Nem, nem és nem! Nem vagyok hajlandó elfogadni azt az elvárást, miszerint a tehetséges, fiatal díjlónak tíz évesen nagydíjban kell versenyeznie. Az elmúlt egy évtizedben jó néhány lovat láttunk az elvárás miatt tönkre menni. Ne kelljen felsorolnom név szerint őket, legyen elég a tendenciára rámutatni: szinte minden évben jelentek meg különleges tehetséget felmutatók lovak, sorra nyerték a könnyű és középosztályú versenyeket, bajnokságokat. A gyors előmenetel miatt a nehéz osztály már nyögvenyelős volt – a lovaktól érkező jelzés ellenére, a kellő érettség nyilvánvaló hiányában, idő előtt mégis felerőltették őket nagydíjba.
Mi az eredmény? A lovak szinte egytől egyig lovasuk szégyenére váltak, előbb a kiképzők a lovak sérüléseire, vagy „nehéz lovagolhatóságára” hivatkoztak (ami fiatalabb korukban furcsa mód nem volt jellemző rájuk), majd szépen alsóbb kategóriában nevezték vissza lovaikat, legutoljára pedig fiatal lovasaiknak, tanítványaiknak „adták”, akik könnyű, vagy középosztályban versenyeztek a jóval szebb reményű lovakkal. Ha mégis ilyen-olyan ok miatt kénytelenek voltak versenyezni 12-14 évesen öreg lovaikkal, akkor az mindenkinek, lovasnak, bírónak, nézőnek arcpirító volt.
Hol vannak a 16-18-20 éves, egészséges nagydíjas lovak, akik „happy athlete”-ként járnak versenyről versenyre? Hol vannak a rendkívül egyszerűen lovagolható, végletekig együttműködő, a kiképzés legmagasabb fokát évekig, évtizedig felmutató lovak?
Kedves Barátaim!
Ha nem látjátok őket, akkor nem az ő „készülékükben” van a hiba! Ők biztosan korszerűek, talán napjaink elvárásain kellene csavarintani!
