A XX. század elején a ló elvesztette katonai és gazdasági jelentőségét, használatának leglátványosabb, új területe a versenysport lett. Míg a hagyományos kiképzés célja az együttműködési készség és a hosszú használati élettartam biztosítása volt, addig a sport a teljesítmény fokozását tette a kiképzés központi gondolatává. Napjainkban azonban a lóval való foglalkozás ismét alapvető változáson megy keresztül: a sportteljesítmények nem fokozhatók, az állatbarátok hevesen vitatják a sportlovasok kíméletlen és gátlástalan kiképzési módszereit, a ló használati élettartama lerövidült, napjaink lovasa pedig a versengés helyett csupán örömforrást, természetközeli kikapcsolódást keres a lóval való együttlétben. A lókiképzés az eredeti megközelítéshez, az iskolalovagláshoz tér vissza.

Az elmúlt évezredekben a minőségi lókiképzés zárt katonai akadémiákon, régi kifejezéssel katonai magasiskolákban művelték. A stílust ezért nevezték akadémista-, vagy iskolalovaglásnak, a lovaglás helyszínét pedig magasiskolának.

Míg a sportlovaglás csak a három alapjármódot (a lépést, az ügetés, és a vágtát) használja, addig az iskolalovaglás úgynevezett iskolajármódokat is. Az iskolajármódok az alapjármódokhoz hasonló, természetes és rendkívül harmonikus mozgásformák, amelyekre csak a mozgáskultúrájában kiművelt, fordulékonnyá és robbanékonnyá tett ló képes. Az iskolalovaglással a ló és a lovas önmagát fejleszti tökéletessé. Ezért fordul a modern kor lovasa az iskolalovaglás felé.

Az iskolalovaglás terjedése kapcsán mi magyarok szerencsés helyzetben vagyunk. Az iskolalovaglás a nyugat-európai változata a magyar stílusnál nehézkesebb és lassabb. Míg a magyarok a lovaglást alapvetően a természetben művelték, addig a nyugat-európai hagyomány a zárt főúri lovardákhoz kapcsolódik. Míg a nyugat-európai stílus sokszor a művészetbe hajlik, addig a magyar stílus könnyed. Nemzeti stílusunk pont olyan, mint amire a modern ember vágyik. Az iskolalovaglás magyar változata esik a sportlovagláshoz legközelebb.

De lófajtáinkkal is szerencsések vagyunk. Míg a nyugat-európai modern lófajták rendkívüli teljesítményre szelektált hibridek, a hagyományos fajtáik pedig barokkosan nehézkesek, addig a magyar fajták mindegyikét általános használatra alkalmasnak, könnyed és egyszerű lovagolhatóságúra alakították ki elődeink.