Képzés a lóraszállásig

A ló kiképzésének kezdetét általában három éves korára kívánatos időzíteni. Az egyed fejlettségétől függően az időpont néhány hónappal hamarabbra, vagy későbbre is eshet, azzal, hogy ló és lovas számára sokszor nehezebb helyzetet eredményez, ha a kiképzés kezdete néhány hónappal tolódik. Semmi nem mond ellent viszont annak, hogy a munka két és fél, három éves korban megkezdődjön. Az időzítésnél fontosabb a fiatal ló szakértelemből eredő korrekt és figyelmes kezelése.

Természetesen célszerű, ha már jóval a képzés formális megkezdése előtt megkezdődik a fiatal ló emberhez szoktatása, a bizalom építése. Legjobb, ha ez már csikókorban megkezdődik a rendszeres ápolással, az időnkénti lekötéssel, a paták felvételével, körmölésével.

A legelőről az istállókörnyezetbe való kerülés megterhelő a fiatal ló számára. Lehetőség szerint az átmenet (a táplálék változása, a mozgásmennyiség kielégítése) fokozatos és lassú legyen. Az első időszakban a napi többórás karámozás segít az új környezetbe való beilleszkedésbe. A futószáras munka csak akkor kezdődhet, ha a familiarizáció az új környezethez megtörtént, a ló bizalma az ember iránt megerősödött.

A futószáras munka az első lóra ülés előtti időszakban különös jelentőséggel bír. A lovat munkához szoktatja, megérteti vele a segítségeket, növeli engedelmességét, fejleszti ütemességét, elengedettségét. A zabla megismertetése fokozatosságot igényel. A kapicán használata előnyös. Addig, ameddig a természetes egyensúlyát a fiatal ló futószáron nem találta meg kikötőszárakat nem szabad használni. A kikötőszárak használatának kezdetén azokat olyan hosszúra kell beállítani, hogy a zablára csekély hatása legyen, a ló a nyakát teljes mértékben ki tudja nyújtani. A kikötőszár későbbi rövidítése szintén fokozatosságot igényel: a kikötőszár sohasem rövidítheti a nyakat, használatának eredményeként a homlokvonal nem kerülhet függőleges mögé.

Az idomítási skála érvényes a futószárazásra is! Ennél fogva az ütem fontosabb a támaszkodásnál. A támaszkodás erőltetése a kikötőszárakkal feszességhez, ellenálláshoz vezet!

A felülést közvetlenül megelőző időszakban a futószárazás felsőhevederét nyereggel kell felváltani. A kengyelek eleinte felhúzott állapotban legyenek, később leereszthetők. A kengyelszíj hosszát ilyenkor olyan rövidre kell venni, hogy a kengyel menet közben ne üthesse meg a ló könyökét. A futószárazást, tekintettel a ló fizikai adottságaira és koncentrálóképességére, eleinte nem kívánatos húsz-harminc percnél hosszabbra nyújtani. A gyakori kézváltás elmaradhatatlan része a futószárazásnak.

A ló felvezetésének és a szabadon ugratásának betanítása és gyakorlása szintén a képzés kezdeti időszakának feladata.

A felvezetés során az az ideális, ha a felvezető a ló vállánál haladva könnyed kapcsolatot tart fenn a ló szájával. A lónak bizalmat mutatva, tértnyerően kell haladnia olyan elengedetten, amennyire csak lehet. Az állj során nyugodtan és figyelmesen kell viselkednie. Az izgatottság és feszesség nem csak a bírálatot nehezíti, hanem természetszerűleg rontja a ló megítélését.

A szabadon ugratás növeli a ló ügyességét, megkönnyíti a későbbi ugró kiképzést, megmutatja a ló adottságait. A szabadon ugratást csak megfelelő lovardai környezetben, megfelelő asszisztenciával szabad megkezdeni. A szabadon ugratás során a lónak nem szabad félelemtől vezérelve ugrania. Pont ellenkezőleg. Fel kell fedeznie az ugrás örömét. Kifejezetten rossz szokás a talentummal rendelkező fiatal lovak ugratása nagy akadályokon. Az akadály magassága másodlagos az ugrás megközelítésével, az ugrótechnikával és stílussal szemben.