A ló akkor van száron, ha a lovas által meghatározott keretet önmagától, a lovas külön erre irányuló segítsége nélkül folyamatosan, puhán kitölti. A keret változtatására a lónak reagálnia kell, a megváltoztatott keretet ugyan úgy ki kell "töltenie". A keret tágítására a lónak nyakának nyújtásával, a keret szűkítésére feligazodással kell reagálnia.
A „régiek” azt állították, hogy helyes száronlét esetén, ha a szárakat egy helyen cérnával helyettesítenénk, azok nem szakadhatnának el. A longitudinális hajlítás nem a szárak hátrahúzásának, hanem a ló laza izomzatának és képzettségének eredménye.
A támaszkodás könnyedsége, a végletekig fokozott puhaság persze csak általánosságban igaz, az nem jelenti azt, hogy egy-egy pillanatra, vagy akár rövid időszakokra kerülhetne erő (akár nagy is) a szárba: a szársegítség igen is része a helyes lovaglásnak, a helyes lókiképzésnek.
A puha kéz, nem az állandóan utána engedő kezet jelenti, a puhaság a kiképzés eredményeként megvalósuló száronlét eredménye. A száronlétnek feltétele az, hogy a lovas határozottan"megmutassa" a keretet lovának.
A helyes száronlét során a ló csak dekákkal támaszkodhat a zablára.
