Manapság három dologhoz szinte mindenki ért: a politikához, a focihoz és a lovagláshoz. Fű, fa, virág mindenki, mindenhol lovasedzéseket tart. Mári nénikből áll a lovasélet nagy része. Mári nénik számomra azok, aki otthon kiválóak a konyhában, a család, a rokonság odavan a főztjükért, sőt még a falubeliek is járnak hozzájuk receptekért. De Mári néniket mégsem lehet szakmai tekintetben komolyan venni, séfnek nyilvánvalóan alkalmatlanok még a legegyszerűbb étteremben is. A főzés szakma és mint minden más szakmát iskolában kell tanulni, a megszerzett elméleti és gyakorlati ismeretekről vizsgákon (!) kell számot adni. Aki nem ilyen úton szerzi meg a tudását az csak magától próbálgatja kitalálni a szakmát, azaz autodidakta - magyarul Mári néni otthon ügyeskedhet, de hol van ő a szakma tanításától?!
A lovas szakmában azonban mindez nem egyszerű. A lovas szakemberek képzése messzemenően hosszabb, mint amit egy átlagos szakképézésnél el lehet várni, hiszen maga a lókiképzés is jóval, de jóval hosszabb időt vesz igénybe, mint egy étel elkészítése, vagy egy helyiség leburkolása, egy épület mérnöki megtervezése, vagy akár egy jogi eset áttekintése és megoldása. A lovas szakemberek gyakorlati képzése csak hosszú folyamat eredménye lehet, mert a ló teljes kiképzése akár egy évtizedig is eltarthat. Ráadásul a lovaglás érzékelés, érzés kérdése is, ezért gyakorlat teljes menetének megtapasztalása nélkül szinte lehetetlen a kiképzéselmélet megértése, elsajátítása. Mindezt az tetézi, hogy egyetlen egy ló kiképzése nyilvánvalóan nem elegendő az elméleti és gyakorlati ismeretek megszerzéséhez. Csak idézni tudom Maximilian Weyrother mondását, miszerint olyan lovas mestert még nem látott a világ, akinek nem őszült meg a haja.
Az évezredes hagyomány nem véletlen: a lovas szakmát minőségi szinten akadémián tanították, a tudás majd emberöltő hosszúságú együttdolgozással mesterről-mesterre szállt. A bécsi magasikolában például mindmáig a lovasok képzése (qualified riders) 8-12 év és az oktatói jogosultsághoz (chief riders) további hosszú évek tanulása szükséges. De a szakmát még egyszerűbb szinten sem lehet "kitalálni". Az "autodidakta" orvost úgy hívják, hogy kuruzsló, a hivatalos végzettség nélkül szakmát gyakorlót pedig úgy, hogy kontár, legyen az burkoló, asztalos, vagy bármi egyéb. (És ez a kamuiskolák esetében is áll.)
A sok-sok idő és energiaráfordítást persze napjaink Mári nénijei meg akarják spórolni (tegyük hozzá, hogy a lovasszakma előző genrerációja sem sok ellenpéldát mutatott fel), így tanulás és szakma fáradsádos elsajátítása helyett:
- Versenyeredményeikre hivatkoznak, ami természetesen álságos. A versenyeken ugyanis a lovak alapadottsága és nem a képzettsége a döntő - nem véletlen, hogy a versenylovasok külföldre szaladgálnak iszonyatos pénzekért lovat vásárolni. Ezzel szemben az igényes a ló- és lovasképzésben a dolog pont fordítva áll, ott a képzés minőségén van a hangsúly. Ezért mosolyogni való az a Mári néni, aki rendkívüli tehetségű, sőt mi több képzett lóra felülve versenyeredményeket ér el és utána magát ló- és lovaskiképzőként kívánja eladni. (A mercedes sofőrje azt sugallja, hogy ő ért az autógyártáshoz.)
- Ilyen-olyan - egyébként komoly szakember kibocsátására alkalmatlan iskolák elvégzésére hivatkoznak, amelyek csak arra jók, hogy formálisan eleget tegyenek a szakmát szabályozó jogkönyezetnek.
- Szakmai kudarcok esetén pedig cserben hagyják lovasaikat, megalázzák őket, vagy egyszerűen a tanítványok tehetségtelenségére hivatkoznak.
A legszomorúbb ez ügyben az egyik legismertebb magyar kiképző példája, amikor a kérdésre, miszerint "Saját erődből jutottál az élvonalba. Miért nem edző mellett dolgoztál?" azt válaszolta: "Mert nem láttam azt az edzőt, aki azt a célt meg tudta volna velem valósítani, amit én magamnak kitűztem. Önmagamra hagyatkoztam, mert az csak visszahúzó erő lett volna, ha bármilyen edzőnek elköteleztem volna magam a magyar viszonyok között." (Közben meg a világszínvonalú képzettséggel rendelkező lovastisztek az ÁVÓ börtöneiben, a kubikostalicska mellett, vidéki tanyákon, vagy a legszerencsésebbek egy-egy lovarda megtűrt személyeiként, annak félreeső sarkában, de mindenképpen méltatlan körülmények között haltak meg.)
Nota bene, rossz hírt tudok mondani a Mári néniknek. A lovas szakmát csak nagyon sok munkával, mester mellett eltöldött évtizedes tanulással lehet elsajátítani. Jó hírem van viszont az igényes lovasoknak, ló- és lovasedzőknek. A mesterről-mesterre elv működik.