A nyár ilyenkor válik csöndesebbé, már nincs akkora nagy mellénye. A reggelek hűvösekké válnak, a nappalok forrósága is csak a nagyotmondó ember igazságaihoz kezd hasonlítani. De a nyár ilyenkor a legszebb - amikor megtörik és már kezd kacsingatni az ősz felé.

Mindig is ez volt a kedvenc évszakom. Diákként nyáron kétszer, vagy háromszor annyit lehetett lovagolni, mint iskolaidő alatt és így természetes volt, hogy augusztus végén, szeptember elején ment minden évben legjobban. És hát ilyenkor voltak a korosztályos versenyek és a nemzeti bajnokság. Annak idején persze a korosztályos bajnokság az ifi bajnokságot és a főiskolás bajnokságot jelentette és felnőtt bajnokság is csak egy volt. Nem volt milliom féle kategória, hogy fű, fa, virág plecsnit és szalagerdőt kapjon, hogy mindenki már tizenéves korára teleaggassa magát kitüntetésekkel, de így persze a bajnokságok tekintélye is a helyén volt. A díjlovas ifjúsági bajnokság rendszeresen Kaposvárott volt, Nagycenken pedig a főiskolás. Nagycenk ráadásul számomra kivételesen szerencsés hely volt: ott öt év alatt háromszor nyertem, de Kaposváron is szerettem versenyezni.

De a legeslegszebb emlékeim a military bajnokságokhoz és Somogysárdhoz kapcsolódnak. Máig előttem vannak a hűvös és már erősen harmatos reggelek, amikor hajnalban a lovakat etetendő mentünk az istállók felé a kastélybeli szállásunkról és a versenyek bátorságot, meg belevalóságot igénylő, de egymást bajtársakká formáló hangulata.

Hej, Kaposvár, Nagycenk, Somogysárd, hej, azok a már hűvös és harmatos reggelek...