Bármennyi lóval, lovaglással foglalkozó könyvön, íráson, jegyzeten is átrágtam magam, legyen az bár hazai, vagy külföldi, kortárs, vagy évszázados, mégis mindig oda jutok, hogy a lókiképzés lényegének legtömörebb, legvilágosabb írása Kókay Pál Hátulról - előre című összefoglalása.

Az írás A díjlovaglási feladatok című írással kiegészítve a szokványos lovaglással foglalkozó könyveknél határozottan rövidebb és a szokványos formátumtól eltérően nem tartalmaz képeket, rajzokat, ábrákat. Egyszerű, lényegretörő fogalmazásával mégis mindent leír, ami a ló teljes körű kiképzéséhez szükséges.

A ló kiképzése még tapasztalt lovasnak sem egyszerű feladat. Nem lehet ugyanis tökéletes “receptet” adni hozzá. Az egyik lovat ilyen helyzetben így kell lovagolni, a másikat olyan helyzetben úgy. Hányszor és hányszor esik meg, hogy még a legnagyobb mesterek is egy-egy szituációban csak vakarják a fejüket és szakmai gödörben vannak. Senki ne gondolja azt, hogy a lovaglás egyébként tiszteletre méltó szakemberei időről-időre ne kerülnének szakmai hullámvölgybe, hogy mindig, minden szituációban tudnák, hogy “merre van előre”. Sőt azt is állítom, hogy a lovasok, a lókiképzők, tapasztalattól, gyakorlattól függetlenül, persze különböző minőségi szinteken, de mindig ugyan azokkal a problémákkal találkoznak, mindig ugyan azokkal a problémákkal küzdenek. A magam részéről a nehéz helyzetekben mindig Kókayt ütöm fel és mindig megtalálom benne az előrelépést segítő gondolatot. Mert Kókaynak mindig igaza van! A Hátulról - előre című írásában a ló szárhozlovaglásával foglalkozik, amit az alábiakban szeretnék részletezni.

Száronlét

A ló együttműködésének alapja a száronlét. Az a ló, amelyik nincs száron az nem, vagy csak részben együttműködő. A száron lévő ló engedelmes, az engedelmesség megtagadásának első mozzanata az, hogy a ló feladja a száronlétet, már ha addig száron volt. Az a ló, amelyik nincs száron lehet ugyan együttműködő, de nem lesz engedelmes abban az értelemben, hogy az együttműködését bármikor beszüntetheti. Ilyen például az a ló, amelyik lovasával a lovarda nagyrészén együttműködik, de nem hajlandó megközelíteni a lovarda egyik sarkában lévő, számára különös tárgyat, molinót, akadályt, olyan szokatlan dolgot, ami máskor nincs ott. Szintén jó példa a száronlét hiányára, az együttműködés beszüntetésére a díjlovas versenyek eredményhirdetése. Bár az eredményhirdetésre a legjobb lovak kerülnek beszólításra, mégis a tiszteletkörben az engedelmességet a legtöbb ló megtagadja, ahányan vannak, annyi felé mennek különböző jármódokban és sebességgel. A száron lévő ló nyugodt, a száron lévő ló elfogadja lovasa akaratát. Az a ló, amelyik megtagadja az engedelmességet az nincs száron.

Nyomás - engedés

Kókay egészen egyszerű meghatározását adja a száronlétnek. Az a ló van száron, amelyik a lovas által meghatározott keretet önként és puhán elfogadja és kitölti. A keretet a lovas sokféleképpen határozhatja meg és az bármely irányból érheti a lovat. A keret szűkítése a lovas nyomásával, bővítése engedésével jár. A nyomást és engedést lehet oldal irányból, hosszirányból, de akár felűről lefelé is alkalmazni. Az oldal irányú nyomás hatására a ló válla, vagy csípője (esetleg mindkettő) oldal irányba mozdul, de az oldal irányú nyomás megakadályozhatja a váll, vagy csípő oldal irányú kitérését, kiesését is. A függőleges irányú nyomást talán nehezebb elképzelni. Bent Branderuptól személyesen láttam például azt, hogy lovától a mar lefelé történő nyomásával kért komplimentet (egyik láb előrenyújtása mellett a másik lábtőre való ereszkedést). De szintén példa a felűről lefelé történő nyomásra való engedésnek az, amikor piaffe-ban a farbúbra adott pálcasegítségre süllyeszti a csípőjét a ló.

A hosszirányú keretet a lovas leglátványosabban a csizmákkal és a zablával határozhatja meg. Azért leglátványosabban, “legkézzelfoghatóbban”, mert ez másképp is történhet. Például kézen keretet szabhat a lónak az elé tett pálca. Vagy futószáron a hátulról ható ostorsuhintás. De szintén keretet jelenthet kézen a lovas poíciója, az, hogy mennyire helyezkedik a ló elé, milyen mértékben fordul a lóval szembe, vagy fordul el tőle. Szóval a keretet sokféleképpen lehet meghatározni.

