás közben az ülés szinte "rászívódik" a ló hátára. A hát elengedettségének hiányában nehéz ráülni a lóra, jobb esetben nem érzi a lovas az ülés nyeregbe szívódását, rosszabb esetben szinte nem is lehet "pattogás" nélkül a ló hátára ülni. Az ügetés nagyobb iramában (közép-, vagy nyújtott ügetés) ez kívülről is feltűnően látszik.

A hát (és a törzsizmok) elengedettségének hiánya a lendület hiányát mutatja. Enélkül nem szabad nagyobb iramokkal kísérletezni, meg kell maradni(!) a munkairam lovaglásánál, mert a nagyobb iramok erőltetése nem nyugodt élénk mozgást, hanem feszült, ideges szaladást eredményez. De nem lehet az összeszedéssel sem próbálkozni, mert annak erőltetésével csak lassú, sokszor vontatott iramhoz jut ló és lovas, ez pedig nem tévesztendő össze az aktív összeszedettséggel.

Persze a hát elengedtetése nem egyszerű, a lónak hátában is engednie kell a lovas nyílt(!) ülésének. (A dolog hasonló ahhoz a folyamathoz, aminek során a ló megtanul engedni a zabla nyomásának és szép fokozatosan elfogadja azt a puha támaszkodásban.)