A helyes állítás a fiatal ló kiképzésének egyik legfontosabb eszköze, a hajlítás előkészítője. Az állítás precíz iskolázása nélkül nem tudja a kiképző lovát tökéletesen meghajlítani.

Annak idején, amikor versenyszerűen kezdtem lovagolni, az állítást határozottan elkülönítették a hajlítástól. A két fogalom közti különbséget úgy magyarázták, hogy az állítás során a ló gerince a tarkótól a marig kerül hajlításra, míg a hajlítás során a gerinc oldalirányú íveltsége annak teljes hosszán végigfut - a tarkótól a farokig tart. Az állítás a vágta kapcsán is szóba került: azt állított helyzetben, de hajlítás nélkül (!) kellett az elvárások szerint végrehajtani. Ezeknek az álláspontoknak a képviselőit sportemberként a mai napig tisztelem, mindezzel együtt ebben a kérdésben más szakmai álláspontot kell megfogalmaznom.

Az állítás csupán a ló fejének oldalrafordítása és semmi egyéb. Ez a hagyományos magyar megközelítés is: az állítás kapcsán a vonatkozó szakírásokban soha sincs szó a nyak helyzetéről, csak annyit fogalmaznak meg, hogy az állítás olyan testhelyzet, amikor a lovas a ló „belső szemboltját” is látja.

Az állítás hatására, vagyis amikor a ló koponyája a gerincoszlop irányától elfordul, a gerincoszlop a hajlítás irányába elcsavarodik. Ezt bárki leellenőrizheti saját lován! A ló elé állva finom mozdulattal oldalra kell fordítani a ló fejét. Ennek hatására a sörényél befelé fog billenni, ez a jele a gerincoszlop elcsavarodásának. Másik irányba való átállítás eredményeként a sörényél a másik oldalra billen - a gerincoszlop a másik irányba csavarodik. Mindez persze eleinte nem biztos, hogy sikerül, mert az első próbálkozások során általában a tarkó feszessége miatt az állításnak ellenáll a ló. Ez fakadhat belső ellenállásból (a ló valamilyen ok miatt nem akar engedelmeskedni, pl. nem érti a kérést és ezért megfeszíti izmait), vagy külső ellenállásból (a tarkó izmai nem tudnak nyúlni a hajlítás külső oldalán). Az ellenállás abban is megnyilvánulhat, hogy a ló a koponya oldalrafordításakor elferdíti a fejét – külső oldali füle mélyebbre kerül a belsőnél. Ezért kell igen óvatosan megkezdeni a ló állításba helyezését és addig kell próbálkozni, ameddig a ló többé-kevésbé ellazítja megmerevedett izmait. Azonban, ha sikerül az állítás, azt a ló nyakán lehet azonnal látni. 

A helyes állítás során a ló két füle egyforma magasságban marad, vagy a gerinc határozott csavarodása miatt a belsőoldalon lévő fül mélyebbre kerülhet. A lóval szemben állva mindezt kissé segíteni is lehet, ha a ló az állítás során tarkójához képest túlságosan befelé mozdítja orrát, akkor az finoman vissza lehet nyomni a helyes pozícióba, a fülek vízszintes helyzetéig.

De figyelmes vizsgáló azt is észre fogja venni, hogy a tarkónál „nyert”  elcsavarodás végighalad a ló testén és a gerincoszlop az állítás hatására hajlításba kerül. Az elcsavarodást ugyan nehéz érzékelni a mellkasnál, de a hajlítást igen: a gerinc a nyeregtájékon látványosan kifelé mozdul. A csípőnél a ló hajlítása és a gerinc elcsavarodása is látszik: a belső csípő befelé, előre és lefelé mozdul. Mindebben az az érdekes, hogy a ló gerincének hajíltottságát nem a nyak oldalirányú hajlítása okozza, hanem csupán a koponya elfordítása!

A hajlítás iskolázását – egyebek mellett – azért a ló „elejénél” a koponyánál szokás kezdeni, mert a koponya elfordításával lehet legkönnyebben a gerincoszlop rotációját és ezzel együtt a ló hajlítottságát kiváltani. A tarkó közelében kialakult rotáció – és így a hajlítás – a csigolyák egymáshozkapcsolódása miatt halad végig az egész gerincoszlopon. Természetesen ez azt is jelenti, hogy a csavarodást bárhol előidézve szintén hajlításba kerül a ló. Ha a farkát csavarjuk meg, akkor is halításba kerül. Ezt kihasználva lehet az üléssel meghajlítani a lovat. A belső ülőcsont terhelése, a külső tehermentesítése a nyeregtájékon a mellkasnál befelé elcsavarja a gerincoszlopot, a mellkas belső oldala lesüllyed, a külső kissé felemelkedik és ennek hatására meghajlik a ló, mert a gerinc elcsavarodása előre is és hátra is végighalad a lovon. Ezért tűnik a külső szemlélő számára hosszabbnak a belső kengyel a helyes hajlítás során, ezért érzi azt a lovas, hogy ilyenkor a belső oldal szinte eltűnik ülése alól.

A hajlítást a fentiek miatt hagyományosan az állítás gyakorlásával, a szárak segítségével kezdik iskolázni. Ha a ló már kellően ki lett tornáztatva, azaz kellően hajlékony, a csavarodás könnyen halad végig a testén, akkor a szársegítségget fokozatosan az ülés segítségeivel kell felváltani, a lovat meg kell taniítani, hogy a hosszhajlítást a belső ülőcsont lenyomására, a külső felelmelésére hajtsa végre. (Ezt egészíti ki a lovas testének torziója, a hajlítás során a lovas vállait a hajlítás belső oldala felé kell csavarnia csípőjéhez képest.)

A fentiekből nem csak az következik, hogy az állítás a helyes hajlítás kialakításának módszere, hanem az is, hogy az állítás és a hajlítás nem választható el egymástól, mert a helyesen képzett ló az állítás hatására azonnal hajlításba kerül. A ló teht vágtában nem állításban, hanem hajlításban halad! Helyes és kívánatos vágtában az állított helyzet elvárása, de ennek hatására a ló hajlított helyzetbe kerül.

További gondolatokat az Egyensúly, Egyenesség, Elengedettség című könyvben olvashatsz: www.goblyos.hu