Tavaly a Szentivánéji Piaffe Show a látványról, a szórakozásról, a lókiképzés magaskultúrájának gyakorlati részéről szólt. Bár "A piaffe-ozni minden ló tud" című előadásommal a kiképzés elméleti kérdései is terítékre kerültek, így már akkor sem mehetett senki sem haza kiképzéselmélet nélkül, idén (a látvány fenntartása mellett) a szakmai rész erősítése kézenfekvően kínálkozott: nem egy, hanem három előadás kerül megtartásra. Az első előadást, azaz "első nyílvesszőt" 20:00-kor Veszely Beáta festőművész, lovasíjász lövi ki. Előadásának címe: Az iskolajármódok ábrázolása.
Ne feledkezzetek meg a csütörtöki (2016. június 23. 18:00) Szentivánéji Piaffe Show-ról! Az esemény nemzeti lókiképzésünk ünnepe. Az est programjának részleteit ide kattintva olvashatod. Részvételed kérlek jelezd!
Nemzeti lovaskultúránk megújítása nem képzelhető el elődeink munkájának kutatása nélkül. A források vizsgálatát nem csak az írott anyagokra, hanem a különböző ábrázolásokra is ki kell terjeszteni. Sokan azt állítják, hogy az egykori művészek nagy fantáziával, sokszor a valóságtó elrugaszkodva alkották műveiket. Azonban az évszázadokon, évezredeken keresztül látható, szinte teljesen hasonló ábrázolások inkább egy, a mainál magasabb, napjainkban szinte elképzelhetetlen kultúra tényleges meglétéről tesznek tanubizonyságot. Veszely Beáta nem csak elemzője, hanem lovasíjászként művelője is mindennek.