Minden szakma olyan minőségű, ahogyan annak művelői szakszövegét ismerik, használják és fejlesztik. A lovas szakma saját szakszövegének talán legerősebb művelője Radnai Imre volt a legutóbbi évtizedekben. Megnyilvánulásai, szakfordításai legendásak mindmáig, aki ismerte nem csak szerette, élvezte társaságát, de tisztelte szakmaiságát, hozzáértését.

Hogy miért is emlékezem Imre bácsira? Tegnap szinte egész nap rá gondoltam, ugyanis másfél év alapképzés után felkantároztam Zita nevű lovamat. Felkantároztam? Először? Hogyan is kell ezt érteni? Eddig nem volt rajta kantár? Akkor a képzés hogyan folyt?

Hát csikókantárral, azaz kiskantárral! A hagyományos szakszöveg kantár alatt természetesen a nagykantárt érti. A ló szájába a csikózabla mellett feszítőzabla is kerül, a lovas nem kettő, hanem négy szárat fog kezeiben. A kantár tehát a nagykantár, az alapképzés során nem ezt, „csupán” kiskantárt szokás használni, az alapképzés egyik célja a helyes támaszkodás kialakítása, a ló felkészítése a kantár (a nagykantár) használatára.

A kantár első használata igen jó visszajelzést ad az alapképzés sikerességéről, vagy felületességéről, sikertelenségéről, a ló elengedettségének, támaszkodásának helyzetéről. Helyes alapkiképzés esetén általában semmilyen probléma nem adódik, a ló nem ellenkezik az új helyzet ellen, a feszítőzablára nem fekszik rá, nem feszíti meg magát, nem hadakozik a lovassal, minden ugyan úgy folyik mintha csikókantárral lenne felszerszámozva.

Tegnap ez történt. Ne vegye senki ömlengésnek, de megveregettem saját vállamat. Zita néhány percig ugyan furcsállta a helyzetet, de csak annyira, mint amikor zablacsere történik. A kantárban hagyományosan kissé vékonyabb a csikózabla, mint a kiskantárban, és míg a kiskantár esetében kétszertört zablát használok, addig a jelenlegi nagykantárban éppen egyszertört zabla volt. Ám úgy gondoltam, hogy ha lúd, legyen kövér: az elengedettség és támaszkodás minőségének próbájaképp a változás legyen minél érzékelhetőbb a ló számára, ha valami probléma van, az mutatkozzon erősen, mismásolás ne lehessen ebben a fontos kérdésben. Ám Zita ugyan úgy teljesített, mint máskor.

A piros pontot beírtam magamnak is – és neki is!