Száronlét szár nélkül

Elöl a keret meghatározásának tehát csak lehetséges, de nem szükséges módja a szár, a zabla használata. Ezért a száronlétnek sem szükséges feltétele a szárhasználat, a támaszkodás. A támaszkodás éppen abban különbözik a száronléttől, hogy a támaszkodás a kontaktust, a lovas keze és a ló szája közötti kapcsolatot jelenti, a száronlét pedig a keret elfogadását. Helyes támaszkodás esetén a ló száron van, de a száronlétnek nem szükséges feltétele a támaszkodás. Ezért van az, hogy a legnagyobb mesterek iskolafeladatokat is végre tudnak hajtani odadobott száron. Az odadobott szár ebben az esetben nem jelenti azt, hogy a ló ne lenne száron! Tovább menve a száronlét az alapja a kantár nélküli lovaglásnak. Csak száron lévő lovat lehet kantár nélkül lovagolni. (A kantár nélküli lovaglás egy bizonyos végeredménye lehet a kiképzésnek, de nem az eszköze!)

A célrnaszál

A hagyományos magyar megközelítés során a száron lévő ló támaszkodása olyan könnyed, hogy ha a szárat egy szakaszon cérnára cserélnénk, akkor az nem szakadhatna el. És ez valóban így van. Elöl a keret meghatározásához használt nyomást a helyes kiképzés a végletekig lecsökkenti. A végletesen lecsökkent nyomást elfogadó lovat öntartásban mozgónak nevezzük. Az öntartás persze nem jelenti azt, hogy a keretet ne lehetne bővíteni, vagy szűkíteni, de azt jelenti, hogy a keret meghatározása és fenntartása kívűlről szinte láhtatatlan módon történik. Ennek megfelelően lehet (és kell is tudni) szinte odadobott szárral lovagolni. De a magyar könnyűlovas hagyomány álláspontom szerint nem ez! A hirtelen iramváltáshoz, fordulatok lovaglásához, megállásokhoz, elinduláshoz elengedhetetlen, hogy a szárakat, mint az ülés segítségeit másodlagosan kiegészítő eszközt bármikor hatásba lehessen helyezni. Ezért van az, hogy a magyar lovas kívánatos szármértéket alkalmazva, mindig fenntart a szár súlyának megfelelő támaszkodást.

A lendület

Hátul a keret meghatározásának egyik lehetséges eszköze a csizma. A hátulról érkező nyomást végletesen elfogadó ló végleteen kicsiny csizmasegítséget igényel. A csizma nyomásának végleges csökkentése annak a szorgalomnak az állandósulása, amit lendületnek nevezünk. A lendület és az öntartás így “testvér” fogalmak. A hátulsó láb kellő szorgalma nélkül elöl feszeng a ló, az erős (helytelen) támaszkodás pedig a hátulsó lábak lomhaságát, a szorgalom hiányát okozza. Ezzel tulajdonképpen csak azt fogalmazom meg, hogy a száronlét szempontjából mindegy, hogy elől, vagy hátul tagadja meg a keret elfogadását a ló, mindegy, hogy a ló a zabla nyomásának “nyom ellen”, vagy a csizma nyomásának nem enged.

Szár csizma nélkül, csizma szár nélkül

Azt, hogy a nyomásokra engedjen a ló persze nem egyszerű elérni. Eleinte egyszerre csak egyirányból érkező nyomást tud elfogadni a ló. Ekkor kell alkalmazni a szár csizma nélkül, csizma szár nélkül történő lovaglást. Ezt szétválasztott segítségekkel történő lovaglásnak nevezzük. A képzésnek ez a szakasza tulajdonképpen addig tart, ameddig a ló meg nem tudja különböztetni a különféle szársegítségeket és a különféle csizmasegítségeket. Eleinte a ló ugyais a szárakat kizárólag rövidítő segítségként, a csizmákat kizárólag élénkítő segítségként értelmezi. (Eleinte például nem érti a csizma oldalt léptető segítségét.) Ekkor a szárak és a csizma együttes hatásbahelyezése a gáz és fékpedál együttes használatát jelenti. Ezt a lovaglásban egybevágó segítségnek nevezzük. Az egybevágó segítség használatát kerülni kell, az a ló számára érthetetlen, annak megfelelni nem tud, az csak az ellenállást és a merevséget növeli. Kókay világosan ír arról, hogy a fiatal, illetve nem átengedő lovat különválasztott segítségekkel kell lovagolni. De arról is ír, hogy az átengedő ló esetében, a nagy összeszedettséget kívánó feldatatok lovaglása során, egyszerre is hatásba kerülhet a szár és a csizma. Hát hogyne! A száronlét során a keret szűkítése ezt nyilvánvalóan megkívánja! A száron lévő ló nem fogja a szár és a csizma egyidejű hatásbahelyezését egybevágó segítségnek (egyszerre előrehajtó és rövidító segítségnek) értelmezni, hanem megérti, hogy a lovas a keret szűkítését szándékozza!