A felvevő és előrehajtó segítségek együttes használata az egybevágó segítség. Az egybevágó segítség a passage és a spanyollépés kizárólagos segítsége.

A lókiképzés egyik legfontosabb célja, hogy a ló iramát és mozgásának irányát minden jármódban – a csizma megfelelő hatása mellett – alapvetően a testsúly szabályozza, a szárak szerepe (ebben az összefüggésben) a keret elejének és a feligazítottság mértékének könnyed meghatározására korlátozódik.

Könnyed meghatározására, hiszen (különösen rövid iram lovaglása esetén) a szár hatásának optimális erőssége nem haladja meg a szárak súlyát! Ha a ló olyannyira törekszik előre, hogy rövidítéséhez és a rövid iram fenntartásához folyamatosan kitartó szársegítséget kell alkalmazni, akkor a lovas nyomban elengedettségi és egyensúlyi problémákkal találja megát szemben. A hátulsó lábakban ébredő tolóerő óhatatlanul „elakad”, az összeszedettség és az ültetettség elégtelen lesz. A ló lomhává válik, támaszkodása folyamatosan erősödik. Igen rövid iram lovaglása esetén a lovas legtöbbször „erős csizmával” próbálja mindezen problémákat kompenzálni. Az egybevágó segítség ilyen használata nyilvánvalóan káros, szembe megy a lókiképzés elveivel, merevséget okoz, a hátulsó lábak kimaradásával egyidejűleg a ló egyre inkább az elejére esik.

Ezzel szemben a könnyed támaszkodás abból fakad, ha a helyes csizma és testsúlysegítségek eredményeként a ló úgymond ellöki magát a zablától, tarkóját meghajlítva mozog. Ezt a helyes reakciót az különbözteti meg a szár mögötti helyzettől, hogy a homlokvonal nem kerül függőleges mögé, mind a feligazítottság mértékét, mind a ló nyakának zabla után való törekvését a lovas folyamatosan és természetesen tudja uralni.

A kitartó szár és az előrehajtó segítség együttes használata nem az összeszedettség, hanem a hordozóerő fokozását szolgája. Pont az különbözteti meg az összeszedett ügetés, vagy akár a piaffe segítségét a passage segítségétől, hogy az összeszedett ügetésben és a piaffe során könnyed a szár (szélsőséges esetben a piaffe lovaglását csatnál fogott szárral is bemutatják), míg a passage lovaglását egybevágó segítség folyamatos alkalmazásával hajtják végre.

Az egybevágó segítség alkalmazásakor a ló nem löki el magát a zablától, hanem hordozóerejének növelésével fogadja el azt.

A fentiekből következően a lónak meg kell különböztetni a lovas szándékát: a lovas segítsége vajon a tarkó erősebb hajlítását célozza, támaszkodását kell-e könnyítenie, vagy a lovas a hordozóerő növelését kéri. A különbségtétel hasonlatos a szárakat kirágatni, illetve a sörényélen való előrenyúlás feladatához. Míg az első esetben a keret változtatása a ló nyakának kinyújtását kell eredményeznie, a második esetben a nyak hosszának, illetve a feligazítottságnak változatlannak kell maradnia.

Az egybevágó segítség tanítását nagyon apránként kell „adagolni”, a tanítás sokszor merevségi, ütem és egyenességi hibák jelentkezhetnek, melyeket azonnal, az egybevágó segítség adásának megszüntetésével, megfelelő korrekciós feladatok alkalmazásával kell javítani.