Február 9-én Svájcban ült össze a FEI szakértői testülete, hogy álláspontot alakítson ki az úgynevezett rollkur idomítási módszer kapcsán. A módszer másik, új megnevezése, ami talán még nem olyan közismert: hiperinflexió. Lényege, a ló nyakának rendkívül erős hajlítása (a ló orrluka szinte a szügyét éri). Sokan egyszerűen állatkínzásnak minősítik a hiperinflexiót és teljes mértékben tagadják használatának megengedhetőségét.

Ám senki ne gondolja, hogy a hiperinflexió újdonság lenne a lókiképzésben. Elegendő kisétálni a pesti Dunapartra és felnézni a várra Savoyai Jenő lovasszobrára. Ha valami hiperinflexió, az az. A szoborra nyilván úgy kell tekinteni, mint a kor lovasideáljára.

A hiperinflexió elvetésével teljes mértékben egyet értek. Sőt azt állítom, hogy már a homlokvonal függőleges mögé történő hajlítása sem fogadható el optimális helyzetnek. A vonal mögötti ló hátulsó lábainak tolóereje kérdéses lehet, illetve sokszor a túlhajlítás során a ló az „elejére esik”. A túlhajlításban a ló nem érzi jól magát, abból szabadulni szeretne. Versenyen már a vonal mögötti pozíció is egyértelműen elfogadhatatlan.

De! A lovaglásban és a lovak kiképzésben mégis az a szép, hogy nincsenek általános, minden helyzetre érvényes szabályok. Legyen elegendő itt azt a lovastörténetet idézni, amikor is egy edzőtábor alkalmával Artur Kottas-Heldenberget kérdezték a magyar lovasok a hiperinflexióról, a lovak mélyre hajlításáról. A bécsi Spanyol Lovasiskola egykori oberberreitere a korrekt választ adta: Az egyik lovat így kell lovagolni, a másikat úgy!