Mostanság sokat foglalkoztunk a spanyol lépéssel és egyéb "trükkökkel". Eddig az volt a kérdés, hogy mivel segíti ez az idomítást, most inkább a hozzám közelebb álló tanítási módszerről írnék egy keveset. Vajon miért ne becsüljük alá a répa, kockacukor illetve hangok erejét?
Az állatvilágban a tanulás elsősorban az alkalmazkodást, a fajfenntartást szolgálja. Tanulásnak nevezzük azt a folyamatot, amelynek során a viselkedésben tartós változás történik a gyakorlás eredményeképp.
Ivan Pavlov orosz biológus kutyákkal folytatott élettani vizsgálatokat. Pavlov alapvetően a nyálelválasztást kutatta, miközben érdekes felfedezést tett. Az állat nyálelválasztása már jóval azelőtt fokozódott, hogy az ételhez ért volna. Tehát az étel puszta látványa is beindította a folyamatot, később pedig ez a reflex az etetőtál látványára és a kutató lépésének közeledtére is beindult. Ezek után szisztematikus vizsgálatokat végzett: bevezetett egy hangjelzést és csak azt követően adta az ételt. A hangjelzésre, ami alapvetően egy semleges inger - mivel nem vált ki reflexválaszt - beindult a kutya nyálelválasztása. Ezt persze lovaknál is láthatjuk, mivel az ő biológiai órájuk kifejezetten érzékeny: ha minden nap 6 órakor kapnak vacsorát, 6 óra előtt 5 perccel nem csoda, ha nem bírunk velük.
Az ilyen tanítási módszerrel viszont nagyon következetesnek kell lennünk. Fontos, hogy úgy adjuk a jutalmat, hogy a ló rájöjjön, megértse, miért kapta. Piaffe tanításánál, az első lépéseknél akkor kéne adnunk a cukrot/jutalmat, amikor emeli a lábát, hiszen ezt kérjük tőle, nem pedig miután megcsinálja, mert akkor azt közvetítjük, hogy jól csinálta, hogy leállt. Mivel elég macerás belegyömöszölni a cukrot a ló szájába, miközben a lába a levegőben van, léteznek olyan feladatok, amikor más módszert kell választanunk.
Thorndike macskákkal kísérletezett, akik ketrecben éhesen szaladgáltak, mert látták a ketrecen kívül elhelyezett halakat. A helyzet nyitja azonban a ketrecben lévő beépített pedál volt, amelyre ha ráléptek, kinyílt az ajtó, így megszerezhették a halat. Ez persze kezdetben véletlenül történt, de miután azonosították a helyzetet, lecsökkentek a felesleges mozdulatok száma. Ez abban tér el az előző tanítási módszertől, hogy az állat nem passzív, hanem aktív résztvevője a kísérletnek.
Én személy szerint jobban pártolom a répát és egyéb finomságokat, mint a kockacukrot, de ha következetesen használjuk, többet érhetünk el vele, mint ha "beleverjük a lóba" a feladatot. Remélem, hogy érdekes infókkal segítek a pontos átgondolásban és a "hogyan?" kérdés feszegetésében. Az én szerdai pszichológia zárthelyimre való felkészülésben mindenképp...
Szerző: Polgár Szintia
