Milyen lovat szeretnék magamnak kiképezni?
A lókiképzésnek kétségtelenül ez a legfontosabb kérdése és hát valljuk be, a választ nem lehet könnyen megadni. A helyesen kiképzett lónak ugyanis számtalan elvárásnak kell megfelelnie: egyensúly, elengedettség, egyenesség, száronlét, robbanékonyság, atletikusság, hajlékonyság, stb., stb. Órákig lehetne sorolni. Ráadásul a lókiképzési stílustól függően (részben a ló származásának, vérmérsékletének figyelembe vételével) a kiképző akár rangsorolhatja saját elvárásait, egyeseket a végletekig erősíthet, néhányat akár el is hagyhat.
A western pleasure stílusban például az izmok teljes kinyújtása, az elengedettség különleges mértékig való fejlesztése a cél.
Van, aki a szorgalmasságot jelöli meg saját prioritásaként.
Van, aki az ültetettséget…
A németek, hollandok lovuk csodálatos mozgását szeretnék hangsúlyozni.
Van, aki a barokk iskolázottságot…
A maga nemében a fenti példák mindegyike tökéletes, még akkor is, ha egyiket sem tudom magaménak elfogadni. Lovasemberként csak a kalapomat tudom mindegyik előtt megemelni, de a saját lovamat nem ilyennek szeretném elképzelni. Az én ideám más, bár a fenti példák mindegyikéből szeretnék egy „csipetnyit” magamnak.
Az izmok nyújtása számomra is fontos, de csak a munka előkészítésének részeként. A szorgalmasság megkerülhetetlen, de annak dél-amerikai mértéke tőlem távol áll. Az ültetettség: nem rossz, még talán ez tetszik legjobban a fenti példák közül. A csodálatos mozgást nehéz felülmúlni, de a produkcióból (számomra) hiányzik a könnyedség, az együttműködőkészség: Anky van Grunsvan lova nem a „happy athlete” mintaképe, (különösen nem 2:22-nél amikor a csizmára rárug). És hát Andreas Helgstrand lova helyében sem lennék szívesen, bármennyire is tökéletes az előadás. Számomra a ló farka mindent elárul, hogy ő mit gondol az egészről, a feszes keret mennyire „ízlik” neki.
És Branderup? Hiszen ő a király, ő a tökéletesség! Sajnos, azt kell, mondanom, hogy az egész számomra olyan, mint a biedermeier bútor: szép, szép, de otthonra nem ilyet akarok! A lovaglás mégis csak férfias sport, a ló meg eredendően szilaj állat... Erről a lovaglásról biztosan nem született volna meg a kedvenc népdalom:
Nincsen a világnak még olyan csodája,
Mint mikor a jászberényi huszár
Felül a lovára
Felül a lovára, rágyújt a pipára,
Még az a hétszentséges Atyaúristen is
Lemosolyog rája.
Lemosolyog rája, csókra áll a szája,
Hiszen a Jézus Krisztus is Berénybe volt huszár,
Fiatal korában!
Milyen lovat szeretnék magamnak kiképezni? Természetesen nekem is megvan a magam prioritása: a természetesség, a könnyedség, az elegancia és az egyszerűség. A végletesség cifrasága kizárva! A jól kiképzett lónak olyannak kell lennie, mint a ló maga: szépnek és nemesnek. Ha ez hiányzik, akkor még a legtökéletesebb produkció is csak puszta manír, cirkuszi mutatvány!