A XXI. század lovaglási stílusa az iskolalovaglás lesz. Ez ügyben, mi magyarok, különleges helyzetben vagyunk. A magyar könnyűlovas hagyományok a sportlovagláshoz hasonló iramú iskolalovaglást testesítik meg. Sokszor a kettő egybe is mosódik, de az iskolalovas kultúra felismerése nélkül nem érthetők meg a XX. század magyar lovasszakembereinek kiugró nemzetközi sikerei.
Az iskolalovas hagyományok azonban nem csak a lovaglási stílusban, hanem a lótenyésztésben is megjelennnek. A magyar fajták nem a szélsőséges, sokszor szinte hihetetlen sportteljesítményekre szelektált hibrid lovak. A magyar fajták évszázados tenyésztési szempontjai az együttműködőkészség, a mozgáskultúra és a hosszú használati élettartam voltak. Az iskolalovas stílus megjelenésével a hagyományos magyar fajták előnyei ismét értelmezhetővé válnak!
A gondolatmenet eredményeként óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy célszerű-e egyetlen fajtát kiválasztani és arra fajtára koncentrálva éleszteni újra nemzeti hagyományainkat? Ha a válasz igen, akkor az várható, hogy a világon mindenhol, mint a MAGYAR FAJTÁRA fognak tekinteni a kiválasztottra.
A választás nem egyszerű! És érdekes, hogy a hagyományokat követve a szín nagy prioritású. Mária Terézia óta ugyanis a legmagasabban képzett katonai lovak (a testőrség lovai) kötelezően "fehér" színűek. (Egészen világos szürkék.) De még korábbra visszatekintve a magyar történelemben, a fehér ló mindig is szakrális jelleggel birt. Ha a szín a "fehér", akkor a fajtaválasztás a shagya és a lipicai fajtára szűkül. Mindkettőnek van előnye és hátránya.
A lipicai ló választásával, a bécsi asszociáció miatt, mindenki egyből értené, hogy miről van szó. A lipicai ráadásul könnyen tanítható. A lipicai lovon mindenki el tudja magát képzelni, teljesen megfelel az iskolalovaglást művelő igényes szabadidőlovaglásra. A lipicai ló számossága fontos szempont, lipicai ló szinte minden faluban található. Fontos szempont az is, hogy a két háború között működő budapesti spanyoliskola lipicai lovakat használt, így használatuk bizonyos folytonosságot is jelenthetne.
A lipicai ló azonban el is választ. A sportlovasok nagyon kevéssé fogadják el. Sőt azt is gondolom, hogy ha piaffe, vagy passage feladatra képzik ki őket, akkor egyszerű rájuk sütni, hogy azokkal egyszerú, a lipicai arra született. A magyar sportlovasoknak ez könnyű felmentés lenne, hogy ők miért nem sikeresek ezekben a feldatokban, pedig meggyőződésem, hogy a sportsikerek záloga, a magyar lovaskultúra megújulásának kulcskérdése az, hogy a sprotlovasok átváltanak-e iskolalovaglásra.
A shagya szépsége vitán fölül áll. Könnyed, elegáns, a shagya a legkönnyebb katonaló. A shagya kitartó, törhetetlen. Amikor a lóválasztásra vonatkozó kérdésemet az idősebb lovasszakember-generáció tagjainak feltettem, kórusban és kivétel nélkül a shagya fajta mellett érveltek. Úgy tudom, a budapesti spanyoliskola felállítása előtt is komolyan felmerült a shagya használatának lehetősége. A testőrtisztek személyes használatra shagya lovakat tartottak. És, hát a shagya "magyarabb", a lipicai kicsit osztrák, kicsit szlovén, kicsit olasz fajta is.
A shagya ellen szól, hogy néha olyan élénk, hogy bizonyos szakértelem szükséges kezelésükhöz. Ezen túl figyelembe kell venni azt is, hogy a XXI. század embere testesebb az elmúlt korok emberénél, a shagya pedig tömegében csak bizonyos változataiban követte ezt a változást.
Mindkét fajta kapcsán felmerülhet, hogy napjaink elvárásaihoz képest "nem elég nagy a mozgásuk". Mindenkit megnyugtatok ez ügyben, hogy iskolaegyensúlyban minden ló mozgása felfénysedik, délceggé válik. Islolaegyensúlyban ezeknek a fajtáknak a mozgása is gyönyörűséggel tölti el a nézőt is és a lovast is!
A gondolatot folytatnatnám. A lényeg az, hogy, ha valamelyik fajta mellett döntés történik, tíz év múlva az lesz a magyar fajta.
(Vagy inkébb mégis gidránt használjunk? Esetleg kisbérit? Vagy egyb magyar fajtát?)