Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

Fiatal lovak képzése III.

2010. november 18. 19:47 - patkószeg

A fiatal ló egyensúlya

Használattól függetlenül minden hátaslónál elsőrangú kérdés, hogy vajon a lovas súlyával terhelten egyensúlyban tud-e mozogni. A ló hátára ülve a lovas többé-kevésbé megváltoztatja a ló eredeti, természetes tömegközéppontjának helyzetét, az fölfelé, illetve előre tolódik. (A súlypont helyének változása természetesen a ló felépítésétől is függ. A felépítés annál kedvezőbb, minél kevésbé mozdul el a súlypont. Szerdahelyi Tibor kifejezésével élve született hátaslónak nevezzük azt a szabályos testalkatú lovat, amely súlyvonala egyálló helyben a ráülő lovas súlyvonalával egybeesik.)

A súlypont megváltozott helyzete a ló természetes mozgását megzavarja, a ló az "elejére kerül", a többletteher izmait nagyobb feladat elé állítja. A ló egyensúlyi helyzetének minősítése során háromfajta egyensúlyi állapotot különböztetünk meg. Ha a ló saját és lovasa súlyának többségét elülső lábain hordja: csikóegyensúlyról, remontaegyensúlyról beszélünk, illetve azt mondjuk, hogy az "elején" van. A hátulsó lábak ilyenkor kimaradnak, azok súlypont alá lépése elégtelen. A lábinga szögelése hátrafelé nagyobb, mint előre, a ló "kimarad". Ha a ló saját és lovasa súlyát elülső és hátulsó lábain egyenlő mértékben hordja: vízszintes egyensúlyról beszélünk. A lábinga szögelése ilyenkor előre és hátrafelé egyenlő. Iskolaegyensúlyban van az a ló, amely saját és lovasa súlyának többségét hátulsó lábain hordja. A lábinga szögelése előrefelé nagyobb, a ló erőteljesen a súlypont alá lép.

Az "elején" lévő ló munka közben egyre feszültebbé válik, elvesztett egyensúlyát merevséggel próbálja kompenzálni. Az ilyen helyzetben lévő lóval elengedettséget elérni nem lehet. A hosszabb időszakon keresztül megfelelő egyensúly nélkül mozgó ló pszichikai jóléte veszélyben van, izületeinek és izmainak sérülési esélye nagy.

"Az idomítottság és egyensúly fogalma olyan szoros kapcsolatban vannak, hogy majdnem fedik egymást." - írta az Egyensúly című cikkében Bodó Imre. Már a kiképzés első szakasza is a ló megfelelő egyensúlyának kialakítását célozza. A feszes izmok, a merevség akadályozzák a cél elérését. Ellehetetlenítik mind a helyes egyensúly elérését, mind a ló természetes, harmonikus mozgásának visszaállítását. Ezért a ló elengedtetése és feloldása megkerülhetetlen feladat, az alapképzés egyik központi célja. Az egyensúlyi helyzet megfelelő változtatása a ló elengedtetését, az elengedettség elérése a ló egyensúlyát javítja.

Az egyensúlyi helyzet megváltoztatását nem lehelt egyik pillanatról a másikra elérni, a változás a lovas munkájának eredményeként fokozatosan következik be. A munka során a fiatal ló hol megtalálja a megfelelő egyensúlyhoz tartozó pozíciót, hol elveszti azt. Ügyessége napról napra alakul. Éppen ezért különösen fontos, hogy a lovas milyen mértékben tud alkalmazkodni a ló folyamatosan változó súlypontjához, segíti vagy akadályozza "partnere útkeresését". Mindezekből következik, hogy kényszerekkel, presszóval az egyensúlyi helyzetet és az elengedettséget javítani, illetve megteremteni nem lehet.

A megfelelő egyensúlyi helyzet kialakítását a síkmunka, az ugrómunka és a terepmunka eltérő körülményei közepette, változatos munkával kell elérni. Bármennyire is mutatja talentumait valamely szakág irányába a fiatal ló, a túl korai specializáció nem kívánatos, mert a munkát monotonná, a képzést egyoldalúvá teszi. A változatos munka ügyesíti a lovat, javítja az átengedőségét, elősegíti a nyugodtságát, fenntartja egészségét.

A sokoldalú képzés eredményének ellenőrzésére kiválóan alkalmas a military szakág előkezdő kategóriája. Az idomító teszt egyszerűsége, a díjugrató pálya moderált követelményei, a tereppálya alacsony terhelési szintje és típusakadályai optimális lehetőséget biztosítanak az alapképzés eredményeinek felmérésére. Határozott véleményem, hogy az a fiatal ló, amely az előkezdő kategóriát teljesíteni nem tudja, a későbbiekben nem lesz képes komoly hazai vagy nemzetközi eredmény elérésére egyik szakágban sem.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zablaeskengyel.blog.hu/api/trackback/id/tr652457852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása