„Helyes iskolatartásban akkor mozog a ló, ha abba a keretbe, amelyet a zabla, a lovas ülőcsontjai és két combja határol, mozgási szerveivel hátulról előre felé, puhán és önként belehelyezkedik a lovas ily célú segítségei nélkül is.
A helyesen lovagolt ló mindig a zabla után nyúlik, a lovas által megszabott keret akár tág, akár szűk, mindig igyekszik azt puhán kitölteni. Más szóval, ha egy lovat az összeszedés legfelső határáig feligazítok, s ez után a keretet fokozatosan tágítom vagy szárat engedek, a lónak anélkül, hogy a támaszkodás folytonossága megszakadna, a zabla után kell nyúlnia oly annyira, hogy orra a zabla követése következtében majdnem a földre ér, két mellső lába elé jut. Ha most ebből a kinyújtott helyzetből fokozatosan szűkítem az említett keretet, a lónak a támaszkodás megszakítása nélkül fokozatosan fel kell igazodnia.
Hibás lovaglás bizonysága, ha a feligazított ló a hosszabbra eresztett szárnak nem nyúlik azonnal utána, hanem megmarad nyakával a feligazítás külső formájában, s a hosszabbra eresztett szár ennek következtében lötyög.” (Kókay Pál)
A keret szűkítése és bővítése egymás ikertestvérei. Ha a lovas nem tudja a keretet bővíteni, akkor a ló feligazítottsága nem lehet helyes, de ugyan ez áll fordítva is, a keret bővítése, a mélyre lovaglás nem lehet helyes, ha a lovas nem tudja a ló idomítottságának mértékének megfelelően feligazítani lovát!
Szintén megjegyzendő, hogy a két feladat, a mélyre lovaglás és a feligazítás, bár formailag egymással párt alkotnak, tartalmilag távol állnak egymástól. Míg a mélyre lovaglás az izmok nyújtását, az elengedettség fokozását, addig a feligazítás az egyensúly javítását célozza.
A mélyre lovaglás során a keretet csak addig lehet tágítani, míg a ló megtartja egyensúlyát, a feligazítást, a keret szűkítését pedig addig lehet fokozni, amíg a ló meg nem merevíti magát.