A ló nem a fordulékonyság mestere. Egyik legnagyobb testű prédaállatként menekülési taktikája a gyors reakcióra alapszik, nem pedig a menekülés közben történő gyakori irányváltásokra. Egyrészről szerencsések vagyunk ezzel, hiszen mennyivel többször perecelnénk le az ijedségtől megugró lóról, ha az még kiszámíthatlan irányváltásokat is produkálna. :) Másrészről viszont mindez hátrány, hiszen a fordulékonyság javítása, az ügyesség fejlesztése igen hosszú munka, amit a ló összeszedésével érünk el. Az összeszedettség nem öncélú és az nem a ló összepaszírozásáról szól, hanem kizárólag a vállak könnyítését, ezzel együtt a fordulékonyság növelését szolgálja.

Ebből persze két dolog következik: aki nem akar különösebben fordulékony lovat, annak nincs szüksége az összeszedettségre, másrészről, akármit is mutat a ló, ha a vállak nem könnyülnek meg, akkor nem összeszedett.

A vállak megkönnyülésére a mar megemelkedéséből, a természetes feligazodásból (torokél a függőlegest közelíti) és az elülső lábak magasabbra emeléséből lehet következtetni. Ez utóbbinál a hangsúly a magasabbra kifejezésen van, annak tényleges mértéke a ló alkatától függ. A vállak megkönnyülésekor a piaffer ló egészen vízszintesig felemeli alkarját, a hosszabb, mélyebb nyakillesztésű lónál ez nem elvárás. Persze, hogy nem, hiszen a fordulékonyság nem formai hanem tartalmi kérdés.