Ismét egy olyan téma, amiről mindenek előtt azt lehet kijelenteni, hogy igen sok útja-módja van.

A mélyrelovaglás célja az izmok nyújtása, lazítása. Éppen ezért a mélységet kikötőszárakkal, chambonokkal, még azok legrafináltabb elhelyezési módszereivel, gumis, vagy különféle anyagokból készített változataival elérni nem lehet. A kényszer, legyen az bármilyen, nyilvánvalóan szemben áll a lazasággal, az elengedettséggel. Aki a nyak, vagy a tarkó mélyentartása érdekében segédeszközt használ, az (speciális esetektől eltekintve) tévúton jár, erőfeszítéseivel pont az ellenkező hatást váltja ki, mint amit szándékozik.

A mélyen előrenyújtott nyakkal való mozgást tanítani kell minden lónak: mind a képzetlennek, mind a helytelenül kiképzettnek. A tanításnak többféle metodikája ismert, a magam részéről a kiképzés kezdetén, a nemzetközi szakirodalomban leírt, osztrák-magyar hajlításnak nevezett módszert alkalmazom.

Általános elvként azt lehet megállapítani, hogy a mélyen előrenyújtott nyakkal való mozgást először az alacsonyabb jármódokban és alacsonyabb iramban képes a ló elsajátítani. A nagyobb iramhoz, a magasabb jármódokhoz szükséges erőnlét és ügyesség a képzés előrehaladtával néha igen lassan alakul ki.(Ezért érvényes a mondás: "A jármódok anyja a lépés.) A kellő elengedettség elérését sokszor gátolja a merev ló „lendületes” lovaglása, a látványos térölelő mozgás. A helyes (könnyed, kecses, elegáns, harmonikus, stb.) mozgás megtanulásáról mindenkinek a tánctanulás jusson eszébe: a megfelelő mozdulatokat, lépéssorokat a táncos először egyedül és lassú ütemre tanulja, majd ha mozgását kellően csiszolta, akkor lehet a zene ritmusát élénkíteni, vagy arra gondolni, hogy ugyan azt partnerrel együtt is megkísérelje.