Az ugrásváltással és a sorozatos ugrásváltással blogomban már nem először foglalkozom. Nem véletlenül, hiszen a sorozatos ugrásváltás a nehézosztályú díjlovaglás talán legkülönösebb feladata. Hogy miért is?

A sorozatos ugrásváltással, mint versenyfeladattal a Szent György díjban, a nehézosztály belépő programjában találkozik először ló és lovas. Ez a korábbiakhoz képest új elvárás, mert a középosztályban csak a szóló ugrásváltás a követelmény. A sorozatos ugrásváltás látványossága nem igényel különösebb magyarázatot, és az sem, hogy nehézosztályú feladatként tulajdonképpen a jelképe a nehéz osztályú díjlovaglásnak, ami azért különös, mert a feladatot több-kevesebb probléma nélkül akár vízszintes egyensúlyban is végre lehet hajtani!

És pont ez az, ami a buktatója a feladatnak, sőt tévútra vezetheti a kiképzést! A szóló ugrásváltás birtokában ugyanis nincs akadálya annak, hogy iskolaegyensúly elérése nélkül, vízszintes egyensúlyban megkezdődjön a sorozatos ugrásváltás gyakorlása. A gyakorlás kellő kitartás mellett persze eredményre fog vezetni: a ló egy idő után a feladatot „szépen” és látványos hiba nélkül fogja végrehajtani.  A ló formálisan „készen van” a nehéz osztályban való versenyzésre anélkül, hogy a lényeg, az iskolaegyensúly a ló sajátja lenne. Az egyetlen feladat, ami az iskolaegyensúlyt igazán teszteli a Szent György díjban az a félperdülés, ami a fenti kiképzési logika mellett rendszeresen elhanyagolásra kerül, a versenyszámban „valahogy” megfordul a lovas és esetleg egy jobb alapmozgású lóval máris, akár helyezésre is lehet számítani a nehéz osztályban!

A hazai gyakorlat ezt hozzáállást messzemenően alátámasztja. A sorozatos ugrásváltás fenti módon történő gyakorlásával a kiképzés pik-pak „eléri” a nehéz osztályú szintet, a ló-lovas páros megkezdi a versenyzést a nehézosztályban, amivel együtt szintén megkezdődik, az évekig, nemritkán akár négy-öt évig (!) tartó egyhelyben toporgás, míg nagydíj kategóriába fel tud lépni a páros, ha egyáltalán megtörténik valaha a továbblépés. Az iskolaegyensúly nélkül végrehajtott nehézosztályú feladatok ugyanis a lovat feszessé, merevvé teszik, a támaszkodást megkeményítik. Ennek eredményeként a fiatalon rendkívül tehetségesnek mondott lovak egy idő után „különösen nehezen lovagolhatóvá” válnak lovasaik beszámolói szerint (ki ne találkozott volna hasonló történettel), a nagyreményű lovak együttműködési hajlandósága az évek során egyre inkább erodálódik, és ha különös presszió hatására mégiscsak elérik a nagydíjat, azt örömmel sohasem hajtják végre, a produkció izzadságszagú marad.