Golyók az elefántlövőben című bejegyzésemben egy golyó, nem golyó felkiáltással arról írtam, hogy Zita nevű lovam mellé szeretnék egy másikat. Huszárlovat szeretnék, de, hogy ezalatt pontosan mit értek, azt egy kicsit részletesebben szeretném kifejteni.
Napjaink díjlovaglásában egyre erősödik az a vita, hogy vajon a lovak adottságait, különlegesen térölelő és látványos mozgásukat kell-e igazán értékesnek tartani és a versenyeken bemutatni (sajnos a német, holland, stb. tenyésztői lobbik mellett közönség is a látvány felé tolja a jelenlegi divatot), vagy pedig a hagyományos elveknek megfelelően a lovak képzett együttműködő képessége legyen-e a gondolkodás középpontjában. A mainstream egyértelműen a látványt preferálja, ennek ellenére én nem akarok „ebben az utcában sétálgatni”. A tartalom nélküli látvány feszes, rosszkedvű, hamar kiégő lovakat, izzadságszagú, veszekedős lovaglásokat eredményez, én barátot, társat keresek napi munkám során, a lovaglásban pedig a kényelmet, élvezetet és harmóniát. A lovaglás, a lókiképzés számomra művészet. A napi munka során ugyan azt az izgalmat élem át, mint amit egy szobrász érez a nagy, faragatlanul idomtalan, azután napról napra alakuló kőtömb előtt. Mindezek miatt nem keresem a különlegesen nagy mozgású lovat, a mozgás harmóniájáról, szépségéről majd a hordozóerő végletes fokozásával a képzés gondoskodik, de keresem a különösen szép lovat, azt a szépséget, amely a majdani képzettséget kecsességével megfelelően alátámasztja. Szóval katonalovat, huszárlovat keresek. Tudjátok:
Nincsen a világnak
Még olyan csodája,
Mint mikor a jászberényi huszár
Felül a lovára.
Felül a lovára,
Rágyújt a pipára,
Még az a hétszentséges Atyaúristen is
Lemosolyog rája.
Lemosolyog rája,
Csókra áll a szája,
Mert hisz a Jézus Krisztus is Berényben volt huszár
Fiatalkorában.
Így jutottam el gondolatban a telivérhez: szép ló legyen, kecses, kellő tűz legyen benne és (bár nem akarok mindent piros, fehér, zöld színnel leönteni) csak azért is a magyar tenyésztést erőltetem. Miért is kellene külföldi ló, és nem tagadom, szeretném bizonyítani, hogy mindenki számára elérhető lóval is lehet eredményt elérni. A végső döntés előtt azonban megkérdeztem néhány, általam igen tisztelt lovasembert (dr. Hecker Waltert, Pruttkay Zoltánt és Tuska Pált), hogy mindezekkel kapcsolatban mi a véleményük. Álláspontjuk megakasztotta az eredeti gondolatomat, és bár nyilvánvalóan elfogultak, egyhangúan a shagya arab fajtát ajánlották a figyelmembe, mint a hagyományos magyar lótenyésztés egyik csúcstermékét. A végső döntés előtt szeretném álláspontjukat kellően megfontolni, a fajtát kicsit megismerni.